Hajdanán a hűség…

Tüttő József alkotása

60 x 50 cm.

Olaj, HDF.

Kicsit szomorkásnak induló címmel nézegetem Tüttő József újabb alkotását, amit szeretnék a magam gondolataival kiegészíteni. Az ember és kutya barátsága még messzebbről indul mint amit fantáziánk megengedhet. A kicsit kóborgó, csavargó ember, a magány vándorai, a kirekesztettség, és félreértések lovagjai megértő társat, megnyugtató pontot találtak négylábú barátaikban. A hűség, a feltétel nélküli odaadó szeretet mintapéldányai, akik a szűkös világban is kitartó hűséggel, engedelemmel tartottak ki a gazda mellett, és a gazda, ha szembe nézel vele, kiolvashatod azt a szó nélküli feleletet amit a barátságos jóindulat áraszt, amitől a bűnök is megbocsájtatnak. A tehetetlenség, a térden összezárt kezek, amik már nem a munkát keresik, amiből kihullott a tenni akarás vágya, ami már elveszett, és soha meg nem talált kincsekké zsugorodott. A hajdani hűség, vagy hajdanán a hűség mennyi szint kavart, mennyi lehetőséget adott az életnek, és élethez egy megélt történethez, vagy meséhez, amit a gyerek hallgat, vagy a felnőtt elhallgat. Mindenkinek története van, más a kezdés, és a vég, de addig amíg erre képesek vagyunk nézzünk egymásra, lássuk meg a szenvedőt, és örüljünk a boldogoknak akik széppé élik meg a kevésbé jót is.

Szerző: 2020. 05. 02.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése