Törékeny, kicsi, madártermetű idősebb asszony portréjában gyönyörködhetünk. Nem anyák-napi tisztelgés, nem előre ütemezett ünnep, csak úgy, hétköznapi, a mindennapi világunkból. Finom vonásaival, szinte átlátszó madonnai kifejezéssel jött közénk pátosz nélkül, és mégis ünnepien. Megszépítő mosolya árulkodik a megtett időről, maga mögött hagyva a nehéz időket, derűs egyszerűséggel ránk néz. Huszár Boglárka munkái ismertek, képes lelket lehelni a vászonra. Nyugalom, béke, türelem, az idő végtelenjébe zuhanó egyszerűségével kapjuk portréi varázsát, ahol mesél a múlt, és láttatja a jelent. Drapériái melegen ölelik körbe a testet, védőn, óvón, hogy csak a szeretet juthasson közel hozzá. Ölében ejtve az alma, ami itt az adás, a táplálás örök vágya az anyáknak. Csupán érintve, de a mesétől, a mitológián átívelő történetekig jelentése van. A kép kis varázslat, a benne foglalt alak maga a tisztaság, a szépség, a szerethetőség szimbóluma. Úgy gondolom, és érzem, hogy a mű keletkezéséhez érzelmi szálak fűződnek amit remélem a néző is érzékel.