Lopakodva megérkezett a reggel, a szőlőtőkék még gubózva durmolnak, nem jött el az idejük, hogy nyissanak a világra. Én az egyedüli, aki egyetlen talpon éjjel — nappal ácsorgok, hogy őrizzem a határ békéjét, nem törődik velem senki. Sok évvel ezelőtt, amikor a gazdám nagy buzgalommal szalmából testet adott, és megajándékozott a kinőtt ruháival, milyen boldog voltam. Világot láttam előre, és oldalt, a hátam mögött a szél mesélt, hogy mi mindet lát. Madarak jöttek hozzám vendégségbe, el-el kértek tőlem pár szalmaszálat, hogy otthonukat szépítsék. ha nem értek haza kabátomba bújtak, amíg elült a vihar. Bántani, hogy is gondolod, hiszen a szívem tele van jósággal, finom meleg szalmaszállal, úgy dobogott olyan hevesen, ha valaki rám pillantott. Szeretni való bábuja mesél, csupa alázat, egy képben sűríti az esendőséget, a megbilincselt tehetetlenséget, a segíteni akarás megindító jelképe, és a humor, ami minden képen egy olyan vezérfonal amitől bájossá, kedvessé lesz minden. Színeivel bátran, és mégis megkapó pontossággal képes kellemessé hangolni a pillanatot. Tüttő egyedisége elvitathatatlan, széljárta Barátunk pedig szolgál fenn a hegyen, a gyümölcsösökben, ahol csak kívánják kedves szolgálatát.