50×35. cm.

akvarell.

Tél van. Az év koronázott hónapja, az ígéretes december, amikor kinn a mezőkön, hegyeken, és itt legbelül a szívekben is a békesség honol. Gondolnám én a legpatetikusabb pillanatban, amikor a nyugalmat árasztó képre nézek. Bíró Ernő festészete maga a szépség, a táj derűje, a természettel azonosulni képes festő. A megszokott ritmust, a pontos láttatás derűjét kapjuk olyan szeretettel, mint amilyen ő maga. A látvány egyszerű, akár megszokott, de a mélyen lehajló fűcsomók hajtott gerincén megülő hó mesteri mintázata a kép dísze. Az előtérben odavetett virág, és bokormaradék, mint a sírokon hagyott szeretetjel, úgy borul elénk. Minden a csendet szolgálja, a kis mélyre hajtott ágakkal mintázott rőt levelek behajlása, a távoli fegyelmezett fa sor. Bár egy pillanat csupán az Úrrétről, de ha beemeled szobád falára a mindenség picinyke szögletét kapod.