Gyerekszoba négy tojásra

Írta: M. Szlávik Tünde

 

angela_moulton_enekesmadar_masolata.jpgPályázhatnék a madárbarát kert címre, gondolom reggelenként, a nyitott ablakból szemlélve kis birodalmamat. Az udvar elejét szegélyező tujasorból telente cinegehadak rohamozzák a madáretetőt, ilyenkor nyáron csak az öregek bóklásznak hernyókat kutatva, amivel a telek végi akácfa lombjai közt megbújva felnevelik cipőgombszemű fiókáikat.

A tujákon túl, a trombitafolyondár kiszáradt barackfára tekeredett dzsungelében erdei pintyek fészkelnek. Kicsinyeik első útja a közeli fenyőre vezet, hintáznak egyet az ágvégen, vesznek egy mély levegőt, átrebbennek a következő ágra, majd egyre feljebb, míg készen nem állnak a nagy ugrásra – a háztetőig. Innen már csak egy röpke szökkenés a villanydrót. Ha kiállták a próbát, képesek fél órát dicsekedni, csalogatva a gyávább, ügyetlenebb testvérkéket. Autótól, gyalogostól nem zavartatják magukat, ám az autóbusz és a kamion fejvesztett menekülésre készteti a kis piros-sárga sávos nyakú dalnokokat. Ha a bokorban meglapulva lecsillapodott szívverésük, kezdődik elölről a móka, míg meg nem erősödnek annyira, hogy képesek legyenek átszárnyalni az úttest túloldalán álló óriási fenyőfák valamelyikére. Onnan már látják a faluvégi erdőt, megszólal bennük a vér szava, s csak éjszakára térnek vissza a szülői házba, akarom mondani, fészekbe.

Nappalim ablakai nyugatra néznek, ezért gyakran áltatom magam azzal, hogy a felkelő nap sugarai elvakítják madárkáimat, így nyugodtan leselkedhetek. Pedig valószínűleg csak nem érnek rá velem foglalkozni. Menni kell, mert enni kell. Amikor a fény eléri a szomszéd házat, s felragyogtatja napsárga falát, a házunk mögötti garázs padlásáról előbújnak a rozsdafarkúak. Reggeli torna gyanánt röpködnek párat ide-oda a tetőgerinc és a hintaállvány között. Landoláskor felharsan különös, némi dadogással kezdődő, majd fémdobozban rázott gyöngykavics csörgésére emlékeztető hangjuk. Barna zubbony, rozsdavörös farok, hosszúkás, fekete pofi – semmi különös nincs bennük, mégis gyönyörűek. Kivéve, amikor az arcomba repülnek a postaládából vagy a locsolókannából, mert ott óhajtanak új életet kezdeni. Igénytelen, kedves kis bohócok. Eszük ágában sincs akkora felhajtást csinálni, mint a diófán dajdajozó szarkáknak, a gyakorta verekedő harkályfivéreknek, az órákon át idegőrlően hu-huú-hú-zó gerléknek. És akkor még nem is beszéltem a karmaikkal a bádog ereszcsatornát csikargató postagalambokról vagy a felhőket alkotó, harminc-negyvenfős galerikben röpködő verébhordákról.

Csokonaival szólva „egy híját esmértem örömimnek még”: a fecskéket. Míg gyerekkoromban ősszel fecskéből volt a villanydrót, manapság gyakrabban látok egerészölyvet, mint füsti-vagy molnárfecskét. Istálló alig van a faluban, ezeket a modern vakolatokat meg nem nagyon szeretik kis barátaink. Vagy fordítva: aki egy vagyont költött a házára, nem nagyon örül az ereszalji társbérlőknek. Amikor néhány éve beköltöztünk a saját fészkünkbe, mi sem lelkesedtünk a hófehér díszkereten próbálkozó siserehadnak. Tarka szalagokat erősítettem a stablondeszka alá, amitől úgy megsértődtek, hogy évekig tájunkra sem néztek. Egészen a múlt hét elejéig, amikor valóságos légitámadást intéztek a házfal ellen, telepöttyözve az ablakok fölötti sávot. Alkudozni próbáltam velük: menjenek a ház végébe vagy legalábbis a két ablak közé. Mert szép dolog a barátság, de nem szeretem a vonalkódos üveget. Nehezen értettek a szóból, ezért az ablakpárkányra állva vonalzóval óvatosan lekapargattam a sárgömböket, bizonyítva, hogy a hely alkalmatlan a célra. Akkor a másik ablakot szemelték ki maguknak. Egye fene, nem azon keresztül szellőztetünk, maradhatnak.

Ettől kezdve izgatottan szemléltem a fészekrakást. Érdekes módon mindig hármasban járnak. Vajon ki lehet a harmadik? Gyatra ornitológus vagyok, de ha utána is olvasnék, akkor sem biztos, hogy különbséget tudnék tenni a résztvevők között ebben a légibalettben. Ezért elengedem a fantáziámat: az ifjú pár magával hozott egy barátot, akinek szépen megmutatják, hová képzelik a konyhát, a nappalit, a gyerekszobát – „Négy tojásosra tervezzük, de talán több is lehet belőle”. Vagy mégsem! A harmadik az anyós lehet, mert ellentmondást nem tűrően magyaráz a falrepedésbe kapaszkodva. Biztosan a vejét korholja: „Nyár dereka van, s még csak az alapozásnál tartasz, no, ebből sem lesz unoka, mit mondok majd Lojzi néninek Afrikában…”

Persze dőreség lenne fényűző villáról álmodni, amikor a fecskék egyedüli luxusa a mindig makulátlan fekete frakk a hófehér ingmellel, s amikor kibújnak a komfort nélküli, döngölt padlós-falas kis garzonjukból, nekem mindig az indiai nyomornegyedek viskóiból iskolába induló patyolat inges, fekete nadrágos gyerekek jutnak az eszembe.

Amilyen lassan haladnak a munkával, lehetnének valamely elfoglalt építési vállalkozó sokadik alvállalkozói vagy a tanfolyamon frissen végzett betanított munkások. Roppant nagy anyagveszteséggel dolgoznak: legalább akkora száraz sárkupac díszeleg a járdán, mint amennyit sikerült felügyeskedniük a falra. Néhány percig ügyködnek, elröpülnek, távolról is megszemlélik az eredményt, meghányják-vetik az élet dolgait, szemetelnek kicsit, aztán egész napra eltűnnek. Csak naplemente előtt kerülnek elő újból, amikor már nem égető a forróság, bár a házfal még sugározza a meleget. Ott csimpaszkodnak a pár sornyi sárgolyófüzéren, miként az emberek világában a csövesek, akik a földre dobott laticelen fetrengve megváltják a világot.

De miért nem igyekeznek jobban? Meg kell kötni rendesen az alapnak? Vagy ebben a forróságban nehezen találnak megfelelő állagú, összetételű építőanyagot?

Az igazság még várat magára, az építkezés két napja leállt. A kisfiam szerint hiányzik erről az udvarról egy kis tisztességes sár. Kutyagumiból meg nem lehet várat építeni. És persze fecskefészket sem.

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: M. Szlávik Tünde tárcái

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése