A vörössárga szőrlény

Csiporkát és Bíborkát orv támadás éri

– Anya! – szólalt meg a vasárnapi ebédhez terítés közben Ibi. – Ebéd után hazamegyünk. Otthagytam minden munkát az áramszünet miatt. Muszáj hétfő reggelre összerendeznem a számlákat, mert vinnem kell őket a könyvelőhöz.

– Ó…! – keskenyedett el egy szempillantás alatt Márti mama kedves arca.

Nem szólt semmit, hiszen tudta magától is, hogy hamarosan vége lesz a hosszú hétvége boldogságának. Most mégis váratlanul érte Ibi bejelentése.

– Anya! Kérlek, ne szomorkodj! – simogatta meg arcát szeretettel lánya. – Két hét múlva hazajövünk megint!

– Tudom, kislányom – mosolygott rá Márti mama. – De olyan jó volt együtt lenni ezzel a két aprósággal! Szinte észrevétlenül elfutottak az együtt töltött napok. Velük valahogy mindig történik valami érdekes! Sokszor szinte fájt a hasam a sok nevetéstől! – ragyogott fel Márti mama szeme a bogárkák említésétől.

Ahogy ezt kimondta, kivágódott az ajtó kis ablaka, és beröppent rajta Bíborka.

– Gyertek gyorsan! A fóliaház ajtajában áll egy vörössárga szőrlény! A szájából meg lóg valami hosszú!

– Hol hagytad Csiporkát?  – kérdezte azonnal Ibi ijedten.

– Ő nem tud repülni! – kezdett aggódni Márti mama is.

– Bent maradt a melegházban, és bebújt a zöld levelek közé. Még nincs vele baj! Úgy láttam, a vörösség nem éri el a fenti kis szellőző ablakot! Meg szerintem be sem férne ott! – bizonygatta igazát Bíborka leginkább saját magának, mert igenis nagyon féltette Csiporkát.

Márti mama és Ibi azonnal elkezdte magára kapkodni a kinti ruhákat, de a pillangónak most minden lassú volt. Nem értette, miért csinálnak mindent olyan lassan, ahelyett, hogy rohannának kifelé.

Ahogy Ibi elkészült, nem várta meg anyját, hanem végigiramodott a kis járdán a sátor felé. A begombolatlan kabát csak úgy libegett mögötte a futás szelétől.

– Jaj, csak ne legyen semmi baja! – fohászkodott Ibi rohantában.

A melegházhoz érve azonban semmi szokatlant nem látott, csend volt.

– Csiporka! Hol vagy??? Jól vagy? – szólongatta.

– Bújj elő, bogárkám! – hívta a kissé késve odaérő Márti mama is azonnal.

– Itt vagyok! Minden rendben velem! – látták meg felfelé mászó kis testét a fólia belső falán. – Gyertek be értem! Még jó messzire vagyok az ablaktól! Bárcsak lefogytam volna már a pocakomat! Mennyivel könnyebb volna egyszerűen felröppenni! – zsörtölődött magában, de közben boldog volt, hogy barátai azonnal a segítségére szaladtak.

Ibi nem teketóriázott, kihúzta a reteszt, s berontott a sátorba. Lekapta a ponyván mászó Csiporkát a házikó faláról, és magához szorította.

– Ja, de jó, hogy nincs semmi bajod! – simogatta meg az apróság fejét szeretettel.

– Hová tűnt a támadód? Láttad merre ment? Hogy nézett ki? – kérdezte Márti mama.

– Itt állt a sátor ajtajában, nézte, ahogy eszegetem a káposzta levelét, és nyalogatta a száját! Hosszú bajsza volt, keringőző farka, csíkos háta, és villogó, zöld szemei. Hatalmas volt! És a szemei meg félelmetesek! Szinte máshová sem tudtam nézni! Majdnem beszippantottak! – borzongott meg a visszaemlékezéstől Csiporka.

– Járjuk körbe a melegházat! – javasolta Ibi. – Hátha rátalálunk!

– Azt hiszem, lányom, valami macskaféle lehetett. Lehet, hogy észrevette, hogy jövünk, és megbújt hátul a fűben.

– Hogy vettétek észre, hogy idegen van a kertben? – kérdezte Ibi a bogárkákat.

– Kaparászást hallottam az ajtón. Azt hittem, Csiporka szaladgál rajta, hogy eddze magát, de ahogy a káposzta fölött elszálltam, láttam, hogy élvezettel rágcsál egy lila levelet. Rájöttem, hogy ő  nem lehetett! Ekkor láttam meg a felágaskodó, hatalmas karmokat! Úgy megijedtem, hogy azonnal hozzátok repültem! – lábadt könnybe Bíborka szeme. – Jól tettem?

– Jól bizony! Nyugodj meg! Már nem érhet benneteket semmi baj! – nyugtatgatta kedvesen Márti mama.

– Anya! Vedd át tőlem a lányokat! Körbejárom a melegházat!– tette át a két bogárkát anyja meleg tenyerébe Ibi.

Egy darabig csend volt, csak Ibi léptei hallatszottak a száraz füvön. Márti mama és a két bogárka szeme izgatottan követte őt. Látták, hogy lehajol, beletúr a házikó mögötti sűrű fűbe.

–Itt van! A sarjúban kucorog! Egy sárgásvörös kiscica! Mellette meg egy döglött egér!  De jó kis ragadozó ösztönöd van! Pedig még kicsike vagy! – guggolt le elé Ibi mosolyogva. – Gyere ide! Cicc! Cicc! – hívogatta. – Gyere! Nem bántlak! – guggolt le a közelében, és kinyújtotta felé a kezét.

A kis állat először nem mozdult, csak apró, szív alakú, rózsaszín orra mozgott fáradhatatlanul. majd megzörrent a fű, és a cica, szemeit állandóan Ibin tartva, hason csúszva közelíteni kezdett felé.

Közben Márti mama is hátra került, hogy a lányok is láthassák a kis lényt.

– Csak nem fél tőlünk? – lepődött meg Bíborka.

– De bizony! Nagyon kicsi még! Nézzétek csak! Annyira figyel, hogy nem is pislog!

– Cicus! Cicuka! – kezdte szólongatni kedves hangján most már Bíborka is a kis jószágot.

A kis bajszos hangja hallatán ismét egy kicsit közelebb csúszott, de szemeit Ibin tartotta. Így a feszült figyelemtől észre sem vette, amikor Márti mama mögé lépett. Némán felemelte, és a karjába fogta. A cica szemei megrebbentek, de a simogató, nyugtató kéz megtette hatását, és néhány pillanatnyi körömvillogtatás után elnyugodott Márti mama ölelésében.

– Isten hozott nálunk! Ugye örökre velünk maradsz? – simogatták boldogan mind a négyen az új családtagot.

***

(A szerző Facebook oldala ITT.)

Szerző: 2018. 05. 08.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló