Bogármobil – kavarodás

Bíborka, Csiporka segítségével leleplezi a beszélő bokor rejtélyét

– Anyu! Képzeld! Mi rovarok vagyunk! – hallotta meg az éles fülű Bíborka, amikor az ebéd előtti utolsó szünetet töltötték a Bogársuli udvarán.

– Ki beszél? – forgott körbe.

Sehol nem látott beszélőt, csak játszó társai voltak körülötte.

– De igen! Ma tanultuk az iskolában! Hogy mondhatod, hogy hülye vagyok??? – fakadt sírva a hang.

Bíborka körbefülelt, majd lassan, csendesen elindult, amerre a füle vezette, a kikövezett tér melletti bokrok felé. Amint odaért, széthúzta a gallyakat, és bekukucskált a cserje mögé.

– Ki van ott, és ki beszél? – kérdezte sokkal határozottabban, mint amilyennek odabent érezte magát.

– Ki lenne?! – kérdezett vissza azonnal a sírásból flegmára visszaváltó hangyafiú.

– De hát egyedül vagy itt! – állapította meg meglepődve a pillangó. – Hogy tudtál saját magaddal beszélgetni? Én is szoktam, igaz, de csak belül, a fejemben. De az nem lehet! – cáfolta meg Bíborka saját magát. – Hát, én hallottalak téged! És biztosan válaszolt is neked valaki valami csúnyát, mert amúgy nem hinném, hogy elsírtad volna magad! Nem olyan nyámnyilának ismertelek meg! – mosolygott Hangyira.

– Anyámmal beszéltem… – vallotta be kelletlenül a hangyafi.

– Anyukáddaaal??? Na ne mondd, hogy eljött ide a suliba a Hangyakirálynő! – ellenkezett Bíborka. – Nagyon szerethet, ha idejött, és kitette népét a halálos veszélynek, hogy netán rátapos valaki, és kihal a családotok!

– Honnan tudsz te rólunk ilyen sokat?! – húzta össze a szemeit gyanakvóan Hangyi.

– Otthon nálunk, a mi erdőnkben is élnek hangyák. Ők lettek a legelső barátaink. És amikor a sok barátunknak bulit rendeztünk, volt időnk jó sokat beszélgetni. Akkor meséltek a rengeteg munkáról, szaladásról, meg az állandóan táplálandó, sokak által őrzött királynőjükről. Úgyhogy egy kicsit sem hiszem el, hogy édesanyád idejött!! – jegyezte meg Bíborka hitetlenül.

– Bíborka! Merre vagy? – hallotta meg Csiporka hangját.

– Itt, a bokor mögött! Várj! Felrepülök egy pillanatra, hogy idetalálj!

– Látlak! Indulok! – örült meg Csiporka, és azonnal futni kezdett a pille felé. – De…, mit csináltok itt Hangyival?! – lepődött meg Csiporka, ahogy megérezte a kettejük közötti nem éppen barátságos hangulatot.

Bíborka egy szót sem szólt, csak merőn nézte a hangyagyereket, hogy kiderüljön végre az igazság. Csak álltak némán, majd Hangyi keze zavarában a zsebe felé indult.

– Ó, tudom már! – kiáltott fel Csiporka. – Ezt a mozdulatot ismerem! Ibi is a zsebében tartja a mobilját!… Aztaaa! Honnan van ilyen pici, bogár méretű telefonod?! Ilyet még sosem láttam! – lelkesedett Csiporka.

– Anyámhoz jött egy nyugati küldöttség a nemzetközi hangyavédelmi hálózatról tárgyalni. Ők hozták – vette ki Hangyi vonakodva a zsebéből a parányi mobilt.

– De szupeeer! Megfoghatom? Milyen jó, hogy nem olyan hatalmas, mint Ibié. Annak a billentyűin ugrálnom kellett, ha írtam rajta.

– Te használtál már mobilt??? – lepődött meg Hangyi. – Az erdőben nemigen volt sem telefon, sem hálózat!

– Nem is ott használtunk, és nem is arra! – vágott vissza Bíborka. – A mobilon, meg a betűkártyáinkon tanultunk meg olvasni!

– Mit hallok? – lépett közéjük Balambér tanító bácsi. – El sem tudtam képzelni, hová tűntetek el! Nem hallottátok a harangot?

– Ne tessék haragudni, de nem. Elnézést kérünk a késésért! – tette hozzá kissé bosszúsan Csiporka, akit tényleg bántott, hogy elkéstek.

– Megbocsátva! – mosolygott rá a tanító bácsi. – De láthatnám, minek örültél annyira az előbb?

Nagy csend lett… Végül Hangyi törte meg a némaságot, és a háta mögül elővette a bogármobilt.

– Telefonáltam anyámnak… Ők meg észrevették… Most lebuktam, ugye? – sandított a tanítóra.

– Az biztos, hogy le! De, ha felajánlod, hogy itt a suliban használhassuk a tanuláshoz, akkor minden nap magaddal hozhatod!

– Komolyan meg tetszik engedni? – lepődtek meg a gyerekek.

– Hát persze! Pont az előbb hallottam, hogy ti tudtok vele egy szuper olvasástanulási módszert. Boldog lennék, ha holnap bemutatnátok a kártyáitokkal együtt! – ragyogott fel Balambér bácsi arca az újdonságok kipróbálásának lehetőségétől.

– Hozzuk! – szólaltak meg ismét mind a hárman, és széles mosolyra váltó arcuk elárulta, hogy elszállt belőlük a titok miatt érzett feszültség.

***

Szerző: 2018. 10. 30.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló