Provence

Huszár Boglárka alkotása
50 x 70 cm.
Olaj, vászon.
„Provence bája, titka ott van minden egyes mosolyban, nevetésben, érintésben, táncban. Csábereje, természetes szépsége, virágzó tájai, verőfénye, élénk színei, simogató melege s kedves arcú lakosai emberemlékezet óta vonzzák a művészeket. Tegyük hozzá, a turistákat is.”
Kollát Gyula
Így olvasok róla, hiszen csak fantáziám engedhet el Provanszba, igen tudom, hogy helytelen írással leplek meg nézelődő, de a szó így dallamos, így pótolja azt az édeni érzést amit a táj kínálva kínál. Az elérhetőség határát könnyen, gyorsan megtapasztaljuk, viszont kaptunk egy képzelőerőt, ami határtalan, amivel könnyedén kalandozhatunk, amivel a rabságra szántak is boldogok lehetnek. Huszár Boglárka festménye a látványt hozza, a mi szemünknek nem egy szokványos hely, de enged láttatni természetet, sziklás hegyekkel, várszerűen magasló épületeket, amiknek büszke falain időz a fény, kőgátat, és ívelt hidat, a romantikus világ összes kellékével. Annyi mese táj van, annyi szépség, és ha írják, mondják, hogy színes e világ, csak picikét érintették az igazságot. E kicsi képen kalandozzunk, nézegessük meg mennyi cseppből áll össze a látvány, mennyi vizesen csillogó kavics az amit tenyérben, és agyban felfoghatunk, hogy egésszé legyen. A mélyben haragos színeivel pompázik a zuhogó víz, a hidegség átárad a partra, kékekkel oldja a mindig feljebbre kutató tekintetet. Amire felérünk, már azon a lépcsőn állunk, ahol kitágul a tekintet, és felreppenhetünk egészen az égig. Mi kell a szemnek? …mindig más, mindig az érdekes!! A minimáltól eljuthatunk a zavarosig, de ha leengedjük a kívánalmaink skáláját, boldogok lehetünk egy messzi vidék, egy messzi álom látványától is.
Szerző: 2020. 10. 31.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése