Kiss János

szszb_32_ki_kiss_janos_800.jpgA Tisza-tavi Ökocentrum igazgatója

Poroszló

Az idegenforgalmi és turisztikai szakma alapjait a jó hírű bolgár Aranyhomokon és Várnában tanulta, a Heves Megyei Önkormányzatnál pedig éveken át a gyakorlatban alkalmazta. Negyedik éve irányítja a Tisza-tavi Ökocentrumot, ahol Európa legnagyobb édesvízű akváriuma is megtekinthető. A látogatók száma 2015-ben már kétszázezer fölé emelkedett. Az elmúlt évben nem kevesebb, mint 63 sikeres rendezvényt szerveztek, amelyek többségén közismert hazai sztárok is fokozták a vonzerőt.

Egercsehiből indult az 1966-ban született János, majd az általános iskola elvégzése után Egerben, a Dobó István Gimnázium angol tagozatán tanult tovább. Érettségi előtt megszerezte a középfokú nyelvvizsgát és úgy érezte, idegenforgalomi területen szeretne dolgozni. Ösztöndíjjal felvételt nyert bulgáriai felsőfokú oktatásra, ám előtte behívták katonának. A laktanyában autodidakta módon tanulta a bolgár nyelvet és mire Szófiába utazott, mintegy háromezer szó birtokában volt.  A turizmus-közgazdász szakon azon a nyelven kellett letenni vizsgáit. Az első tanév után Várnában a Fekete-tenger partján folytatta tanulmányait, ahol 4,5 évet töltött el az 1991-es diplomaszerzésig. János ezért második hazájának tekinti Bulgáriát.

Hazatérte után a Heves Megyei Önkormányzat idegenforgalmi főmunkatársaként kamatoztatta megszerzett tudását. Feladatai közé tartozott a nemzetközi kapcsolatok építése, aminek eredményeként testvérmegyei szerződést kötöttek svéd, olasz, osztrák, francia, lengyel, német régiókkal, valamint a történelmi Magyarország  Kovászna megyéjének vezetőivel. Külföldön igyekeztek bemutatni Heves megye adottságait, lehetőségeit és termékeit, ezért rendszeresen Magyar napokat szerveztek a testvérmegyékben, Egerben pedig elindították a Vásár Agriában nevű rendezvénysorozatot.

Közreműködött a Heves Megyei Falusi Turizmus Egyesület, a Palóc Út és a TOURINFORM Irodák létrehozásában és fejlesztésében, 4 évig az IHSZ Megyék Idegenforgalmi Szövetsége elnöke és így a Nemzeti Turisztikai Bizottság taga is volt.  

Poroszló Község önkormányzata 2011-ben írt ki pályázatot a Tisza-tavi Ökocentrum Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetői állására. János jól ismerte az Ökocentrum projektjét és az épülő létesítményt, de csak nyertesként tudatosult benne, mekkora feladat előtt áll. Nagyrészt ismeretlen területre cseppent, ami lényegében egy állatkert, ahol a Tiszában és a folyóparton élő állatokat mutatják be a látogatóknak Európa legnagyobb édesvízi akváriumában és egy 2600 négyzetméter alapterületű épületben. Az uniós és hazai pénzekből épült ökocentrum pályázatának kiírója megkövetelte, hogy az átadást követő öt éven belül legalább egy évben teljesíteni kellett a 200 ezer fős vendégszámot.

A projekt részeként épült akváriumokban több mint 30 halfajt, a terráriumokban mintegy 20 hüllő és kétéltű fajt mutatnak be. Létrehozták a 3D-s vetítés feltételeit, berendezték a konferencia termet és egyebek mellett vásároltak 15 darab GPS-szel ellátott kishajót a Tisza-tó vízi útjain történő egyéni kirándulásokra. A 2012. április 27-én átadott poroszlói Ökocentrumnak hamar híre ment, egyéni látogatók, családok, iskolás csoportok és kirándulók érkeztek a létesítménybe. Első év végére elérte a 155 ezret a látogatók száma. A profi marketing tevékenységből jutott a határokon túlra is, eleinte a szlovákiai régiókat célozták meg óriásplakátjaikkal, de bemutatkoztak Lengyelországban és Kolozsváron is.

Az önkormányzati tulajdonú nonprofit kft. a képződött nyereséget fejlesztésekre fordítja. Az átadás óta bővült a repertoár kisállat simogatóval, de épült madárröpde egerészölyvekkel, hagyományőrző baromfiudvar, madárpark, Vuk-kifutó vörös rókákkal is. Különleges érdekes színfoltot jelent a pelikántelep. Az elmúlt négy évben közel 80 millió forintot költöttek az új ötletek megvalósítására.

Az igazgató az újabb tervek között megemlítette egy nagy értékű beruházás lehetőségét, ahol közel 600 millió forintból 900 négyzetméter területen egy földbe süllyesztett új objektum létesülne. Ott óriási akváriumokban tovább folytatnák a Duna és a Tisza élővilágának bemutatását azokkal a halfajokkal kibővítve, amelyek ma még hiányoznak a kínálatból. Az építményt földalatti átjáróval kötnék össze a főépülettel. Erre a lehetőségre 2016 április 27-ig adják be pályázatukat.

Az ökocentrum megnyitása jókorát lendített a Tisza-tó idegenforgalmán. Poroszlón július és augusztus hónapban azóta telt házzal üzemelnek a vendégfogadók. Mindez érezteti hatását a szolgáltató és kereskedelmi egységekben.  A foglalkoztatás is javult, nyári szezonban 35-40 poroszlói embernek adnak itt munkát, míg télen közel 30 dolgozó látja el a fenntartási feladatokat. A sikerek hátterében kiváló, szakmailag felkészült kollektíva található, akik szinte sajátjuknak tekintik az ökocentrumot. (www.tiszataviokocentrum.hu)

Kiss János büszke rá, hogy az Egri Eszterházy Károly Főiskola 2014-ben „címzetes főiskolai docens” címet adományozott részére. Szabadidejében sem tud elszakadni szakmájától, kedveli a bulgáriai és horvátországi tengerpartokat, amelyeken visszatérő vendég.

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése