Forog a korong, fakad a mosoly

Korongja mellett vidám a fazekas, fogás közben engedelmesen símul tenyerébe a nedves agyag

Az Észak-erdélyi fazekasmester akár reklámarca is lehetne a június 10-én ünnepelt Kézművesség világnapjának

Szinte napra pontosan két éve 2019. július elején tartottak fazekastalálkozót Szatmárnémetiben erdélyi és magyarországi mesterek részvételével. A szakmai rendezvény vezérfonala a szatmári szilkét fonta körbe.
Az őseik módjára korongozó, az anyagból elővarázsolt szebbnél-szebb használati- és dísztárgyakkal valamennyiőnket megörvendeztető kézművesek rendezvényét a már végnapjait élő vámfalui kerámia megmentése érdekében szervezte a szatmárnémeti Borókagyökér Egyesület. Ugyanis több mint veszélyes a helyzet: csupán egyetlen mester őrzi és viszi tovább a Felső-Tiszai fazekas elődök tudását és az évszázados mintakincsét.

Istvánfy Géza az avasi Vámfaluban él és dolgozik, egy olyan régi fazekas-központban, ahol száz éve még minden második portán forgott a korong. Ötvenhárom éve ezen a településen a fazekasság még 64 családnak biztosított egzisztenciát. Mára Istvánfi egyedül maradt, pontosabban a feleségével működteti a kis családi vállalkozást. A férj korongozik, Emma asszony pedig mázol és írókázik, amibe, ha sok a munka, Marika lányuk is besegít.
Munka pedig sokáig akadt bőven, mert az Avasba látogató valamennyi turista örvend, hogy ha meglátogathatja az egyszem fazakas műhelyét, és kedvére válogathat a mester változatos művei között, a tulipános, margaréttás mintájú tányérok, a formás kancsók, szilkék és a káposztás-fazekok között. Aztán meg ott voltak a kirakodó vásárok, ahol volt keletje az ősi mesterség kézműves termékeinek, s rontotta az alkut az a sok olcsó tömegtermék, ami egyre jobban elárasztja a vásárokat is.

Az utóbbi időben azonban változott a helyzet. A harmadik generációs keramikus Istvánfi Géza szerint most már nagy bajban vannak a kézművesek, hiszen az olcsó, bóvli fazekas termékek terjedésével a kézművesek korábban hagyományos részvétele a vásárokon veszteséges, így háttérbe szorul. Végső soron a megélhetésük forog kockán.
Pedig a vámfalui fazekasság az összmagyar népi tárgykultúra, díszítő- és iparművészet egyik legjelentősebb és legtekintélyesebb válfaja, amely jellegzetes mintakincséről messze földön híres.

Szatmár sajátossága

A felső-Tisza vidéki vagy felső-tiszai tömb néprajzi értelemben – benne a fazekassággal- eltér a földrajzitól, nagyobb területet fedve le, Tasnádtól, Margittától Sárospatakon át Husztig és Beregszászig, s ezen belül külön „fejezete” van a szatmári fazekasságnak, amelynek legnagyobb központja, Vámfalu mellett Nagybánya, valamint Felsőbánya, Máramarossziget, Misztótfalu, Magyarlápos volt. Persze nem véletlenül, hiszen ezekre a fazekasközpontokra a bányászat is jellemző volt, s így könnyen lehetett beszerezni a kiemelkedően jó minőségű agyagot, illetve a mázhoz való nyersanyagot.

Vámfalu a felső-tiszai stíluscsoport egyik központja volt, egyszerű geometrikus és erősen stilizált növényi mintavilágával, vajszínű alapon zöld, barna és vörös színeivel őrizte a XVI. századi magyar ólommázas kerámia hagyományait. A hajdan közel félszáz vámfalui fazekas évszázadokon át szekereken vitte a szatmári nagyvásárra a messze földön közkedvelt cserépedényeit.

Szilke, a jó ismerős

Kishazánk Észak-keleti tájain élőknek azért azt illik tudni, hogy ez a használati tárgy évszázadokon keresztül szerves része volt az emberek mindennapi életének. Az ugyan kétségtelen tény, hogy ma már csak a szilvalekvár tárolására, kínálására használják, a falusi háztartásokban, azonban hajdan sokkal több funkciója volt: nem csupán tároltak a szilkékben, de például ebben hordták az ételt a mezőn dolgozóknak. Ugyanakkor evésre is szolgált, s azért is volt széles a szája, hogy ha több ember ülte körül, mindenki hozzáférhessen. Gyakran az étel elkészítésére is használták, hiszen az 1900–as évek elején, de még közepén is a nagyméretű szilkékben főzték is a lekvárt.
Aki szilkevásárlásra adja a fejét – s azt bizony a még alkotó fazekas mesterek szerint jól teszi -, az arra figyeljen, hogy a jó szilke mindig öblösebb és fent van a hasa. A szatmári korsó — melyek zöme Vámfaluban és Nagybányán készült — különlegessége pedig, hogy csak 900 fokon égették, mert így nem tömörödött az agyag, s mikor megtöltötték vízzel, átnedvesedett picit, épp ezáltal tartva hidegen.

Istvánfi Géza egész életében munkájába merült, mint egyfajta menedékbe a modernista inváziók elől. Ő régóta tudja, amit mi csak most kezdünk megérteni: az ősrégi mesterségek, amelyek az embert gondolkodó lénnyé változtatták, soha nem fognak eltűnni, még akkor sem, ha most nehéz időket élnek. Azért, mert ezek szervesen, archaikus szálakkal kapcsolódnak az emberhez, ezeket nem lehet leválasztani az ember ősi génjeiről – olvasható az utolsó vámfalui fazekasmester életművéről Maria Carmen Sas szerkesztett, Az égetett agyag hevében címmel Szarmárnémetiben múlt karácsonyra megjelent album előszavában.

Szerző: 2021. 07. 06.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése