A nyár, és ősz mint kis együtt járó szerelmesek, akiknek alig választódik el ízlésük, akik lélekben olyan közel vannak egymáshoz , kacsintásaik egybefonódnak, egyet akarnak, hogy azután később fogadkozva
ne ismerjék fel egymást. . Egy nap, egy pillanat, amikor búcsút intenek, amikor fergeteges gyorsasággal hátat fordítva látványos munkába kezdve lerombolva amit a nyár adott. Bíró Ernő e kis tájképi mozaikban adott választ a két szerelemes civódására. Száradó fűcsonkok még a meggyötört időből.Csendes választó jelek, hisz messzebb már készülődnek a színesedő sávok, új ruha az idei divathoz. A bokrok selymekben pompáznak, finom redőkbe szedett fazonokat szabott a tavasz rájuk. Az égbolt tiszta kékje átolajozza a hátteret, csillámló boldogsága mindent megszépít. Bíró Ernő képei tobzódnak a lehetőségben, játszik a színekkel, a formákkal, úgy, hogy maga is élvezi. Hamisítatlan stílusa a precízséggel párosult ízlése olyan lenyomatát adja a tájnak ami kedves a szemnek léleknek. A kunsági mozaik lehet a tavasz első lehelete, vagy a szétrombolt nyár feljajdult vajúdása aminek határait csak mi tudjuk, akik ismerik a naptárt, az időt, Ők képesek óraállítás nélkül is.