Jaj, bezártam-e az erényövet?

Írta: Kulcsár Attila

Szép ez a nyár: a nap hétágra süt vagy az eső hétszámra esik, de akinek az a dolga, hogy jól érezze magát, annak ez is jó, meg az is jó. Itt a pihenés, a feltöltődés ideje. Kikapcsolódni legjobban új környezetben lehet. Otthagyni az otthon négy falát, hét tornyát és belevetni magunkat idegen vizekbe, idegen ágyakba, élvezetekbe. Legjobb, ha az asszonyt se visszük, mert ő az otthoni környezet része, dupla fizetség fél élvezet szokták mondani. Legjobb egyedül menni. Befizettem, felkészültem, elindultam, megérkeztem Larnacába. Gondoltam, a 2000 kilométer elég lesz levegőváltozáshoz: Kréta az antik kultúra bölcsője, Minos király, a Knossosi Palota. Szikrázó napfény, kék tenger, hófehér házak, vörös borok. Minden adva van, hogy két hétig a pillanatnak éljünk, hogy elfelejtsük a hétköznapok kicsinyes tülekedéseit, marakodásokat, a hivatal packázásait, egyéni sérelmeinket és a generális problémákat egyaránt.

És akkor eszembe nyilallt, hogy elzártam-e a feleségemet… Bizonyára sokan éreztek már hasonlót, afféle kihúztam-e a vasalót, elzártam-e a gázcsapot érzés. És ez a kínzó bizonytalanság megmérgezi a legmeghittebb, legfelszabadultabb pillanatokat is.

Igen, valószínűleg nyitva felejtettem az asszonyt. Pedig bekészítettem neki a kétheti élelmet a hűtőbe, előfizettem a 146 csatornás TV-csomagot, hogy ne unatkozzon, kiköttettem a telefont, a széfbe zártam a mobilokat, lezártam a garázst, lakásajtót, kiskaput, nagykaput − a pótkulcsokat magamhoz vettem. Hoztam neki egy vagon folyóiratot, újságot, hadd olvasson, vettem egy guruló-sikló-rázó fogyasztó gépet, hogy fölösleges energiáit levezethesse… De az erényöve zárját nyitva felejtettem. Vagy mégsem?… Próbálok visszaemlékezni, hogy is volt. Igen, elindulás előtt használtam, és akkor telefonhoz hívtak, és én odamentem… De éppen készen is voltam… Mire lebeszéltem, ő már elment zuhanyozni, én meg csomagolni − és nem zártam be a lakatját… Számzáras, álmomban is tudom a kódját. Mire hazamegyek, tönkremegy az egész házasságom. Megőrülök! Ismerem a nejemet. Az ablakon át a közeli fáról egy ügyes ember be tud mászni hozzá. Vagy talán mégis elzártam? Néha automatikusan cselekszik az ember. Gondolatai máshol járnak, de a keze tudja a dolgát, szinte gépiesen kihúzza a dugaljat a konnektorból, elzárja a vízcsapot, és bekulcsolja az erényöv lakatját. De vajon úgy volt-e?

Attól kezdve megmérgezte minden percemet ez a bizonytalanság. Neki nem telefonálhattam, felhívtam a szemközti ház lakóját, hogy lát-e valami rendkívüli mozgást lakásunk körül. Semmit. Felhívtam az ismerősöket, a régi baráti kört, egykori munkatársait − már régen nem dolgozik − hogy otthon vannak-e, hátha elárulják magukat. De semmi, mindenki nyaralt vagy dolgozott. Az erkölcsrendészeten se tudtak semmiféle orgiáról a mi utcánkban − ez némiképpen megnyugtatott.

Ez képes az utcáról vadidegeneket is felhívni − jutott eszembe −, a postást a kéményseprőt… Krétáról megbíztam egy céget, hogy deszkázza be kívülről az ablakokat, falazza be a bejárati ajtót, nehogy távollétem alatt a garázda elemek feltörjék a házamat, magyaráztam nekik. Tágas a lakás, elég levegő van abban két hétre is. Egyben biztos voltam, hogy öngyilkos nem lesz. Túlságosan fiatal és szereti az életet − ez a baj. Pedig mondták, hogy központi zárast vegyek, ami együtt záródik a bejárati ajtóval! De mindig spórol az ember. Ez se volt olcsó, tangába épített bivalybőr szerkó. Most ennek iszom a levét. Lőttek a gondtalan nyaralásnak, csak erre tudtam gondolni Nem érdekelt már a krétai kultúra, a Minotauruszról is az jutott eszembe hogy felszarvaznak. Az első hét végénél nem bírtam tovább, repülőre ültem, és hazasiettem. Alig győztem kivárni, amíg a kőművesek kibontották a bejárati ajtót. Nejem a tévé előtt ülve boldogan fogadott, semmit sem vett észre az egészből, talán magához se nyúlt volna. Első dolgom volt, hogy odakaptam a lakathoz, fordítom a zár kódját:1,2,3,4 − ezt még álmomban is tudom − de fölösleges volt minden aggodalmam. Be volt az zárva, még ugyancsak. Kétszer is ráfordítottam: oda is, vissza is…

Minden jó, ha vége jó. Sajnos ilyen vagyok, öregszem. Szórakozott lettem, így vagyok a slusszkulccsal, a sliccemmel is. De ez még nem volna baj, de ilyen problémázó és feszültséggel teli…. Vagyunk még így egy páran. Egyszerűen nem tudunk kikapcsolni, még nyaraláskor sem…

A kép forrása: https://www.pinterest.com/pin/476959416763174769/

***

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek!

Olvassa el a szerző további műveit is: Kulcsár Attila tárcái

Szerző: napkeletadmin 2018. 01. 17.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!