Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése
Ha volna…
Írta: Arany Piroska
Reggelenként innen a hatodikról nézegetek az utcára. Építkeznek. Itt, ahol ház házat ér, már csak ott szemben a sarkon van még egy dúsan zöldellő, lombos diófa. Annak integetek: Jó reggelt, felébredtél? A szélben hajlongó ága, levele mintha visszaintene – szomszéd a szomszédnak. Ma is nyitom az ablakot, keresem, nem látom. Hová lett? A daruvezető már a kalitkájában ül, neki bólintok, ő visszaint, a sisakjához emeli a kezét. Ő már tudja. Talán nem is nekem, inkább annak a diófának tiszteleg, amelyiket tegnap kivágtak a dömper útjából. Akadályozta a munkát.
Ebből a fából is kifogytam immár.
Mint abból, amelyik a valahai tanyaudvaron adott árnyékot. Azt a tagosításkor vágták ki, elhordták tüzelőnek. Számlálatlan évek diótermése? Egy alkalom is elég a pusztításra.
Ha volna egy fám… Számomra lehetne akár csak egy akácfa is. Nem kell, hogy valami divatos örökzöld vagy valami díszfa legyen. Csak igazi, lombot, árnyékot adó, madarat ringató, a szellőre suttogó legyen. Élő legyen.
Igazából legjobban mégis egy diófát szeretnék. Én nevelném fel. Annak, míg még csak növendék, olyan sima a törzse, hogy a tenyeremet visszasimogatja. Simogatná, ugye, ha lenne. Reggelenként, ha kimennék a kertbe – ami nincs – szóval, ha kimennék a kertbe, ott állna az út mellett.
Ott állna. Évekig! Ez olyan lenne! Hosszú életű! Odamennék hozzá, átfognám azt az ágát, amelyik ráhajlik az útra. Azt, amelyiket már vagy százszor akartuk (volna) lefűrészelni, mert a fejünket le kell hajtani, hogy ne ütközzünk bele. De azt mondtam (volna), hogy várjunk, ne bántsuk, ha felnő, magasabb lesz, elférünk alatta.
Amikor üde nyári reggel átfognám azt az ágat, érezném, hogy napfénytől melegebb, mint a tenyerem. Ma jó napom lesz! Türelmesen várnék én, minden tavasszal, hogy a leveleit kibontsa. Nem sürgetném, tudnám, hogy a többihez képest mindig lemarad. Azt ne hidd, hogy lusta! Ő a legudvariasabb a fák között. Megvárja, míg a többi kizöldell, és akkor hozzákezd. Micsoda?! Olyan leveleket hoz, amilyet egyik se tud. Gazdagon erezett, zölden fénylő legyezőket. Leszakítanék egy levelet – egy kicsi gyöngét –, szétmorzsolnám, hogy érezzem az illatát. Diófalevél illat! Vajákos nénéket idézne, akik holdtöltekor, sejtelmes varázsigéket mormolva dióolajat kevernek porított mákvirágszirommal, a százéves tégelyeikben, boldog szerelmet sejttető, illatos kenőccsé.
Őrizgetem a diólevél aromáját, míg el nem illan a kezemről.
Így kezdődik a napom. Vagyis kezdődne.
Minden reggel örülnék. Mivel érdemeltem volna ki ezt a diófát, nem lehetne azt tudni. Félteném is, hogy jaj, ki ne száradjon, vagy a villám bele ne csapjon. Hogyne félteném, mikor lenne az én fámnak árnyéka is. Alatta asztal, székekkel. Ott pihenne Anyám. El is bóbiskolhatna. Örömmel sóhajtaná, hogy hallod, de jó itt a diófa tarka hűvösében üldögélni. Mindig jár a fa alatt egy kis szellő. Ringatja a leveleket az ájer. Amitől a nap fénye hol rám ragyog, hol meg árnyékot ad. Ahogy épp kell.
Az az otthonosan viselkedő, szemtelen kis feketerigó, amelyik ideszokott, el se lehet már hessenteni, füttyögetne hozzá az ágról.
A diófa, szóval az én diófám „viszontszeretne”. Azokon a hűvös őszi reggeleken papírhéjú, könnyen roppanó diók csörögnek a fűben. Kosárba szedegetném a diókat. Érezném bennük a karácsony ígéretét. Meleg szobából nézném a hóval párnázott faágakat, saját diót törnék, darálnék. A mi diónktól isteni ízű lenne a zserbó.
– A zserbóhoz való dióba ne csak citromhéjat, egy leheletnyi fahéjat is tegyetek,tudjátok, apátok úgy szereti – mondanám a lányoknak.
Ha volna egy fám, egy diófám! Élő, termő, madarat ringató, szellővel suttogó, árnyas diófám. Évtizedekig maradandót szeretnék. Aha! Nem is olyat, amelyiket reggelre kivághatnának! Se szó, se beszéd, valaki könnyedén eltüntette azt a védtelent, a röghöz kötöttet.
Ó – értem én, nagyon is –, nem ő ültette!Még soha, egyet sem. Semmit.
Ő a természettől – idegen.
Nem ásott számára helyet, nem hordott vizet, nem kötötte védő karóhoz. a két kisfia sem szedett diót a fa alól.
Nem jól van ez így, te diófa, hogy az erőd a te gyöngeséged.
Talán, ha el tudtál volna futni. Vagy… mit tudom én, legalább bokán rúgni.…
Észbe kapok. Városba? Egy diófa? Tán csak nem ide a hatodikra gondoltam?!
Inkább nekem kellene oda elmenni, ahol még élhetnek matuzsálemi diófák.
Vissza kellene hoznom, elvesztegetett, zöldellő éveimet.
Elképzelem. Megcsalnám az Időt. „Aki fát ültet, hosszú időre rendezkedik be.”
Egyszer meg is teszem. Diófát ültetek.
Mi az nekem? Csak diófacsemeték kellenek hozzá.
Igen, meg némi türelemmel eltöltött, néhány emberöltőnyi, termő Idő.
***
Próza és piktúra
M. Szlávik Tünde rovata
***
Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek!
Olvassa el a szerző további műveit is: Arany Piroska tárcái
Értesüljön az elsők között további írásaink megjelenéséről, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Égi áldás az özvegyasszony házasságára
Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren
Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése
Varázslat
Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta áll ez a nagyon régi épület, kicsit elvarázsolt szépségével kastély, kicsit bástya szerű repkénnyel befutott oldalával. Az idő ... Tartalom megtekintése
Az út
Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése