Dr. Fónagy János

Közlekedési és vízügyi miniszter,

Szentendre

Fónagy János270.jpg Terület- és térségfejlesztési elképzeléseit már akkor sem rejti véka alá, mikor arról még nem illik beszélni. A gazdasági romlás, a hanyatlás éveiben létrehozza regionális gazdaságfejlesztő vállalkozását, a Régió Ózdi Szervezetfejlesztő Kft.-t, amelyet elért politikai sikeréig irányít. A hazai iparban és mezőgazdaságban szerzett tapasztalataira szüksége van az Orbán-kormánynak is, ezért 1998-ban kinevezik a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkárává.

Dr. Fónagy János Budapesten született 1942. július 11-én, ám munkája és családja később mégis az észak-borsodi városhoz kötötte. Legtöbb ismerőse, barátja ezért ózdi polgárként aposztrofálja. Szüleit a világháború éveiben sok zaklatás érte. Textilmérnök apját és gyógytornász édesanyját sújtották munkaszolgálattal, elbocsátással, kitelepítéssel és államosítással.

Ezek az események rányomták bélyegét további életükre. Fónagy János 1960-ban érettségizett Budapesten közlekedési tagozatú közgazdasági technikumban, majd megszerezte a csónaképítő asztalos szakmát. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karát 1966-ban fejezte be, majd ügyvéd-jogtanácsosi szakvizsgát tett 1965-ben. A jogon kívül más irányba is elkötelezte magát, megnősült. Felesége, dr. Tábori Ágnes, jelenleg a Magyar Villamos Művek Rt. vezető jogtanácsosa. Gyermekük, dr. Fónagy Diána, szülei példáját követve szintén a jogtanácsosi pályát választotta, és időközben két unokával, Fannival és Hannával, bővítette a miniszter családját.

A 60-as évek változatosnak bizonyultak Fónagyék életében. Először az Ózdi Ügyvédi Munkaközösségben, majd az Ózdi Járási Tanács Mezőgazdasági Osztályán talált munkát, ahonnan a putnoki mezőgazdasági termelőszövetkezetbe vezetett az útja. Tizenhárom év mezőgazdaságban végzett munka után került az iparba, az Ózdi Kohászati Üzemek vezető jogtanácsosi székébe. Két év múlva, 1983-ban, gazdasági, később pedig marketing igazgatóvá nevezték ki. A magas szintű vezetők közül elsők között döntött úgy, hogy vállalkozást hoz létre, amivel szűkebb lakóhelye felemelkedését tudja elősegíteni. Ez 1989-ben történt, és így a Régió Ózdi Szervezetfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatói teendőit végezhette.

A térség gazdaságfejlesztésében több új tevékenységet kezdeményezett, és segített, számos cég megalakulásánál vállalt szerepet. Jelentős feladatot szánt a civil szférának, elindítója volt a Vállalkozói és Inkubátor Alapítvány megalakításának, és közreműködött az Ózdi Felsőoktatásért Alapítvány létrehozásában, amely a régió megtartó erejének és szellemi tőkéjének biztosítását szolgálhatja.

A gazdasági szerep mellett 1994-től politikai funkciót is vállalt. Ózd város településfejlesztési tanácsnoka, illetve megyei képviselőként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöki posztjáig jutott, amely feladatot négy éven keresztül látta el. A főállású munkaviszony és az egyéb számos feladat mellett kiegészítő szakmai tevékenységként 1998 júliusáig elnöke volt a Vállalkozói Inkubátorok Szövetségének, tagja a B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Tanácsnak, a B.-A.-Z. Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának, kezelője az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítványnak, valamint tanácsadója a Rationalisierungs-Kuratórium der Deutschen Wirtschaft e. V. magyarországi kis- és középvállalkozói tanácsadói programjának. Delegálták az Európai Régiók Gyűlése II. (Kelet–Nyugat) bizottságába is.

Olyan szabadelvű polgárnak vallja magát, akihez a kis- és közepes vállalkozások állnak közel csakúgy, mint a térségi és ágazati válságkezelés. Ózdon még tanácsnokként elkészítette a városfejlesztési koncepciót, ami azóta is sikeresen működik. Javul, szépül a város arculata, ami nem mellékes az egyre nagyobb érdeklődést tanúsító tőkebefektetők szemében.

Fideszes politikusként került 1998-ban a Parlamentbe, ahol azonnal komoly feladattal látta el Orbán Viktor miniszterelnök. Kinevezte a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkárának. Kezdeményezte, majd 1999 őszén sikerrel előterjesztette a kis- és közepes vállalkozások fejlesztéséről szóló törvényt. 2000. február 1-től a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági referaturáit felügyelő politikai államtitkára, majd a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium első embere lett.

Szépen ívelő karrierje mellett egy pillanatra sem feledkezett meg Ózdról és a térségről. Szinte minden fontos esemény résztvevője és nehéz lenne megszámolni, hány darab millenniumi zászló átadását vállalta magára és más, kisebb-nagyobb közösségek fontos eseményeinek résztvevője volt. Nagy szerepe volt abban, hogy egykori lakóhelye visszakapott az államtól 250 millió forintot, amelyet korábban a General Electric beruházásának terület előkészítésére fordítottak. Az ilyen események pedig mindenkiben azt erősítik meg, hogy Fónagy János bárhol dolgozzon és éljen, megmaradt és megmarad ózdinak.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése