Gyerekszoba négy tojásra

Írta: M. Szlávik Tünde

Pályázhatnék a madárbarát kert címre, gondolom reggelenként, a nyitott ablakból szemlélve kis birodalmamat. Az udvar elejét szegélyező tujasorból telente cinegehadak rohamozzák a madáretetőt, ilyenkor nyáron csak az öregek bóklásznak hernyókat kutatva, amivel a telek végi akácfa lombjai közt megbújva felnevelik cipőgombszemű fiókáikat.

A tujákon túl, a trombitafolyondár kiszáradt barackfára tekeredett dzsungelében erdei pintyek fészkelnek. Kicsinyeik első útja a közeli fenyőre vezet, hintáznak egyet az ágvégen, vesznek egy mély levegőt, átrebbennek a következő ágra, majd egyre feljebb, míg készen nem állnak a nagy ugrásra – a háztetőig. Innen már csak egy röpke szökkenés a villanydrót. Ha kiállták a próbát, képesek fél órát dicsekedni, csalogatva a gyávább, ügyetlenebb testvérkéket. Autótól, gyalogostól nem zavartatják magukat, ám az autóbusz és a kamion fejvesztett menekülésre készteti a kis piros-sárga sávos nyakú dalnokokat. Ha a bokorban meglapulva lecsillapodott szívverésük, kezdődik elölről a móka, míg meg nem erősödnek annyira, hogy képesek legyenek átszárnyalni az úttest túloldalán álló óriási fenyőfák valamelyikére. Onnan már látják a faluvégi erdőt, megszólal bennük a vér szava, s csak éjszakára térnek vissza a szülői házba, akarom mondani, fészekbe.

Nappalim ablakai nyugatra néznek, ezért gyakran áltatom magam azzal, hogy a felkelő nap sugarai elvakítják madárkáimat, így nyugodtan leselkedhetek. Pedig valószínűleg csak nem érnek rá velem foglalkozni. Menni kell, mert enni kell. Amikor a fény eléri a szomszéd házat, s felragyogtatja napsárga falát, a házunk mögötti garázs padlásáról előbújnak a rozsdafarkúak. Reggeli torna gyanánt röpködnek párat ide-oda a tetőgerinc és a hintaállvány között. Landoláskor felharsan különös, némi dadogással kezdődő, majd fémdobozban rázott gyöngykavics csörgésére emlékeztető hangjuk. Barna zubbony, rozsdavörös farok, hosszúkás, fekete pofi – semmi különös nincs bennük, mégis gyönyörűek. Kivéve, amikor az arcomba repülnek a postaládából vagy a locsolókannából, mert ott óhajtanak új életet kezdeni. Igénytelen, kedves kis bohócok. Eszük ágában sincs akkora felhajtást csinálni, mint a diófán dajdajozó szarkáknak, a gyakorta verekedő harkályfivéreknek, az órákon át idegőrlően hu-huú-hú-zó gerléknek. És akkor még nem is beszéltem a karmaikkal a bádog ereszcsatornát csikargató postagalambokról vagy a felhőket alkotó, harminc-negyvenfős galerikben röpködő verébhordákról.

Csokonaival szólva „egy híját esmértem örömimnek még”: a fecskéket. Míg gyerekkoromban ősszel fecskéből volt a villanydrót, manapság gyakrabban látok egerészölyvet, mint füsti-vagy molnárfecskét. Istálló alig van a faluban, ezeket a modern vakolatokat meg nem nagyon szeretik kis barátaink. Vagy fordítva: aki egy vagyont költött a házára, nem nagyon örül az ereszalji társbérlőknek. Amikor néhány éve beköltöztünk a saját fészkünkbe, mi sem lelkesedtünk a hófehér díszkereten próbálkozó siserehadnak. Tarka szalagokat erősítettem a stablondeszka alá, amitől úgy megsértődtek, hogy évekig tájunkra sem néztek. Egészen a múlt hét elejéig, amikor valóságos légitámadást intéztek a házfal ellen, telepöttyözve az ablakok fölötti sávot. Alkudozni próbáltam velük: menjenek a ház végébe vagy legalábbis a két ablak közé. Mert szép dolog a barátság, de nem szeretem a vonalkódos üveget. Nehezen értettek a szóból, ezért az ablakpárkányra állva vonalzóval óvatosan lekapargattam a sárgömböket, bizonyítva, hogy a hely alkalmatlan a célra. Akkor a másik ablakot szemelték ki maguknak. Egye fene, nem azon keresztül szellőztetünk, maradhatnak.

Ettől kezdve izgatottan szemléltem a fészekrakást. Érdekes módon mindig hármasban járnak. Vajon ki lehet a harmadik? Gyatra ornitológus vagyok, de ha utána is olvasnék, akkor sem biztos, hogy különbséget tudnék tenni a résztvevők között ebben a légibalettben. Ezért elengedem a fantáziámat: az ifjú pár magával hozott egy barátot, akinek szépen megmutatják, hová képzelik a konyhát, a nappalit, a gyerekszobát – „Négy tojásosra tervezzük, de talán több is lehet belőle”. Vagy mégsem! A harmadik az anyós lehet, mert ellentmondást nem tűrően magyaráz a falrepedésbe kapaszkodva. Biztosan a vejét korholja: „Nyár dereka van, s még csak az alapozásnál tartasz, no, ebből sem lesz unoka, mit mondok majd Lojzi néninek Afrikában…”

Persze dőreség lenne fényűző villáról álmodni, amikor a fecskék egyedüli luxusa a mindig makulátlan fekete frakk a hófehér ingmellel, s amikor kibújnak a komfort nélküli, döngölt padlós-falas kis garzonjukból, nekem mindig az indiai nyomornegyedek viskóiból iskolába induló patyolat inges, fekete nadrágos gyerekek jutnak az eszembe.

Amilyen lassan haladnak a munkával, lehetnének valamely elfoglalt építési vállalkozó sokadik alvállalkozói vagy a tanfolyamon frissen végzett betanított munkások. Roppant nagy anyagveszteséggel dolgoznak: legalább akkora száraz sárkupac díszeleg a járdán, mint amennyit sikerült felügyeskedniük a falra. Néhány percig ügyködnek, elröpülnek, távolról is megszemlélik az eredményt, meghányják-vetik az élet dolgait, szemetelnek kicsit, aztán egész napra eltűnnek. Csak naplemente előtt kerülnek elő újból, amikor már nem égető a forróság, bár a házfal még sugározza a meleget. Ott csimpaszkodnak a pár sornyi sárgolyófüzéren, miként az emberek világában a csövesek, akik a földre dobott laticelen fetrengve megváltják a világot.

De miért nem igyekeznek jobban? Meg kell kötni rendesen az alapnak? Vagy ebben a forróságban nehezen találnak megfelelő állagú, összetételű építőanyagot?

Az igazság még várat magára, az építkezés két napja leállt. A kisfiam szerint hiányzik erről az udvarról egy kis tisztességes sár. Kutyagumiból meg nem lehet várat építeni. És persze fecskefészket sem.

*** 

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: M. Szlávik Tünde tárcái

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése