A béke ölelésében szendereg a hajó, picike álmát pár fény jelzi, jelzi az élettelenségen átívelő életjeleket. Körben a lustán nyújtózó partok homálya, mint biztonság, vattásan csomagolt messzesége mozdulatlan. Huszár Boglárka kékjei mesélik azt a kis történetet, amivel talán a szépség, a pillanatok öröme ma is átjárja, mint alkotót. Az agyunkba vésett örömök, fájdalmak rávetítődnek a képre, mint megannyi csillámja a boldogságnak. A mély sötét színek hideg hatásúak, hiszen a víz látványával összekapcsolódik ez az érzés, de a kis izzó fény, mint biztos pont ellensúlyoz mindent. A partról nézegetünk, a hajó szerényen, mint véletlen nagy test, egyetlen szállal kötődik az emberhez, minden más csak a természet adta hibátlan szépség. Amiért jöttünk, a nyugalom kívánása, a hátrahagyott zajos élet fárasztó zaja itt hullik csendesen a partokra, hogy vizével gyógyítson, engeszteljen, és emeljen.