Egyetértésben

Bíró Ernő alkotása

16425403_1579600448723295_1888419707_n.jpg
35×50 cm.
akvarell.
2016.
Ragyognak, összetartanak, fegyelmezettek, és még mi mindent írhatunk róluk, hiszen olyan szépek és kedvesek. Az ember régi társai, kísérői, barátai. Az átlagember mindezt bekódolva tudja, de a közelebbről azért nem ismeri.
Úgy történt, hogy a nyári kertünk szomszédságában ló-, és állatszerető fiatalember költözött. Péter okosan tudta szeretni állatait, nem kérkedve, hanem gondos gazdaként. Mi nagyon örültünk, hiszen a látvány is öröm, és a szabadon tartott állat viselkedése is más, mint a munkára fogottnak. A barátság hamar kialakult, mert nálunk a gaz is nagyon szeretett élni, így jutott bőven a „kedves szomszédnak” is. Ha megláttak, már rohantak a kerítéshez, tudtam, hogy nem a személyes csábom miatt, de örültem nekik. Jó volt a szuszogásukat hallani, a prüszkölést, a simogatás örömét, és ha hátat fordítottam, kedvesen meglökdöstek. Most is átélem mindazokat az érzéseket, azt a kis cérnavékony kapcsolatot ami elszakíthatatlan. Örömet éreztem, amikor Bíró Ernő hármas lóportréját megláttam. Bravúros akvarell, akvarell a javából, fölényesen, és mégis szerényen megélt színhatásokkal képes volt puhává tenni és keménnyé is hogy élő lélegző képpé váljon a látvány. Most itt Ők szemellenzősen, de kicsit eléjük állva csillogó tekintettel várják az embert, és utasításait.
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése