Amikor  az élet túlharcolt   szenvedései   kiülnek az arcokra,  házakra, elkapjuk a fejünket,  nehéz  lesz  tőle  a gondolat,  és mélyre süllyed a lélek.  Nehéz a továbblépés, és  mégis  menni  kell! Tüttő  József  megpróbálta legalább  szóra bírni  az  időt,   és ismét  sikeresen.  A  két görcseiben  küzdő  törzs  sokat  szenvedő vonaglásai  megmerevedve magyarázzák nem csak az időt,  hanem  az érzéseket is amiknek  tanúi, és élői  voltak.  Szerteágazásaik  egy-egy  túlhordott kihívás  emlékei,  aminek ágán a megnevezhetetlen gond ül várakozón. Bár  két testvérfa,  mindegyik külön jellemmmel  felruházva,  örökös  harccal és daccal egymás mellett, és egymás ellen.  Amíg  a  háttérben   sötét  van,   már  közvetlenül  feldereng a  fény  középen,  hogy    békét  kötve  hihessenek  az örök összhang végtelenségébe.  Kis  hangjegyekkel leforrasztani    az élet  igéit  egy végtelen   énekkel    amitől   elhervad a legádázabb  testvéri  üzenet tüze.