Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése
Kidobolta a kisbíró: málenkij robot!
Tiszabecs
Az a negyvennégy évvel ezelőtti késő őszi nap nem sokban különbözött a két, három, négy évvel korábbiaknál. Kedvetlen, szürke volt az ég, de erre csak a milotaiak, tiszabecsiek, s az uszkaiak emlékeznek ma már a szatmári Tiszaháton. Csécsén, Magosligeten vagy a Paládokon senki. A becsiek, az uszkaiak is rég megfeledkeztek volna 1944. november 19-ről, ha délelőtt úgy 10 óra tájban nem veri fel falujuk csendjét a kisbíró dobja. A község minden 18 és 50 év közötti férfilakosa másnap 3 napi élelemmel köteles a túlparton, Tiszaújlakon jelentkezni, hangzott az utasítás. Három napi közmunkáról volt szó, senki sem sejtette, hogy hónapok, évek lesznek a 72 órából. Arra meg végképp nem gondolt senki, hogy lesznek, akik sohasem térnek vissza.
*
Május a Tiszaháton. Ragyog a nap, az égen fecskék cikáznak. A tiszabecsi étterem lépcsőjén magyarok és ukránok ülnek, békésen söröznek. És a porták csendesek. Aki csak bírja — leszámítva azt a néhány sörözőt, dolgozik. Hiába keressük Mester Gábort is, kint van valahol a Füzesen. A Füzes bent van a Tisza árterén, hatalmas dió-, meg nyárfaligetek övezik. Isten tudja mikor törték itt fel a földet, de nagyon jól terem, esküszik rá mindenki. A tsz háztájinak mérte ki régesrég, örül a szem, ahogy végignéz az ember a buja zöldbe hasított szürke szántáson. Itt találjuk a tiszabecsi deportáltak egyik legidősebbikét, Mester Gábort. Napraforgót vet az öreg. Egyedül. Jobb kezében a kapa, bal markában a forgó. Onnan csorgatja a gödörbe négyesével, ötösével a szemeket.
— A fejércseléd, meg a pulya szereti.
Az imént elvetette már a krumplit, s azt mondja üljek le amott a nagy diófa alá, ö még beszegi ezt a kis táblát a forgóval. Utána beszélgethetünk. Nézem a 76 éves öreget. S töprengek, hogyan is kezdjük a beszélgetést. Mit válaszolok majd, ha megkérdi eddig miért nem tudakozódtunk az ő sorsuk után? Miért nem kopogtattunk akkor, amikor még másokat is megkérdezhettünk volna? Mert ma már csak néhányan élnek az akkori idők tanúi közül. S felejt az ember. A jót is, a rosszat is. De Mester Gábornak jó az emlékezete. Különösen jól emlékszik a 40-es évekre. Katonakorára, s azt követő kálváriára. A előbbivel kezdi.
— Azt kérdi, hány évig voltam katona? 37-ben töltöttem le a tényleges szolgálati időmet, de utána is állandóan rángattak. Bekóboroltam én a Felvidéktől Erdélyig az egész régi Magyarországot, de a 44-es esztendő volt a legkutyább. Még év elején behívtak, s attól kezdve már nem volt kegyelem. A frontra kerültem, s ősszel mint utóvéd, Nagyszőllősön találtuk magunkat. Akkor már erősen hátráltunk, október 18-án Tiszaújlakra értünk. A Tisza másik oldalán már az én családom volt, s megszöktem. Fényes nappal. Találtam egy ismerőst, aki áthozott csónakkal a folyón, s én befejeztem a háborút. Rá pontosan egy hónapra dobolta ki a kisbíró, hogy jelentkezzünk Újlakon, de nekem semmi porcikám nem kívánta a hadi munkát. Még ha csak 3 naposnak is mondták. Akkor már nem a magyarok dirigáltak mifelénk, s őszintén megmondva nem bíztam az oroszokban. Négy napig feléjük sem néztem. Csécsén az apósomnál, meg Szekeresen egy rokonnál bujkáltam, ám komolyra fordult a dolog. Az elfogott katonaszökevények közül a magyarok is sokakat felakasztottak, nekünk is ezt ígérték az oroszok, ha megtagadjuk a parancsot.
*
Jelentkezett hát nagy félve. Jött Milotáról is 3 ember, s szerencséjük volt. A többieket a messzi Szolyváig gyalog hajtották, de ők szekérre ülhettek. Ám azzal be is fejeződött a jó világ. Mert aztán újabb gyalogmenet következett..
— Fel északra, a lengyel határ mellé hajtottak bennünket. Egy városhoz értünk, Camburgnak mondták akkor a nevét, s betereltek minket egy nagy istállóba. Akkor már hó volt, és se szalma se takaró. Csak a hideg beton. Lehettünk vagy kétezren, de úgy higgye meg, csak guggolni tudtunk. Hely már nem volt a lábunkat kinyújtani. De nem is akartuk. Összebújtunk, mint a birkák, úgy melegedtünk. Volt persze, aki aludni szeretett volna. Az kiment a folyosóra, s ledűlt a hideg kőre. Egy hét múlva már nem élt, úgy felfázott a szerencsétlen. Néhány hétig tartották csak itt őket, aztán vonatra parancsolták a foglyokat. Mert akkor már foglyok voltak, és szó sem volt a meghirdetett 3 napos útépítésről. Természetesen nem tudták, merre mennek tovább.
— Jó néhány nap múlva megérkeztünk egy Novi Horlovka nevű településre, egy vén ukrántól tudtuk meg, hogy valahol a donyecki iparvidéken vagyunk. A helyiek csak Donbasznak hívták. Nem sokkal később kezdett tavaszodni. Kint dolgoztunk a kolhoz földjein, s mikor ott kevesebb lett a munka, az ipartelepre vezényeltek bennünket. A romokat takarítottuk. Nekem nagy szerencsém volt, a bányát megúsztam. Vagy négy napot töltöttem lent a földben, de az borzasztó volt. Olyan víz állt a vágatokban, hogy nem lehetett látni a szenet. S fentről állandóan csepegett a víz. Rengeteg magyar ember volt a táborban, nem tudom, hányan lehettünk. Csak azt tudom, hogy mi becsiek harmincketten voltunk.
— S hányan jöttek haza?
— Heten. Volt olyan becsi család, ahonnan egyszerre 3 fiú is odamaradt. Kánya Guszti, Kánya Jenő, Kánya Anti… napok alatt elvitte őket a flekktífusz.
Mester Gábor öreg falubelijével Brekóczki Andrással éppen a napokban számolta össze, ezer lelkes falujukból hány férfiembert hurcolták el. 102-nél megálltak.
— Mit ettek?
— Mit…!? Csalánlevest, répalevest, káposztalevest. Míg kint voltunk, mi húst nem láttunk. Úgy nyár derekán volt a legjobb dolgom. Az élelemvételezők közé osztottak be néhány hétre, S jártunk ki a kolhozba. Megengedték, hogy a káposzta öreg, alsó leveleit összegyűjthessük, s közben lopkodtunk magunknak a földből murkot. Legalább azzal, sárgarépával jóllakhattunk.
— Mikor szabadult?
— Negyvenöt október tizenötödikén értem haza Becsre, mert Csapra már korábban megérkeztem. Szépen sütött a nap, s én kaptam két cső tengerit. Valami romániai ember adta, s nekem olyan jól még soha nem esett étel. Pedig csak két cső száraz tengeri volt.
*
Az uszkai, milotai, becsi ember ma is tanácstalan — a beregi Tiszahát falvai mellett — miért pontosan e három falu férfiembereit hurcolták el annak idején évekre. A helyiek több magyarázatot is ismernek, közülük kettőt emlegetnek a leggyakrabban. Az egyik szerint a becsi körjegyző bőszítette fel az oroszokat, aki nem volt hajlandó felszabadítóként köszönteni a Vörös Hadsereget. S ezt bosszulták meg az oroszok. Ha igazság lehet is e történetben, valószínűbbnek tűnik a mostanában előbukkanó dokumentumok által is alátámasztott második verzió. A háború végén a szovjetek a beregi Tiszahátat magukhoz akarták csatolni, s Szatmárban egy hídfőállást kívántak létesíteni túl a Tiszán, Újlakkal szemben. S úgy gondolhatták, könnyebb lesz a berendezkedésük, ha eltávolítják onnan a férfiakat. Ma persze már senki sem ismeri a teljes gazságot. A történészekre vár annak kiderítése. Ránk pedig az, hogy legalább megemlékezzünk a szenvedőkről, az ártatlan áldozatokról…
Balogh Géza
(Barangolások Szabolcsban, Szatmárban, Beregben Gold Ász Kiadó Nyíregyháza 1991.)
Iratkozzon fel hírlevelünkre, itt:
Égi áldás az özvegyasszony házasságára
Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren
Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése
Varázslat
Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta áll ez a nagyon régi épület, kicsit elvarázsolt szépségével kastély, kicsit bástya szerű repkénnyel befutott oldalával. Az idő ... Tartalom megtekintése
Az út
Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése