Somorjai László testnevelőről beszél Csohány János professzor

A testet tornáztatta, a lelket építette

somorjai_laszlo-3.jpgA testnevelés szakszerű oktatása csak az első világháború után kezdődött, addig az önként vállalkozók látták el ezt az óratípust még a nagyobb iskolákban is. Testnevelő tanárokat pedig csak az első világháború után kezdtek képezni, kezdetben tanfolyam szinten. Ám az első fecskék közül Debrecenbe is jutottak nagyszerű szakemberek, akik felkészültségük, ügyszeretetük révén híres egyéniségei lettek szaktárgyuknak. Közéjük tartozott például Szabó József, a népszerű „Dotya bácsi”, aki a Fazekas Gimnáziumban tevékenykedett, és Somorjai László, a református tanítóképző intézet legendás tornatanára. Csohány János professzor emlékezik rá, aki nemcsak tanítványa, de keresztfia is.

– Önt hol és mikor tanította Somorjai László?

– Az 1948–49-es tanévben tanított a hajdúnánási fiúiskolában, sőt osztályfőnököm is volt. Nyolcadikos voltam. De Somorjai László nekem keresztapám, tehát kisgyerekkoromtól kezdve ismertem, noha ő 1948-ig nem Hajdúnánáson élt. Viszont gyakran látogattak oda, s olyankor nálunk mindig megfordultak, hiszen a Laci bácsi felesége, Daróczy Katalin édesanyámnak testvére volt. Az én édesanyám Daróczy Irén. Családi környezetben igen gyakran találkoztam vele, és mindig ámulva hallgattam színes, érdekes elbeszéléseit különféle életeseményeiről, kalandjairól, táborokban szerzett élményeiről, véleményét a sportról, a nevelésről, emberekről, erről-arról. Attól függően persze, hogy milyen életkorban voltam. Legtöbbször nem velem beszélt, hanem a szüleimmel, vagy társaságban. Mint gyerek szájtátva hallgattam. De amikor már cseperedtem, szívesen szóba állt velem is, nemcsak mint rokon, hanem mint pedagógus, és mindig tudott valami fontosat és érdekeset mondani. Élethelyzete változásának függvényében.

– Az ő élete javarészt a debreceni református tanítóképzőhöz kötődött. Vajon hogy élte meg azt a változást, hogy egyszer csak kicseppent belőle. Megsejtette, hogy államosítani fogják az iskolákat, s jobb a dolognak elébe menni?

– Ennek volt egy olyan oka, amit én most elmondok. Ő 1948 tavaszán még a hajdúnánási presbitériumtól
kérte, hogy alkalmazzák a helyi református általános iskolában. A kérésnek az volt az oka, hogy nagyapámnak, Daróczy Miklósnak, Laci bácsi apósának volt negyven katasztrális hold földje. Idős kora miatt nem nagyapám munkálta meg a földet, ami veszélyben forgott, akkor ugyanis már fújdogált a kulákká nyilvánítás előszele. A családi tanács úgy határozott, hogy Laci bácsi fia a negyedik gimnázium elvégzése után menjen az érettségit is adó debreceni mezőgazdasági szakiskolába, amely a Böszörményi úton működött, a szülők pedig költözzenek ki Nánásra. Úgy gondolták, hogy ezzel sikerül elkerülni a föld államosítását, szövetkezetesítését, köztulajdonba vételét. Ez volt tudtommal a fő ok, ezt beszélték a családban a felnőttek. Remélem, ez nem árnyékolja be Somorjai László portréját, hiszen ő is ember volt, aki érthető módon kereste az anyagi biztonságot, a családi boldogulást. A tanári fizetés mellé jól jött volna annak a 20 hold földnek a jövedelme, annyi jutott volna keresztanyámra, aki egyébként mindig háztartásbeli volt. A föld munkálatait az ifjú Somorjai László játszva el tudta volna látni, ha megszerzi a diplomát. Más kérdés, hogy a történelem közbeszólt.

– Somorjai László legendás alakja volt Debrecen sportéletének, testnevelési mozgalmának. Ez az alakján is látszott?

– Látszott! Ő kimondottan sportos alkat volt, csupa izom, csupa ín- és csontember, rugalmas, gyors mozgású, aki úgy tudott gyalogolni, hogy művészet volt vele lépést tartani. Egy felesleges gramm nem volt rajta. Ugyanakkor nagyon jó étvágya volt. Nem azt mondom, hogy abnormálisan sokat evett, hiszen fegyelmezett ember lévén, mindent mértékkel csinált. Okszerűen étkezett, figyelemmel követte az akkori táplálkozástudományi eredményeket. Paprikát minden mennyiségben evett, őrölt paprikát, csöves erős paprikát, s megmondta, hogy miért. Azért, mert a paprikában rengeteg a „C” vitamin, arra szükség van. De tudta, hogy a paprikának értágító, illetve érelmeszesedést gátló hatása is van. Kérdeztem tőle, keresztapa, miért szereti ezt a borzasztó erős paprikát, azt válaszolta, Janikám, nem szeretem, de tudom, hogy jót tesz az egészségemnek. Egyébként minden ételt szeretett, a húst, a szalonnát, de mindenhez valami zöldet evett. Paprikát, hagymát, fokhagymát. A levesekbe rengeteg zöldséget kért. A húslevest nem engedte leszűrni, úgy tálaltatta, ahogy megfőtt, a zöldségekkel együtt. Ezt gyerekként jól megjegyeztem.

– Meg is élt tiszteletre méltó magas kort. Mivel magyarázta a hosszú élet titkát?

– Nagy László János 1988-ban amatőr filmet készített róla, s neki elmondta, hogy világéletében nagyon szeretett dolgozni, kertészkedni. Kint volt a szabadban, amikor csak tehette. Minden este tornázgatott, ahogy ő fogalmazott, az érszűkület és az öregségi ágyéki görbület ellen. Kilencvenegy évesen halt meg. Tudtommal mindössze kétszer volt beteg egész hosszú életében. 13 éves korában tüdő- és mellhártyagyulladásban feküdt fél évig a debreceni kórházban. Olyan esendő állapotban volt, hogy a főorvos elhívta az édesanyját Debrecenbe, hogy vigye haza, mert rövidesen meghal. Másodszor idős korában betegeskedett: bordarepedése volt. De fájdalmai ellenére is elvégezte az esti tornagyakorlatokat, mondván, a friss vérkeringés gyorsabban gyógyítja a testet. Halála előtt kb. egy hónapig volt beteg, akkor egészen legyengült állapotba került, gyakorlatilag már nem tudta magát ellátni. Nem is kívánt élni, úgy ítélte meg, hogy az nem emberhez méltó élet, ami még várna rá. Egy pedáns, tiszta, szoros beosztás szerint élő ember tehetetlenné vált, és tehernek érezte az életet.

– Ha már a hosszú életének titkát firtatjuk, az itallal hogy állt?

– Nem volt absztinens, mértéktartással szerette a bort. Sohasem részegedett le. A bort nemcsak alkoholtartalma miatt kedvelte, hanem azért is, mert úgy tartotta, hogy rengeteg vitamin és ásványanyag található benne, ami a szervezet kondíciójának szükséges. S az alkoholnak az erekre serkentő hatása van. Azonfelül társasági ember volt, méghozzá rendszerint ő állt a központban. S ha más is ivott, hát ő is ivott. De ravasz mulatozó volt: ő kezdeményezte a koccintást, de mindig csak egy kortyot ivott. Így megúszta, hogy a társaság nagyhangú tagjai leitassák.

– Okszerű életmódot folytatott, amit nyilván könyvekből tanult. Olvasott mást is?

– Rengeteget olvasott, falta a könyveket, de mégsem mondhatjuk könyvmolynak. Ugyanis megválogatta az olvasmányait, céltudatosan olvasott. Érdekelte a magyar irodalom, elsősorban a népi írók munkáit olvasta. De az urbánusokat sem mellőzte. Németh László volt a kedvence, az ő elveit teljesen magáévá tette. Eszménye a Kert-Magyarország volt. 1944 előtt is elégedetlenkedett az akkori helyzettel, különösen a birtokpolitikával. Attól tartott, hogy a társadalmi feszültség az 1918–19-eshez hasonló robbanáshoz vezet. Egyaránt érdekelte a magyar és a világtörténelem. Történelmi nagyjainkra úgy tekintett, mint példaképekre, s diákjai előtt is sokat példázódott velük. Rajongott a Rákócziakért és Kossuthért. Ez nem csoda, hiszen Madarász László és József szülőfalujában született, Cecén. Ő még ismerte az öreg Madarász Józsefet, aki országgyűlési képviselője volt falujának és környékének. Tanúja volt annak, hogy mennyire szerették az öreget a faluban, s kérdezgették a régi dolgok felől. Annál is inkább, mert ott voltak Madarász Józsefnek a szabadságharcra vonatkozó emlékiratai, amit egyesek már könyv nélkül tudtak. Ezek az emlékek beleivódtak Somorjai Lászlóba, akinek az édesapja ott kántortanító volt, és maga is Kossuth-rajongó. Laci bácsi szerint olyan hangja volt, mint egy operaénekesnek. Édesanyja háztartásbeli volt, a gyermeknevelésnek élt. Négy lánytestvére volt, ő volt egyedüli fiú a családban.

– Mikor került Debrecenbe?

– A család következő állomása Dunavecse volt. Ott vesztette el 1911-ben az édesapját. László egy tanév után, amelyet a kunszentmiklósi gimnáziumban töltött, 13 éves korában az Eötvös-alap Debreceni Tanítóárvaházának lakója lett 1916-ig, attól kezdve a református kollégiumé. A tanítóképzőbe járt, s szerzett tanítói oklevelet 1920-ban. Negyedéves diák volt, amikor Veress István igazgató behívatta, s közölte vele, lévén iskolai tornász- és birkózóbajnok, hogy iparkodjon jól képesítőzni, mert vissza akarják vinni testnevelő tanárnak. 1922-ben végezte el a testnevelő tanárképzőt, a református tanítóképző kollégiumában tanított mint az első képesített testnevelő tanár. Órákat vállalt később a zsidógimnáziumban is. Alapelve az volt, hogy a tanár van a tanulóért, nem fordítva. A tanuló legyen állandóan szervezetten foglalkoztatva. Akkor nincs fegyelmezetlenség, s akkor minden tanuló meg tudja tanulni a feladott leckét. A feltételeket viszont a tanárnak kell megteremtenie. Bevezette a forgószínpadrendszert, amikor 4-5 gyakorlat futott egyszerre kiscsoportokban, s adott jelre változtak a gyakorlócsoportok. A követelményeket az öltöző falára függesztette ki. S ki mit végzett, olyan osztályzatot kapott. Szakköröket is szervezett.

– Iskolán kívül is sok mindennel foglalkozott. Cserkészvezetőként híres sítáborokat szervezett.

– Igen, szerette hangoztatni, hogy sohasem unatkozott. A téli szünetekben mindig sítáborba szálltak. Az 1941-es háborús telet kivéve 1923-tól 1969-ig minden télen vezetett sítábort. Ez alföldi gyerekeknek elképzelhetetlen nagy élmény volt. A csodás hegyvidékek önmagukban nagy élményt nyújtottak, hát még mikor a maguk gyártotta síléceken síztek. Ezeket a kézimunka (slöjd) órákon maguk készítették, így a szegényebb gyerekek is el tudtak menni. Kipróbálást, előtanulást a Debrecen környéki dombokon, Hármashegyen, Mézeshegyen tartottak, a homokbuckákkal tarkított erdőségekben gyakoroltak vasárnaponként. A korcsolya is szerepet kapott. S minden télen úgynevezett dísztornát szervezett, ennek bevétele is a szegényebb gyerekeket illette, akik ezután segítettek az iskola udvarának az öntözésében, a jég hízlalásában. A kézimunkaórákon csónakokat is építettek. A csónaképítés a vízi jártasság elsajátítása mellett az ország megismerését is szolgálta. Egyszer a Tiszán, egyszer a Szamoson, máskor a Körösön eveztek végig. Az egyes szálláshelyeken műsort adtak, s ezekből a bevételekből fedezték az élelmezést. A túra résztvevői megtanultak evezni, úszni, vitorlázni. Majd a Duna következett két szakaszban, első túrájuk, ahogy mesélte a film rendezőjének, Budapesttől Dunavecsére tartott, a második onnan Paksig. De voltak gyalogtúrán és kerékpártúrákon is általában a húsvéti szünetekben. Ezeken a túrákon sátrakban aludtak vagy pásztorkunyhókban, és maguk sütöttek, főztek. Ez különösen nagy élményt jelentett. – Külföldön nem jártak? – De, volt két emlékezetes erdélyi túrájuk is. A nyolcvanas években a pedagógusoktól hallotta, hogy nagyon sokan még nem jártak Erdélyben. Feltette a kérdést, akkor hogyan lehet hatásosan tanítani magyarságismeretet, irodalmat, történelmet, földrajzot.

– Úgy hallottam, legendás volt a pontosság igénye.

– Igen, a pontosságra mindig sokat adott. Úgy találta, hogy nagy nevelőértéke van. Amikor az órára becsengettek, már neki jelentett a hetes. A kirándulásokon is hozzászoktatta a fiúkat a pontos megjelenéshez, induláshoz, cselekvéshez. Ezt annyira megszokták, hogy megesett az a nevetséges epizód, ezt szívesen mesélte Laci bácsi, hogy egy alkalommal egy tanártársát is magával vitte a kirándulásra, aki nem jelent meg pontosan a megadott időpontban, s otthagyták a helyszínen. A kartársnak aztán vonattal kellett a csoport után utaznia.

– Elméleti, irodalmi munkásságot is folytatott. Ezt magam is tudom, hiszen idős korában is hozott cikkeket a Naplónak.

– Igen, 1927-ben megírta az első magyar testnevelési vezérkönyvet, hogy a tanárok minél eredményesebben tudjanak tanítani. A címe: Módszeres testnevelési vezérkönyv. A következő évben jelent meg az Elemi iskolák testgyakorlása ott, ahol semmiféle felszerelés nincsen című. A harmadik önálló szerkesztett könyve: Tornavizsga és ünnepélytervek. 1949-ben már Hajdúnánáson készítette el Kámánchelyi Zoltán és egy Énekes nevű pesti tanárral Az alsós osztályok testnevelési vezérkönyvét. 1957-ben ismét társszerzője volt egy könyvnek, ezúttal A felső osztályos általános iskolai testnevelés című kiadványnak. Ez volt az ötödik könyve. Még 88 éves korában is pályamunkán dolgozott.

– Ő már akkor meghonosította a társadalmi munkát, amikor még nem így nevezték!

– A háború után megtudta, hogy egy család veremben lakik. A cserkészeket mozgósította, akik aztán a vályogvetéstől a kulcsátadásig felépítették egy Szabó József nevezetű ember házát. Persze szakember vezetésével. Apafa mellett. Sőt, teaestélyt is szervezett, aminek bevételéből vették a bútorokat. 1946-ban 500 diákkal kiment Nagyhegyesre, s hatvan hold tengerit letörtek felesbe. Ez volt csapata legnagyobb keresete. Ennek a kukoricának az árából Ménes János polgármester sót adott cserébe, mert a só akkor kincseket ért.

– Tudtommal ő szakfelügyelő is volt.

– 1948-ban megválasztották megyei testnevelési szakfelügyelőnek. A debreceni járásban 15 évig szolgált egyfolytában. Minden látogatás alkalmával először bemutatót tartott, s csak aztán követelt. De ott is következetesen szigorú volt, mert amikor megtartotta a bemutatót, utána megkövetelte, hogy szakszerű órákat tartsanak. A testnevelés egyenjogúsításáért küzdött. 1948-ban, amikor Hajdúnánáson folytatta tanári munkáját, bevezette majdnem ugyanazokat a formákat és módszereket, amelyeket valaha a debreceni tanítóképzőben csinált.

– Az országjárásban nagy érdemeket szerzett.

– Mindig szerette látni, hogy mi történik körülötte. Amikor debreceni tanár lett, az is ösztökélte, hogy őseinek a nyomába lépett, akik európai zarándokok voltak. Tudta, hogy abból nem lehet egy életre megélni, amit az ember az iskolában tanul. Elindult olyan helyekre, ahol a sportnak, a testnevelésnek a hazáját gondolta. 1922-ben felkereste Bécset, végigjárta a császárváros nevezetességeit. 1925-ben Trieszten keresztül elment Olaszországba, Firenzébe. Ott tanulmányozta az olasz testnevelési kultúrát, amiben Olaszország abban az időben élen járt. Felkereste Velencét, Firenzét, Rómát, Nápolyt, Peruggiát stb. Mindenütt elment iskolákba és sporttelepekre is. 1928-ban a debreceni cserkészkerületet megbízták, hogy képviselje Magyarországot az akkori Észtország felszabadulásának a jubileumára rendezett cserkészdzsemborin. Elmentek Lettországba, majd Finnországba is. Három hetet töltöttek ott, s megnézte, hogy a világhírű finn torna mire alapul. Nagy élménye volt, hogy meglátogatta a híres Nurmit edzés közben. Ezután átment Stockholmba, ott megnézte a híres svéd bordásfalnak és az ugrószekrénynek a titkát. Iskolákat látogatott. Onnan tért haza hajóval Németországba, majd vonattal Debrecenbe. 1936-ban kint járt a berlini olimpián. Látta Csák Ibolya ugrását, a női tőrvívást, amelynek magyar bajnokát avatták Elek Ilona személyében, a magyarok szereplését a vízilabdatornán, s általában mindenütt megfordult, ahol magyar sportolók szerepeltek. Utána elment Görögországba is, a klasszikus sport hazájába. Bejárt minden olyan nevezetes helyet, ahol az első olimpián a magyarok szerepeltek. Sosem kellett buzdítani. Mindig rajta tartotta a szemét, hogy mi történik az országban a testnevelés területén. Országos szervekkel együttműködött. Javaslatokkal látta el őket, s közülük sokat megfogadtak.

– Mikor ment nyugdíjba?

– 1963-ban, addig megtartotta a debreceni járásban a szakfelügyelői állását is. Hajdúnánásról is járt iskolai látogatásokra. De azután is megmaradt a kapcsolata számos iskolával, testnevelő tanárral. Rendszeresen hívták iskolai kirándulásokra, mert megszerezte az idegenvezető-jogosítványt, azt is mondhatnám, hogy Hajdúnánás idegenvezetője lett. A Nánásra kerülő idegeneket is vezette, hiszen Nánásnak kifejlődött a fürdőélete. Oda mentek üdülni beutalt csoportok, kohászüdülő volt, bányászüdülő volt, a reumás betegeket nagyszerű eredménnyel kezelték. Ezeknek a csoportoknak igyekeztek valamilyen programot szervezni, megismertetni velük Hajdúnánást és környékét. Laci bácsi volt az, aki e feladatot ellátta, mert ő számos útikönyvet olvasott a korábbi kirándulások megszervezéséhez és levezetéséhez. Ő mindig tudta, hogy hol járnak. A diákjainak elmondta, hogy mit nézzenek, nemcsak a történelmi nevezetességekre, de még a mezőgazdasági jellegzetességre is felhívta a figyelmüket, illetve előre felkészítette őket a látnivalókra. A tanáccsal, a téeszvezetőkkel megtalálta a kellő hangnemet, enélkül nem is létesíthetett volna kapcsolatokat. Nos, mindez kitöltötte nyugdíjas életét. És még öregkorában is pályázatokat írt. Rendszerint kapott valami díjat, oklevelet, emléklapot. Ez neki jól jött, ez felvillanyozta, éltette. Neki igen komoly pedagógiai elvei voltak, tulajdonképpen ezeket írta meg a pályamunkáiban.

– Az 1920-as, 30-as években még szépirodalmi tárcákat is írt debreceni lapokba.

– Igen, volt szépirodalmi vénája is. Amihez hozzányúlt, azt magával ragadóan tudta előadni szóban, s olykor írásban is. Előadókészsége a diákokat is megragadta, valósággal szuggerálta őket a tanórákon. Nem kellett fegyelmezni őket, de ha szükség mutatkozott rá, tudott fegyelmet tartani. Remek társalgónak bizonyult, pedig nem betanult szöveggel parádézott. Ha fiatalkori képeit nézzük, kifejezetten szép férfi volt. Kedvelte a női társaságot, s őt is kedvelték a nők.

– Milyen kitüntetései voltak?

– Sokszor kapott kitüntetést, de nem tartotta fontosnak őket. Úgy vélte, a nevelői munkáért nem kell elismerést várni, a nevelőnek az ügyért érdemes és kell dolgoznia élete fogytáig.

Bakó Endre

***
SOMORJAI LÁSZLÓ (született 1900. március 10-én Cecén, elhunyt 1991. május 25-én Hajdúnánáson) testnevelő tanár, szakíró. Rubindiplomás tanár. A református tanítóképzőben Ecsedi István tanítványa volt. A budapesti tornatanárképző elvégzése után az intézet testnevelő tanára és a slöjd (kézügyesség-fejlesztés) oktatója. Évekig tanított a debreceni zsidógimnáziumban is. Tanítványai a „Fütty” becenevet ragasztották rá. Fiatal éveiben neves tornász és birkózó volt. Öt módszertani könyvet és több száz szakcikket írt, amelyek a maguk idejében korszerűek voltak. 1927-től évente nyári és sítáborokat szervezett. 1948-ban a hajdúnánási református általános iskola tanára. Egy időben szakfelügyelő volt, országos sportszervezetek tagja. Kilencvenedik életévén túl is pályamunkák írására vállalkozott. Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címtől a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem arany fokozatáig számos kitüntetésben részesült. 1984-ben Hajdúnánás városától Pro Urbe plakettet kapott. A városi sportcsarnok az ő nevét viseli. 

CSOHÁNY JÁNOS (született 1934. június 25én Hajdúnánáson) egyháztörténész, lelkész, könyvtáros. Iskolát helyben és a debreceni református kollégium gimnáziumában végezte, majd a Teológiai Akadémián szerzett lelkészi képesítést. Ezután bölcsésztanulmányokat folytatott a KLTE-n. Egy évet Bécsben töltött az evangéliumi teológiai karon. Néhány éves segédlelkészi szolgálat után, 1970-től a református kollégium alkalmazottja: levéltárnok, könyvtáros, a nagykönyvtár igazgatója, a Teológiai Akadémia tanára. 1981-ben megszerezte a teológia tudományok doktora címet. Kiterjedt munkássága körébe tartozik a magyar protestáns egyháztörténet több korszaka, de az egyetemes egyház- és kereszténységtörténet is. A magyar református egyháztörténelem összefoglalása 1948-ig c. dolgozata 1989-ben látott napvilágot.

(Bakó Endre, Hajdu Imre, Marik Sándor: Általuk híres e föld  In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003. Szerk. Ésik Sándor)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése