Zöldországban

Csiporka és Bíborka a melegágyi veteményesben

– Ismerkedjünk tovább a kertemmel! Menjünk a zöldségekhez! – ajánlotta Márti mama, miután ismét legyőzte a meghatódás könnyeit, hiszen egyáltalán nem gondolta, hogy a két bogárka annyira átérzi magányát és a pénztelenségét, hogy azonnal felajánlják segítségüket. – Bár az emberek is mind így gondolkodnának! – mondta magában. – Nem is lenne semmi baj ebben a világban!  Még jó, hogy Ibi ilyen gondoskodó, kedves, jó gyermekem! Mivé is lennék nélküle! Meg ezek a cseppségek! Hogy fel tudják pezsdíteni a napomat! De jó lenne, ha mindig velem lehetnének! Nem is érezném annyira a magányt! Értem én, hogy Ibinek dolgoznia kell, de rossz nekem itt egyedül…

Mindebből hangosan persze semmi nem hangzott el, de Csiporka és Bíborka megérezte Márti mama szótlanságából, elmeredő szemeiből, hogy valami bántja. Bíborka nem tétovázott. Azonnal felröppent, és vidám táncot lejtett Márti mama arca előtt. Arról sem feledkezett el, hogy minden fordulónál körbesimogassa szárnyai végével. Csiporka türelmesen megvárta, míg arca felderül, csak akkor szólalt meg:

– Minden, ami zöld, az zöldség?

– Nem, Csiporkám! Ezt az összefoglaló nevet valaki egyszer kitalálta, és azóta mindenki használja akkor is, ha a zöldségek ehető részei sok esetben nem is zöldek.

– Milyen furcsák az emberek! Zöld nekik, ami piros, sárga, lila, vagy kék?! – csóválta a fejét Bíborka.

– Úgy bizony! És képzeljétek! Még az is változó, hogy a növényeknek melyik részeit esszük meg. Van, amelyiknek a gyökerét, vagy más földalatti részét, mint a sárgarépának, a fehérrépának, a burgonyának, a zellernek, a reteknek, a céklának, a tormának a vörös- és a lilahagymának, vagy a fokhagymának. Soknak a különlegesen növő leveleit, a kelkáposztának, a vöröskáposztának, a fejes káposztának, vagy a kelbimbónak, és a salátáknak, a sóskának a spenótnak. A többiek termése pedig a föld fölötti száron nő. Ilyen a karalábé, a karfiol, a brokkoli, a tök, az uborka, a paprika, a paradicsom, a padlizsán, a zöldborsó és a bab.

– Hűűű! Mennyi rengeteg! – ámuldozott Csiporka.

– Hát, az is lehet, hogy hagytam ki közülük – szabadkozott Márti mama. – Persze, az én kertemben sincs ám mindből. Ahhoz jóval nagyobb területre lenne szükség.

– Ibi fogának nem volt hagymája – jelentette ki magabiztosan Bíborka. – Láttam, amikor a fogorvosnál jártunk!

– Na, ebben én is biztos vagyok! – kacagott fel aznap már sokadjára Márti mama. – A fokhagymának bizony semmi köze a fogainkhoz! Hacsak az nem – jegyezte meg egy pillanatig elgondolkodva –, hogy minden fokhagymával ízesített étel nagyon finom!

– Én a szívókámmal érzem a nektár zamatát. Az emberek milyükkel érzik az ízeket? – kérdezte Bíborka tudásra éhesen.

– A nyelvükkel – mondta Márti mama.

– Az embereknek van nyelük? – döbbent meg Bíborka. Még sosem vettem észre! Igaz, nem rég óta élünk az emberi világban.

– Nem nyelük! Az az ásónak, meg a gereblyének volt! Nem emlékszel? – kezdte a keveredés tisztázását Csiporka, majd elakadt. – Hol van az emberek nyelve, Márti mama?

– A szánkban. Nézzétek csak!

Márti mama mosolyogva kiöltötte a nyelvét, és magában jót mosolygott:

– Tisztára visszavarázsolnak gyerekké ezek a kis bogarak! Esküszöm, hogy utoljára gyerekkoromban öltögettem a nyelvem!

De a gondolatai megtartotta magának, hiszen a bogárkák úgy sem tudhatták, hogy a nyelvöltögetés nem illő dolog, hiszen nyelvük sem volt.

– Itt, a nyelvünk hegyén érezzük az édeset. Kicsit hátrébb, a nyelv szélén a sósat, még beljebb a széleken a savanyút, és leghátul, ott, ahová már szinte szabad szemmel be sem láttok, középen a keserűt.

– Akkor, ha egy ember valamit megeszik, még az sem mindegy, hogy hol ér az étel a nyelvéhez? – döbbent meg Csiporka.

– Nem bizony! Sőt, még a nyálunk és az orrunk is fokozza az ízek érzését – magyarázta, mutatta Márti mama.

– Mennyivel jobb nekem! – jegyezte meg Csiporka. – Én azonnal érzem az ízcsodát, amint a rágókáim elcsattintják a zsengezöld szárat – nyelt nagyot az éhes Csiporka.

– Induljunk a zöldségekhez! Hiszen ti még nem is reggeliztetek! – kapott észbe Márti mama, és rögtön tovább indult.

Néhány lépés után egy fehér, furcsán hosszúkás házikóhoz értek.

– Ki lakik itt, Márti mama? – kérdezte Bíborka.

– Miért sír a házikó fala? – döbbent meg Csiporka.

– Nem sír! Ne aggódj! Fából készítettük el a vázát, és műanyag fóliával vontuk be a tetejét és az oldalát. A műanyag nem engedi ki a nap melegét, így odabenn jóval melegebb van, mint itt kint.

– Akkor miért nem itt laktok? – kérdezte meg Bíborka. – Akkor nem kellene fűtenetek!

– Azért ez nem egészen van így. Késő ősszel, télen már nem süt olyan sokat a nap, mint nyáron, és sokkal kevésbé melegítik fel a napsugarak a földfelszínt. Így már nekünk sem sokáig bírják a növényeink fűtés nélkül. Sajnos arra meg nincs pénzem, így csak addig nem fagynak meg benne a növények, amíg odakint elég jó idő van. Úgy szoktam, hogy tavasz elején ide vetem a palántának valókat, amiket aztán, amikor kicsit megerősödtek, megnőttek, kiültetek a kertbe. Aztán később, a kinti termések beérése környékén ismét palántázok, de azokat a növényeket már ide, a melegházba ültetem be, így tovább van friss zöldünk, mint másoknak, de sajnos, nem egész télen át. – Menjünk be! – nyitotta ki a riglit Márti mama.

– Ó! Itt nyoma sincs a dérnek, az elfonnyadt száraknak! Minden zöld még! – örvendezett Csiporka.

– Menjetek reggelizni! – tette le a tenyeréből Márti mama az első élénkzöld hajtásra.

Csiporka azonnal rágicsálni kezdett. Már nem volt kedve válogatni, befalt mindent, amit zöldnek látott. Bíborka viszont egy szempillantás alatt fellibbent, és érdeklődve kutakodott, merre talál virágkelyheket.

– Bárcsak mindig nyár lenne! – sóhajtotta! Annyira hiányzik a tarka virágos rétem, a napmelegtől illatos mező!

Borús gondolatai szerencsére csak az első virág megpillantásáig tartottak, máris felcsillant a szeme, és visszatért igazi, vidám, felfedező énjéhez.

***

(A szerző Facebook oldala ITT.)

Írta, és az illusztrációkat rajzolta:
Molnár Ágnes

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése