A fárasztó önállóság

Csiporka és Bíborka megküzd a tudásért

Másnap reggel az óra kerregése ébresztette a kis csapatot. Még Bíborka sem pattant ki, mint máskor, ahogy az első napsugár a szemébe világított. Miközben a reggeli rutint végezték, csak akkor szólaltak meg, ha Ibi az újabb betűhöz kért szót tőlük.

– B – mondta Ibi.

– Béka – vágta rá gondolkodás nélkül Csiporka.

– Nem azt nem akarom! – riadt meg régi támadójának nevét meghallva azonnal Bíborka.

– És, ha nyelv nélkül rajzoljuk? – próbálkozott tovább Csiporka.

– Lerajzolom inkább Bíborkát! – ajánlotta Ibi gyorsan, nehogy sértődés legyen a dologból. – Állj ide elém, és mosolyogj! – kérte, és a pillangólányból elszállt minden feszültség, és önfeledten pózolt barátnőjének.

– C – nek jó lesz a cérna. Varrtatok már vele, biztosan ráismertek, hiszen annyit küszködtetek!

– A cs én szeretnék lenni! – jelentette ki Csiporka, és választ sem várva Ibi elé állt.

– Behúztad a hasad! – vigyorodott el Bíborka.

– Dehogy! – háborodott fel a bogárka.

– Azt nem tudom lerajzolni! – jelentette ki Ibi.

– Mit? – nézett rá döbbenten Csiporka. – Csak nem azt akarod mondani, hogy akkora a hasam, hogy rá sem fér a lapra???

– Dehogy! A dehogyot nem tudom lerajzolni. De diót tudok! – firkantotta a lapra egy mozdulattal a csonthéjas gyümölcsöt Ibi, utána felkapta a fejét, és az órára nézett. – Te jó ég! Észre sem vettem, hogy nyitnom kell.

– Akkor a kilincs nyomogatása volt az a furcsa zaj – állapította meg Bíborka.

– Ibi gyorsan kitárta az ajtót, és a hűs levegővel együtt a vevők is beözönlöttek. Ahogy meglátták az előző nap érkezett friss virágokat, még az apró várakozás miatti dühük is elillant.

– Egy szál rózsát kérnék! Tenne rá díszítésül egy kis egeret? Az unokámnak viszem! Az a kedvence!

– Az jó lesz! – vágta rá Ibi, és már majdnem a ceruzáért nyúlt, amikor eszébe jutott, hogy a vevő ott áll előtte, s neki bizony dolgoznia kell, nem csak játszani, tanítgatni a lányokat.

– Mi lesz jó??? Talán ismeri az unokámat??? – értetlenkedett a furcsa választ hallva a hölgy.

– Ó, elnézést! Máris csomagolom! Csak nagyon belefeledkeztünk a betűtanulásba a barátnőimmel.

– Elég lesz egy selyempapírba csomagolni! Itt az Érembolt mellett laknak – mutatott a néni a túloldalra.

– De szuper! Az is pont jó lesz! – vágta rá most Csiporka.

– Mi? – értetlenkedett ismét a néni.

– Érmét szerintem tudunk rajzolni! Köszönöm, hogy tetszett segíteni a kitalálásban! – hálálkodott Csiporka, és már fogta is a ceruzát, hogy lerajzolja a néni szavát.

Ibi mindeközben gyönyörűen feldíszítette a virágokat, és már adta is a vevő kezébe, aki a szépséget a kezében tartva megenyhült, bár továbbra is értetlenül szemlélte a virágboltban történteket.

Aztán egyre több vevő érkezett, és Ibi már nem tudott tovább rajzolgatni a bogárkákkal.

– Még szerencse, hogy este minden betűt ráírt Ibi a kártyákra! – jegyezte meg Csiporka. – Szerintem folytassuk nélküle a rajzolást, mert sosem készülünk el! – indítványozta.

Záróra környékére mindennel elkészültek.

– Csiporka! Hol vagytok? – kereste őket Ibi egyre elkeseredettebben, mert még lelkiismeret furdalása is volt, hogy szinte egész délután rá sem tudott nézni a lányokra.

– Bíborka! Merre vagy? – szólongatta őket, míg végre észrevette, hogy mindketten egy-egy színes ceruzára borulva, hortyogva alszanak a kártyák fölött.

– Ó, te jó ég! – motyogta maga elé. – Rengeteget dolgozhattatok! Nem csoda, hogy mindketten kimerültetek! Hagylak is aludni benneteket, úgy is este van.

Felszaladt a két csíkos takaróért, a kispárnákért. Betakargatta barátnőit, hiszen a virágoknál mindig hűvösebb volt, mint a lakrészben, hogy a növények hosszabban frissen maradjanak.

– Aludjatok jól! – suttogta, aztán csendben megcsinálta a napi elszámolást, lezuhanyozott, és maga is lefeküdt.

Ibi hajnalban egy pillekönnyű érintésre ébredt.

– Álmodom? – szólalt meg.

– Ne ugorj fel! Csak én vagyok! – suttogta barátnője nyakmelegébe bújva Bíborka.

– Hogy kerülsz ide? – kérdezte Ibi, és betakargatta a pillangót. – És hol van Csiporka??

– Hol? Hát odale’! Lelopta rólam a takarót! Addig huzigálta, míg nekem már egy csepp sem jutott! Úgy vacogok, hogy alig tudtam felrepülni hozzád! – panaszolta a pille a kellemes melegben egy szempillantás alatt elálmosodva.

– Aludj csak! – mosolyodott el Ibi. Ránézett az órára. Megnyugodott, hogy még bőven alhat, s néhány pillanat múlva csak egyenletes szuszogása hallatszott.

***

(A szerző Facebook oldala ITT.)

Szerző: 2018. 07. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése