Foglalkozás szerintKözszférában dolgoznakÖnkormányzatokban dolgoznakÖnkormányzati képviselő

 Okváth Dezsőné

Ny. pedagógus, önkormányzati képviselő, énekkarvezető Sajószöged Három cikluson át töltötte be a községben az alpolgármesteri tisztséget, miközben alaposan kivette részét a közösségi munkából. Szaktanári végzettségét kamatoztatva énekkarokat, népdalköröket szervezett, melyekkel... Tartalom megtekintése

Koszta Péter

Pedagógus, edző, képviselő Putnok Szülei nyomdokain tanári diplomát szerzett, fia viszont őt követte a labdarúgó pályán és meg sem állt a magyar bajnoki címig. Megválasztották Borsod-Abaúj-Zemplén megye legeredményesebb futballistájának, az... Tartalom megtekintése

Oláh Károly

Intézményvezető-helyettes, önkormányzati képviselő Tiszadob Az impozáns községházán találkozunk a polgármester úr szobájában, és hármasban beszélgetünk. Nem véletlen, hiszen Oláh Károly kettős szerepkörében egyike azon helyi vezetőknek, akik elkötelezetten dolgoznak Tiszadob... Tartalom megtekintése

Dr. Domján László

Alpolgármester, Mezőcsát Fiatal kora ellenére szakmai és politikai értelemben is sikeres dr. Domján László eddigi életútja. Mezőcsáti értelmiségi szülők (néhai édesapja agrármérnök, vállalatgazdálkodási szakmérnök volt; édesanyja gyógyszerész) gyermekeként született 1973-ban.... Tartalom megtekintése

Bartha György

Önkormányzati képviselő Miskolc A közösségi munka, a közért való tenni akarás, a különböző ifjúsági, társadalmi és civil szervezetekben való tevékenykedés Bartha György egész eddigi életének elengedhetetlen része volt. 1965. január... Tartalom megtekintése