Foglalkozás szerintKözszférában dolgoznak

Dr. Torgyán József

Az FKGP országos elnöke, országgyűlési képviselő, Budapest Hazaszeretete, magyarságtudata közismert. Azt is tudjuk róla, hogy szülőföldjéhez, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez ma is ezer szállal kötődik. Egy mátészalkai polgár ezt mondta róla 1997... Tartalom megtekintése

Szoboszlai Ottó

Polgármester, Nagyhalász Egy polgármester általános tiszteletnek örvend egy-egy településen, az emberek tőle várják, hogy megoldja a felmerülő gondokat, problémákat. A mai pénzszűke világban nem mindig könnyű megfelelni a lakosság elvárásainak,... Tartalom megtekintése

Szabó János

Önkormányzati képviselő, Záhony A Tisza vize legalább ilyen tiszta. A záhonyiak egészséges és szép környezetben éljenek. A település váljon igazán fejlett várossá. Röviden így fogalmazza meg feladatát, óhaját Szabó János,... Tartalom megtekintése

Solymosi László

Polgármester, Dombrád Hajdúböszörményben 1938. szeptember 6-án született. Apja MÁV-nyugdíjas, anyja háztartásbeli. Két testvére van. Az általános iskolát és a gimnáziumot Debrecenben végezte. 1957-ben érettségizett, majd elektroműszerész-tanuló lett Budapesten. Ezerkilencszázötvenkilencben kapta... Tartalom megtekintése

Papp Lászlóné Éliás Tünde

Jegyző, Újfehértó Érpatakon született, mind mondja, az Oroszlán jegyében. Édesapja géplakatos volt, édesanyja pedig háztartásbeli. Három évvel idősebb bátyja jelenleg vállalkozó. Az általános iskolát szülőfalujában végezte el, majd Újfehértón érettségizett.... Tartalom megtekintése

Dr. Nagy László

Jegyző, Nyírbátor Vannak emberi sorsok, melyek alakulásában meghatározó szerepük van a véletleneknek, melyekben a dolgok korántsem a személyes elhatározásoknak megfelelően alakulnak, mégis sikeresnek tekinthetők. Jól példázza ezt dr. Nagy Lászlónak,... Tartalom megtekintése

Dr. Kőrössy Jenő

Önkormányzati szakértő, Budapest A Tuzsérhoz tartozó Kálongatanyán, egy több ezer holdas hercegi birtokon látta meg a napvilágot 1934 áprilisában. Édesapja 40 esztendőn át az uradalom gépésze volt. Nagy családban nőtt... Tartalom megtekintése

Kertész István

Országgyűlési képviselő, Mátészalka Tetszett nekem Szatmárban az emberek tisztasága, meg az, hogy a vendégszeretet szívből jött. Budapesten születtem, Sopronban és Pécsett nevelkedtem, de már szatmári embernek érzem magam.  Ez a... Tartalom megtekintése

Juhász Ferenc

Országgyűlési képviselő, Nyíregyháza Nyíltan és büszkén vallja, hogy képviselőtársaival együtt sokat fáradozik, divatos kifejezéssel élve lobbizik megyénk felzárkóztatása érdekében. Jó hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik, s ezt nagyszerűen tudja hasznosítani... Tartalom megtekintése

Hovánszki György

Polgármester, Nyírlugos A fejlődő, gyarapodó nagyközség. Ezt a címet is adhatnák ennek a könyvrészletnek 1997 őszén. Nyírlugos a rendszerváltás óta reményen felül fejlődött. Létrejött a vállalkozó szellemű önkormányzat, e település... Tartalom megtekintése