A kettétört lándzsanyél

00197_08_shakaland.jpgAfrika déli részén a zulu nép volt az, amelyik a legtöbb borsot törte a hódítók orra alá. A törzset Shaka király kovácsolta egybe az 1800-as évek elején. A brit gyarmatosítók hamar megtanulták, hogy hadviselési hagyományaik haszontalanok errefelé, és egyenesen kedveznek a félelmetes zulu harcosoknak.

00196_25_jpg_shakaland.jpgA terep, a természet ismerete, valamint az ügyesség és a testi erő mind mind a bennszülöttek oldalán állt. Amikor pedig a zuluk látták, hogy a brit katonák csak zárt rendben támadnak, Shaka király kettétörte lándzsanyelét, hogy szaporábban tudja forgatni a fegyvert. A hajdani véres csatákat Shakaland-ben is békévé oldotta az emlékezés, amit már az is mutat, hogy a vidék nevének második tagja már angol szó.

00197_14_shakaland.jpgA zulu falu, ahol a felvételek is készültek, voltaképpen skanzen. Szemléletesen megmutatja, hogy a helyi építőanyagokból az itteni klimára miként lehet nagyon is kényelmes házakat, közösségi épületeket emelni. Az iparosok, a mesteremberek olyan szerszámokat használnak, amelyek egyáltalán nem multbéliek, mert nem is olyan távol innen, nagyon is hétköznapi még az alkalmazásuk. Az asszonyok raffiát szőnek, a lányok szinpompás gyöngyöket fűznek, a férfiak pedig – bemutatják harci táncukat.

00196_17_jpg_shakaland.jpgA falu közepén álló pajtaszerű épületben, köszönhetően a vastag pálmahéjazatnak, meglepően hűvös van. Nem is baj, mert amit itt a harcosok eltáncolnak, attól izzik a levegő. Igazi afrikai ritmus, nagyrészt csak itt ismert és használt hengszereken. A mozdulatokon meglátszik valamelyest egy hozzértő művész keze nyoma, de a fergeteges lendület, és az emberek vérébe ivódott hagyomány nem sok teret engedett fantáziájának. Ezek a kettétört nyelű lándzsák, és a fénylő barna karok ma se kimélnék azt, akinek élesben adnák elő Shaka király koreográfiáját.

00196_10_jpg_shakaland.jpgA táncos harcosok verejtékes homlokát odakint ébenbőrű szépségek törlik meg. Meztelen keblük úgy döf elő a szivárvány gyöngysorok alól, mint a már említett lándzsák.  Visszatérve a már említett britekre, ezek a fiúk a legszebb angolt beszélve válaszolnak kérdéseimre. 00196_09_jpg_shakaland.jpgA szólótáncos pedig egyenesen a ködös Albionban csiszolta tudását. Így aztán Shakaland a világ egyik legbékésebb zúga, Shaka király pedig békében nyugodhat a protea-cserjék alatt, mert harcosainak utódai ma is ámulatba ejtik a fehérbőrű utazót.

 

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése