Erdély legrégebbi műemlék haranglábja Mezőcsáváson.

Ősz Zoltán alkotása

17360727_1626504587366214_1865519334_n.jpg
Pasztell
2012.
Nekem innen Mezőcsávás úgy tűnik, hogy az óperenciás tengeren is túl van, ne higgyetek nekem, nem nekem van igazam. Erdélyország legrégebbi műemlék haranglábát  Ősz Zoltán tolmácsolásában láthatjuk. Háttérben a kis templom, nagy nyugalommal őrzi a hitet, a bizakodást, a tradíciót, a ráruházott méltóságot, a csendet. A festő, és az általa készített kép a múltba vezet. Egy település rangját a hívők, és elöljáróik által épített templomok adják. Egy picike falu elgondolkoztató méretű építményre volt képes erején felül is. Ezek a ránk maradt épített emlékek sokat mondóan érzékeltetik a kis, és nagyobb közösség erejét összetartását. Bizony ez a mi világunktól egyre távolabb esik, a rostán egyre jobban tágulnak a lyukak, életünk hiánypótlásaitól már alig látjuk azt az utat ami a békés boldogsághoz vezethetne. A harangláb áll, és ha kell megszólal a harang, de csak azoknak, akik értik is szavát.
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése