A szeretetes ajtók rejteke

Csiporka és Bíborka megtanítja a viráglányt arra, mi a legfontosabb

img_20171022_0004-crop.jpg– Elkészültem! Gyertek a galléromra! Irány a garázs! – hívta a bogárkákat Ibi.

– Hol a darázs? – meredt meg Bíborka egy szempillantás alatt.

– Félek tőle! – kapta a szemei elé a kezét Csiporka, mintha igaz lenne, hogyha nem látok valamit, akkor az nincs is.

– A mezőn mindent elleptek. Csapatban rajzottak! Alig tudtunk elbújni előlük a levelek alá!

– Az a hír járta, hogy nagyon veszélyesek. Mindenkibe beleharapnak! Miért akarsz darázsmarást?! – értetlenkedett Bíborka.

– Ne féljetek! Nem darázsról beszéltem, hanem garázsról.  A garázs az autók hálószobája. Ott pihennek, amikor nem használjuk őket.

img_20171025_0002-crop.jpg– Az autók fáradékonyak és fázósak? – kérdezte Bíborka meglepődve.

– A járművek többsége kemény fémekből készül, így nem érez igazán hideget, fáradtságot a testük. A legtöbb ember megvédi az autóját a nyári sugárzó napsütéstől, a villámlástól, a jégesőtől, a fagytól, sőt a felelőtlen, vagy a garázda emberek rongálásától. Építenek, vásárolnak, vagy bérelnek számukra egy zárt helyet, egyrészt azért, hogy kíméljék őket, másrészt azért, hogy ne sérüljenek, így sokkal tovább használhassák őket a gazdáik.

– És hol lehet autót szedni? – kérdezte Bíborka.

– Az autót hatalmas gyárakban kis darabokból állítják össze, nem fán teremnek! – mosolygott Ibi.

– És hogy kerülnek az emberekhez? – kapcsolódott be Csiporka is a párbeszédbe.

– A férfiak többségének gyermekkori álma, hogy egyszer majd lesz egy csodaszép, különleges autója. Sokan kicsi koruktól gyűjtögetik rá a pénzt, vagy a fizetésükből rakosgatják össze a rávalót. Vannak, akik pedig kölcsönöket vesznek fel, hogy álmaik verdáját megvehessék az autókat áruló boltokban.

– A kölcsön az olyan, hogy ad neked valaki pénzt, hogy vásárolhass, és megmondja, mikorra add vissza? – következtette ki Csiporka.

– Majdnem. Csak az a bibi, hogy általában nagyobb összeget kell a kapottnál visszaadni, ezért lesz egyre több pénze a kölcsönt adóknak. Haszon nélkül, jószívűségből bizony nagyon ritkán kap segítséget valaki manapság, azt tapasztalom.

– Más kárán akarnak meggazdagodni??!!– döbbent meg a jószívű Csiporka.

– Sajnos, igen.

– Akkor már értem, hogy működik a kölcsön. Adok neked öt frissfinom hajtást, hogy ne maradj éhen, amikor nincs pénzed zöldet vásárolni, de tőled már hét hajtást várok vissza, hogy én gazdagabb legyek, mint amilyen előtte voltam – konkretizálta a problémát a hasára azonnal Csiporka.

– Pontosan ezt, bár a bankok, vagyis a pénzkölcsönzők ügyletei ennél átláthatatlanabbak a magunkfajta egyszerű embereknek. Nem érdemes az ilyesmibe belebonyolódni. A szüleimtől egész életemben azt hallottam: „Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!”

– Hogy jön a takaró a pénzhez? – értetlenkedett Bíborka.

– Okos szüleid vannak – állapította meg bölcsen Csiporka. Arra neveltek, hogy ne vásárolj addig, míg nem gyűjtötted össze a rávalót, így nem kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy a megadott időben mégsem tudod kifizetni a pénzadóknak a megnövelt pénzt.

– Értem már! – csapott a fejére Bíborka. Így nem kell aggódnod, csak dolgoznod és gyűjtögetned szorgalmasan. De buta vagyok! Az előbb még azt hittem, hogy a takarónk alá kell dugnunk a pénzünket alvás közben úgy, hogy ki ne lógjon egy pénzcsücsök se onnan…

– Neked honnan volt annyi pénzed, hogy virágboltot is tudtál nyitni, meg autót is szereztél? – kíváncsiskodott Csiporka. Még nem túl sok éve dolgozhatsz, hiszen fiatal vagy!

– A bolt kialakításában a szüleim segítettek. A megtakarított pénzük egy részét megkaptam tőlük a bolthoz, mert tudták, az az álmom. Az autót pedig édesapámtól örököltem.

– Mörökölteeed?? Mennyi új van itt nálatok! Csak kapkodom a fejem! Alig értek itt nálad valamit a városi világból – nyögte Bíborka.

– Örököltem – helyesbítette Ibi kedvesen. – Néhány évvel ez előtt édesapám megbetegedett, és hamarosan meghalt. Anyukám soha nem tanult meg vezetni, így, hogy álltában ne menjen tönkre apa kocsija, nekem adta az öreg Opel Vectráját. Nagyon megszerettem. Vikinek neveztem el, mert Vekinek az ébresztő órámat, vagyis a vekkeremet nevezem. Két ilyen különböző dolognak csak nem lehet azonos neve! – mosolyodott el Ibi, feloldva a korábbi szomorkodását.

– Ó, sajnálom, hogy elvesztetted az apukádat… Mi sosem ismertük a szüleinket…

– Egymást is csak onnan, hogy egy levélen láttuk meg a napvilágot – tette hozzá Bíborka, majd azonnal témát váltott: – És Viki merre lakik? Menjünk már végre oda hozzá! Hol a lakása? Mutasd, kérlek, az utat!

– A házunknak van egy hátsó kijárata is, ami egy apró udvarra nyílik. Az a Viki-lak. Gyertek! Odamegyünk! – indult meg Ibi.

– De jó neked! Hozzád három bejárat is tartozik! – irigykedett önkéntelenül Bíborka.

– Ne irigykedj! – pirongatta meg Csiporka. A gombaházunknak ezer be-és kijárója is volt! Hol van ahhoz Ibi és Viki három ajtaja?!

– Ó, szégyellem magam! – szállt magába azonnal az egyébként nagyon is jószívű Bíborka. – De tudjátok, valamiért nagyon szeretem az ajtókat.

– Az ajtókat szereted?? De miért? – lett nagyon kíváncsi hirtelen Ibi.

– Azért, mert ahányszor bementem rajtuk valahová, mindig történt velem valami szeretetes.

– Szeretetes??? Az milyen? – nyitotta tágra Ibi a szemeit.

– Nem érted? Pedig igen egyszerű! Megtaláltuk a gombaházunkat, és azonnal megszerettük, és első otthonunkká fogadtuk. Amikor Bagoly bácsi meghívott minket a tanodájába, a kapun belépve sok hasznosat tanultunk, és örök barátokra leltünk. Aztán idepottyantunk a nagy idegenbe, és az első virágos ház ajtaján belopakodva nem csak eledelt találtunk, hanem téged is.

– És te azonnal megörültél nekünk – kapcsolódott be a szeretetfolyamba Csiporka is.

– És gondoskodsz rólunk.

– Tanítgatsz minket.

– Vigyázol ránk – kapkodták egymás szájából a szavakat a bogárkák.

– Ez a szeretetes. Érted már? – kérdezte meg Csiporka a viráglányt.

– Értem és érzem. Egészen más lett az életem, mióta barátaimmá szegődtetek – mosolygott rájuk Ibi.

– És…és a te életed is olyan szeretetes lett mostanában, mint a miénk? – emelte fel szégyenlősen lehajtott fejét Bíborka.

– Nagyon! Sőt nagyon-nagyon! Barátokra vágytam, és megkaptalak benneteket. Mellettetek sosem unatkozom, és nem érzem egyedül magam. Jobb barátokat nem is vágyhattam volna! – simogatta meg kis barátnői fejét Ibi.  – De nézzétek csak! Kiértünk az udvarra. A mögött a virágos, dupla szárnyú ajtó mögött lakik Viki. Ne várassuk tovább! Kalandra fel!

***

(A szerző Facebook oldala ITT.)

Szerző: 2018. 01. 31.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése