Mindenvégtagú olvasás

Csiporka és Bíborka a könyvtárban

– Aztaaaa! Ennyi könyv létezik a világon??? – torpant meg Csiporka a könyvtár felnőtt kölcsönzőjének bejáratában.

– Ó, a világon rengeteg könyv van! Tudjátok, minden országban elég sok író és költő él, és alkot, és ráadásul nem csak a ma élők könyveit találhatjuk meg a könyvtárakban, hanem a réges-régen éltekét is. Ráadásul egy-egy könyv nem csak egyetlen példányban jelenik meg, hanem sok százban, vagy ezerben, hiszen a könyvesboltokban is árulják őket – magyarázta Ibi.

– Komolyan? Akkor annyi könyv létezik a világon, hogyha nem állítgatnánk sorba őket a polcokra, beborítanák az egész földet? – kérdezte nagy komolyan Bíborka.

– Szép is lenne! – kacagott Csiporka. – És ha a kezünket és a lábunkat is megtanítanánk olvasni, akkor egyszerre több könyv elolvasásával is végezhetnénk!

– Ó, ti csodabogárkák! Agyatok akkor is csak egy lenne, hogy azt is felfogjátok, mit olvastok! – mosolygott Ibi.

– Hm…, ez igaz! – vigyorgott tovább háborítatlan jókedvvel Csiporka, aki már el is képzelte magában a mindenvégtagú olvasást.

– És, ha már beengedtek, bármelyik könyvet leemelhetjük a polcról? – kérdezősködött Bíborka egy rózsaszín gerincű könyvhöz közeledve.

– Elvileg igen, de úgy vélem, hogy A rózsanemesítés kézikönyve nem igazán a neked való olvasmány! – kacagott Ibi a szokásosnál jóval halkabban, hiszen a könyvtárban mindenkinek csendesen illik viselkednie még akkor is, ha a világ legszórakoztatóbb bogárkáival érkezett.

– Honnan tudod, hogy az az? – döbbent meg Bíborka.

– Nézd csak! A könyv gerincén is fel van tüntetve általában a mű szerzője és a címe is, nem csak a címlapján, hogy ne csak a színe után kelljen ítélnünk. De szerintem, ne ácsorogjunk itt tovább a kertészeti könyvek előtt, hanem sétáljunk át a Gyermekkönyvtárba!

– Van a könyvtáron belül egy külön könyvtár a gyerekeknek?! – lepődött meg Csiporka.

– Van bizony!

– Ott vaaaan! – mutatott balra Bíborka a kiírásokat böngészve, majd egy pillantás alatt felrepült türelmetlenségében, mivel igen lassúnak kezdte érezni a sétálást.

– Csókolom! Virág Bíborka vagyok. Jöttem olvasni! – landolt a kis pille a ragyogó mosolyú könyvtáros néni asztalán.

– Szervusz! Én meg Jolika néni vagyok. És nagyon örülök minden új olvasónak! Főleg neked, mert beszélő, olvasni tudó pillangó még sosem járt nálunk!

– Akkor nekem is tetszik örülni? – mászott fel az asztal lábán kissé nehézkesen Csiporka.

– Természetesen! Téged hogy hívnak, bogárkám?

– Virág Csiporka vagyok! – nyújtott kezet a kis csíkoshasú.

– És tényleg tudtok olvasni? – kíváncsiskodott Jolika néni.

– Tudunk hát! Bebizonyítsam? – ugrott az első könyvhöz készségesen Bíborka. – Kincs–ke–re–ső kis köd–mön – szótagolta azonnal.

– És van olvasójegyetek is?

– Az…, az nincsen – dadogta Bíborka elkeseredve.

– És egyedül jöttetek? – faggatta őket Jolika néni.

– Én is itt vagyok! – érte utol a bogárkákat Ibi. – Jó napot kívánok! Virág Ibolya vagyok. A bogárkák velem jöttek. Nálam élnek, mert örökbe fogadtam őket, és nekem van idei érvényes beiratkozásom – nyújtotta a kezét barátságosan a könyvtáros néninek.

– Nézzenek körül bátran, és szóljanak, ha segítségre van szükségük! Jó szórakozást! – indította felfedező útjára Jolika néni a kis csapatot.

***

Szerző: 2019. 09. 10.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló