Cinege a grillsütőben

Írta: M. Szlávik Tünde

Varjak vitorláznak a havas háztetők felett. Gyomorból jövő, mély meggyőződéssel korrognak, szomorúan állapítva meg, hogy vége a diószezonnak, a fák alatt feledett kis barna golyóbisokat elnyelte a fehér hidegség.  A korábban puha lepelként takaró hó, amely eddig nagyszerűen letompította az otromba emberi zajokat, megfagyott. Most éles üvegcserépként sebzi fel a harcedzett varjúlábat is. Gyászos, komor tollseprűként tülekednek a szemétdomb körül, majd lomha szárnycsapásokkal a levegőbe emelkednek. Odafent lélegzetelállító légi parádét mutatnak be, páros bucskázással, zuhanórepüléssel elegyest. Végül elhúznak az erdő felé, csak egy lábát húzó, béna harcfi telepszik vissza a szélben rekedten nyikorgó hintaállvány alá. Megjátszott közönnyel szemléli az éledező cinegéket.

Az első kis fekete sapkás madárka diszkrét suhanással közelíti meg a tujabokrot, hintázik egy sort. Némi nézelődés után belibben az ágak alá rejtett házikóba. Azonnal ki is hussan onnan, enyhén hullámzó kis röppenéssel fenn terem a fenyőfán, a magot a lábával az ághoz szorítja, feltöri, és szinte röptében eszi meg, mert már jön is vissza az etetőhöz. Mozgása most magabiztosabb, rikkant egyet, mielőtt bebújik az újabb magocskáért. Fél percen belül társai is itt bujkálnak, de csak a zöld lombok alig kivehető rezzenéséből venni észre jöttüket. Hamarosan kialakul a koreográfia, mellyel az etetőhöz egyre közelebbi ágakra ülnek. Várnak a sorukra. Az ócska grillsütőbe az egész csapat beférne, de egyszerre többen soha nem telepednek be. Cinegék a grillsütőben − amerikai rajzfilmek macskaálma… Igen,  a kéményes, két tálcás vasház valamiért jobban megtetszett a kis tollasoknak, mint a nagykönyvnek megfelelően deszkákból összekalapált, a röpnyílás előtt kis ülőfával ellátott alkalmatosság. A hátsó kertben nagy duzzogva bebújnak néha a kivágott oldalú üdítős flakonba is, de nem kedvelik. Talán túlságosan mozog a szélben.

A verebek hamarosan felfedezik a békés kollégákat, surrogva érkeznek vagy húszan. Felülnek a meggyfára, hangoskodnak egy strófát, majd hirtelen elcsöndesednek. Némi szünet után egy, csak általuk ismert jelre lerobbannak onnan, be a tujába. A cinkék  fejvesztve menekülnek. A barna tollas éhenkórászok betolakodnak az etetőbe, ide-oda vergődnek, nem engednek be senkit, amíg jól nem laknak, ráadásul a nagy sertepertélésben kiszórják a földre a magokat. Ilyenkor nem szeretem őket. A verebek nyáron kedvesek, amikor a homokban fürdenek. Úgy pletykálnak közben, mint a vénasszonyok, és két hírmorzsa között néha alábuknak, majd kirázzák a tollaik közül a homokot, miként kutya a vizet a szőréről. Meg amikor a háztetőn udvarolnak, s a szerelem hevében a tetőgerinc mellé lépnek. Csak úgy csikorog a karmuk, ahogy csúsznak lefelé a cserepeken, míg végre felrúgják magukat a levegőbe. Kicsit igazítanak a szerelésükön, majd megy újra a kábítás. És azok a buta veréblányok mindig bedőlnek…

Bármilyen éhesek is, a cinegék nem szállnak szembe az agresszív verebekkel. Megadóan pislognak le a kert végi akácokról, bánatosan csippantanak egyet-egyet: még esznek, nem lesz, nem lesz…  Ilyenkor szükség van egy hevesebb ajtónyitásra, attól a szomszéd baromfiudvaráig meg sem állnak a kis busafejűek, s a tuják alatt helyreáll a világbéke.

Időnként különleges vendégeink vannak. A rigópár csak megtekinti a kínálatot, de nem ereszkedik le az aprónép közé. A meggyvágók már kevésbé rátartiak, öröm nézni, ahogy a kivert szemeket is felcsipegetik a bokrok aljáról. A szőlőrigó inkább a tűztövis fonnyadt piros bogyóit kóstolgatja. A zöldikék, vörös-sárga sávokkal ékes erdei pintyek teljesen elvegyülnek a cinkék között.  Akkora a forgalom, mint egy bevásárlóközpontban aranyvasárnap. Kétszer, háromszor is utánpótlást kell vinni, nehogy éhes gyomorral kelljen nekivágniuk a hideg téli éjszakának. Ilyenkor, mintha tudnák, hogy nincs okuk félelemre, csak a közeli trombitafolyondár levelét, virágát vesztett, elfásodott indáira ülnek, fürtökben lógnak, némán szemlélve az emberi ténykedést. Még be sem érünk az ajtón, már jön is az első bátor kis pilóta. Különösebb ribilliót csak a szomszéd macskái okoznak. Az őrszemnek kiültetett veréb szabályosan sikít, bizonyára szörnyű dolgokat kiabál a maga kis nyelvén a bitang Kormira, Cilára. A jeladást az összes madár érti, a szélrózsa minden irányába menekülnek, hosszú percekig csak a felmeresztett farokkal mászkáló macskák  kommandóznak a lombok között. Ha már kezdik túlzásba vinni a dolgot, kirepül az ajtón egy gombócba gyűrt konyharuha, egyszer-egyszer bizony még a seprű is. A héjával szemben azonban egyformán tehetetlenek vagyunk − mint a villám, bevágódik az udvar fölé, s akár sikerrel jár, akár megtépázza tollát a tűztövis, mint legutóbb, csönd támad. A madárkák odalapulnak az ágakhoz, megpróbálnak láthatatlanná válni, tapintható a félelem az udvaron, még a fűtött szobában is megborzong a lélek.

Szertartássá vált, hogy a családból ki, mikor, mekkora marékkal méri az életet a madárkáinknak. Nem nagyon törődünk vele, hogy a legújabb tudományos álláspont szerint haszontalan, rossz beidegződés a téli madáretetés, hiszen ezáltal beavatkozunk a természet rendjébe, mert ugye a természetes kiválasztódás, meg hadd pusztuljon a gyenge… Kezdje veled a bölcs anyatermészet, gondolom nem túl tisztelettudóan, amikor erről beszél a szakember a rádióban, s a kedves kis kosztosaimra gondolok. De hiába tekintgetek ki a konyhaablakon, nem látom a páternoszterezést, nincs surrogás-burrogás, kihalt az udvar. Bevillan, hogy napok óta nem kellett feltölteni az etetőt, ott nyirkosodik benne a hét elején kirakott köles, napraforgómag. Ágnes szomszédasszonyom macskáit sem láttam mostanában a kapu alatt befelé settenkedni. Sehol a csábító madárviháncolás. Nincs csettegés, csak a szél fütyül az ágak között. Se veréb, se cinege.

Nyoma veszett a madaraimnak. Ahogy a hó tetejére kidobott krumplihéj között guberáló varjú megjegyezte együttérzően, lakonikus egyszerűséggel: kár.

*** 

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: M. Szlávik Tünde tárcái

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése