Dinnye tejfellel

Írta: Ésik Sándor

leon_roulette_masolata.jpgAz egzotikus receptek valahogy mindig ellenérzést váltanak ki az emberekben, de – mint ahogy azt magamon is tapasztaltam – csak addig, amíg elmesélik. Készen, feltálalva már vonzza a tekintetet az ilyen szemnek orgia látvány. Nem csoda, hogy a közelben elhelyezkedő nyálmirigyek azonnal gerjedni kezdenek.

Nos, így voltam a minap azzal az üdítő desszerttel, amely – most már minek is titkoljam – saját meglepetésemre készült. Egy szelet görögdinnye tejfellel A pontot szándékosan hagytam el, hiszen cím is lehetne egy könyv fedelén, amely egyetlen elégiát tartalmaz, vagy inkább eposzt, egy íz-Odisszeát. Istenemre, nehéz is prózában folytatnom, mert a legszebb szóvirág is szánalmas dadogás érzékeltetni a látványt. A tejfel plasztikus patyolatja gleccserként tör utat magának a dinnyeszelet bíbor lejtőin, ki-kikerülve így egy-egy érces barnás magot, amely úgy marad meg magának büszkén mégis, mint egy jégkorszakból ideszármazott, ki tudja honnan idevándorolt szikla.

Mit fokozzam? Még a végén azt hiszik rólam, hogy az ízek rabja vagyok, és ki tudja, meddig töröm a fejem egy rafinált recepten. Ne ítéljenek elhamarkodottan! Az ilyesminek hagyománya van. A dinnyét és a tejfelt már a görögök is ismerték, nem véletlen az, hogy annyi gömbölyű ibriket hoznak fel a búvárok az elsüllyedt gályákról. És még valami: a legmeghökkentőbb ételötletek alapja mindig néhány egyszerű, majd’ azt mondtam, hétköznapi alapanyag. Itt van mindjárt az én tejfeles dinnyém. Akárkinek a hűtőjében ott várhatja az ebédet a tejfel is, meg a dinnye is. Ne várják meg, hogy a felső polcról leboruljon a tegnapról megmaradt fél dinnyére, mint ahogy az velem történt! Öntsék csak rá bátran, azt az ízt sohasem felejtik el!

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése