Tüttő József  különleges képét nézegetem, fogva tartanak, és kísérnek a szemek, szinte szuggerálnak, vajon milyen egymásra ható történet az övék, amikor egy közös kelme alól néznek rám, vagy rád. A képzelet a legnagyobb rendező, úgy irányít, úgy alkot, és ha jó a fantáziád, túllépheti a valót, és az álmok szőttesein is átfénylik. Talán megmarad reggelig, aztán mint a reggeli harmat, a pára felszáll és elfelejted, csak léptei nyomát érzékeled. Emlékszövedékek címmel címkézte meg a festő olyan titokzatosan mint maga kép. Szinte egy szín dominál és még pár hozzáadott hangulatfoszlány, hogy mélyítse, vagy kiemelje mondanivalóját. A lazán felezett kép még hangsúlyosabbá teszi titkukat, nem fecsegnek, de némaságukkal is beszédesek. A középpontban fénylőn értelmesnek tűnő csillogó kör talán képletesen a harmadik személyt sugallj, persze ezt én csak gondolom, de mindenki találja ki a mesét hozzá, ami csak érdekesebbé teheti az alkotást.