Zöldországban

Csiporka és Bíborka a melegágyi veteményesben

img_20180115_0002-crop.jpg– Ismerkedjünk tovább a kertemmel! Menjünk a zöldségekhez! – ajánlotta Márti mama, miután ismét legyőzte a meghatódás könnyeit, hiszen egyáltalán nem gondolta, hogy a két bogárka annyira átérzi magányát és a pénztelenségét, hogy azonnal felajánlják segítségüket. – Bár az emberek is mind így gondolkodnának! – mondta magában. – Nem is lenne semmi baj ebben a világban!  Még jó, hogy Ibi ilyen gondoskodó, kedves, jó gyermekem! Mivé is lennék nélküle! Meg ezek a cseppségek! Hogy fel tudják pezsdíteni a napomat! De jó lenne, ha mindig velem lehetnének! Nem is érezném annyira a magányt! Értem én, hogy Ibinek dolgoznia kell, de rossz nekem itt egyedül…

Mindebből hangosan persze semmi nem hangzott el, de Csiporka és Bíborka megérezte Márti mama szótlanságából, elmeredő szemeiből, hogy valami bántja. Bíborka nem tétovázott. Azonnal felröppent, és vidám táncot lejtett Márti mama arca előtt. Arról sem feledkezett el, hogy minden fordulónál körbesimogassa szárnyai végével. Csiporka türelmesen megvárta, míg arca felderül, csak akkor szólalt meg:

– Minden, ami zöld, az zöldség?

– Nem, Csiporkám! Ezt az összefoglaló nevet valaki egyszer kitalálta, és azóta mindenki használja akkor is, ha a zöldségek ehető részei sok esetben nem is zöldek.

– Milyen furcsák az emberek! Zöld nekik, ami piros, sárga, lila, vagy kék?! – csóválta a fejét Bíborka.

– Úgy bizony! És képzeljétek! Még az is változó, hogy a növényeknek melyik részeit esszük meg. Van, amelyiknek a gyökerét, vagy más földalatti részét, mint a sárgarépának, a fehérrépának, a burgonyának, a zellernek, a reteknek, a céklának, a tormának a vörös- és a lilahagymának, vagy a fokhagymának. img_20180115_0003-crop.jpgSoknak a különlegesen növő leveleit, a kelkáposztának, a vöröskáposztának, a fejes káposztának, vagy a kelbimbónak, és a salátáknak, a sóskának a spenótnak. A többiek termése pedig a föld fölötti száron nő. Ilyen a karalábé, a karfiol, a brokkoli, a tök, az uborka, a paprika, a paradicsom, a padlizsán, a zöldborsó és a bab.

– Hűűű! Mennyi rengeteg! – ámuldozott Csiporka.

– Hát, az is lehet, hogy hagytam ki közülük – szabadkozott Márti mama. – Persze, az én kertemben sincs ám mindből. Ahhoz jóval nagyobb területre lenne szükség.

– Ibi fogának nem volt hagymája – jelentette ki magabiztosan Bíborka. – Láttam, amikor a fogorvosnál jártunk!

img_20180101_0003-crop_1.jpg– Na, ebben én is biztos vagyok! – kacagott fel aznap már sokadjára Márti mama. – A fokhagymának bizony semmi köze a fogainkhoz! Hacsak az nem – jegyezte meg egy pillanatig elgondolkodva –, hogy minden fokhagymával ízesített étel nagyon finom!

– Én a szívókámmal érzem a nektár zamatát. Az emberek milyükkel érzik az ízeket? – kérdezte Bíborka tudásra éhesen.

– A nyelvükkel – mondta Márti mama.

– Az embereknek van nyelük? – döbbent meg Bíborka. Még sosem vettem észre! Igaz, nem rég óta élünk az emberi világban.

– Nem nyelük! Az az ásónak, meg a gereblyének volt! Nem emlékszel? – kezdte a keveredés tisztázását Csiporka, majd elakadt. – Hol van az emberek nyelve, Márti mama?

– A szánkban. Nézzétek csak!

Márti mama mosolyogva kiöltötte a nyelvét, és magában jót mosolygott:

– Tisztára visszavarázsolnak gyerekké ezek a kis bogarak! Esküszöm, hogy utoljára gyerekkoromban öltögettem a nyelvem!

De a gondolatai megtartotta magának, hiszen a bogárkák úgy sem tudhatták, hogy a nyelvöltögetés nem illő dolog, hiszen nyelvük sem volt.

img_20180101_0004-crop_1.jpg– Itt, a nyelvünk hegyén érezzük az édeset. Kicsit hátrébb, a nyelv szélén a sósat, még beljebb a széleken a savanyút, és leghátul, ott, ahová már szinte szabad szemmel be sem láttok, középen a keserűt.

– Akkor, ha egy ember valamit megeszik, még az sem mindegy, hogy hol ér az étel a nyelvéhez? – döbbent meg Csiporka.

– Nem bizony! Sőt, még a nyálunk és az orrunk is fokozza az ízek érzését – magyarázta, mutatta Márti mama.

– Mennyivel jobb nekem! – jegyezte meg Csiporka. – Én azonnal érzem az ízcsodát, amint a rágókáim elcsattintják a zsengezöld szárat – nyelt nagyot az éhes Csiporka.

– Induljunk a zöldségekhez! Hiszen ti még nem is reggeliztetek! – kapott észbe Márti mama, és rögtön tovább indult.

Néhány lépés után egy fehér, furcsán hosszúkás házikóhoz értek.

– Ki lakik itt, Márti mama? – kérdezte Bíborka.

– Miért sír a házikó fala? – döbbent meg Csiporka.

– Nem sír! Ne aggódj! Fából készítettük el a vázát, és műanyag fóliával vontuk be a tetejét és az oldalát. A műanyag nem engedi ki a nap melegét, így odabenn jóval melegebb van, mint itt kint.

– Akkor miért nem itt laktok? – kérdezte meg Bíborka. – Akkor nem kellene fűtenetek!

– Azért ez nem egészen van így. Késő ősszel, télen már nem süt olyan sokat a nap, mint nyáron, és sokkal kevésbé melegítik fel a napsugarak a földfelszínt. Így már nekünk sem sokáig bírják a növényeink fűtés nélkül. Sajnos arra meg nincs pénzem, így csak addig nem fagynak meg benne a növények, amíg odakint elég jó idő van. Úgy szoktam, hogy tavasz elején ide vetem a palántának valókat, amiket aztán, amikor kicsit megerősödtek, megnőttek, kiültetek a kertbe. Aztán később, a kinti termések beérése környékén ismét palántázok, de azokat a növényeket már ide, a melegházba ültetem be, így tovább van friss zöldünk, mint másoknak, de sajnos, nem egész télen át. – Menjünk be! – nyitotta ki a riglit Márti mama.

– Ó! Itt nyoma sincs a dérnek, az elfonnyadt száraknak! Minden zöld még! – örvendezett Csiporka.

– Menjetek reggelizni! – tette le a tenyeréből Márti mama az első élénkzöld hajtásra.

Csiporka azonnal rágicsálni kezdett. Már nem volt kedve válogatni, befalt mindent, amit zöldnek látott. Bíborka viszont egy szempillantás alatt fellibbent, és érdeklődve kutakodott, merre talál virágkelyheket.

– Bárcsak mindig nyár lenne! – sóhajtotta! Annyira hiányzik a tarka virágos rétem, a napmelegtől illatos mező!

Borús gondolatai szerencsére csak az első virág megpillantásáig tartottak, máris felcsillant a szeme, és visszatért igazi, vidám, felfedező énjéhez.

***

 

(A szerző Facebook oldala ITT.)

Írta, és az illusztrációkat rajzolta:
Molnár Ágnes
Written by
Szerző: 2018. 02. 15.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Valahol a Hargitán

Ősz Zoltán alkotása Pasztell, 2009. Talán minden mese így kezdődik,” hogy valahol messze, az üveghegyen is túl” …valóban, a távolság, az érzékelhető messzeség, amit csak szemünk képes befogni a mindenek... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése

Karcolatok…

Huszár Boglárka alkotása 60×45 cm. Olaj, vászon. Arannyá vált a test, mint istenek szobrai a csendesen pislogó gyertyafényekben, amik hidegen sütnek és égetnek, marva a szem zugait, és piszkálva a... Tartalom megtekintése