Orrbeszélő Szívlátó Puhaszőr
Csiporka és Bíborka cicaboldogsága
– Új családtag! Új családtag! – skandálták a lányok a kiscica puha szépségétől elragadtatva.
– Vigyük be a házba! – kérlelte Márti mamát Bíborka!
– Visszük! Hogyne vinnénk! – felelte Ibi, amikor rápillantott édesanyja boldogságtól fénylő arcára. – Gyertek!
Márti mama a konyhában sem tette le az öléből a talált cicust. Észre sem vette, hogy melege van kinti ruháiban, egyre csak a kis zöldszeműt cirógatta.
– Hozok neked valami finomságot! – ajánlkozott Ibi.
Néhány pillanat múlva egy darabka kolbásszal, és a tejes dobozzal fordult ki a kamra ajtaján.
– Kapsz két szép zöld tálkát! – mondta a kismacskának. – Az egyikbe beledarabolom a kolbászt, a másikba pedig beleöntöm a meglangyosított tejedet! Jó lesz?
A cica nem válaszolt, de hangos dorombolása jelezte beleegyezését.
– Anya! Te add oda neki! Úgy látom, téged választott!
Márti mama óvatosan letette a bajszost a földre, és elé tette a két tálkát. A kis csíkos nem teketóriázott sokáig, jóízű falatozásba, lefetyelésbe kezdett.
– Hol vannak a lányok? – nézett körbe ijedten Ibi.
– Itt vagyok! – integetett Csiporka a macska hegyes farkán csimpaszkodva.
– Én meg iiiitt! – simogatta rendületlenül Bíborka a macsek selymes bal fülszőreit.
– Látom, akkor már mindenki összeismerkedett mindenkivel, míg én cicaételt készítettem! – mosolyodott el elégedetten Ibi. Majd megfogta a cicus jobb első tappancsát, és finoman megrázta:
– Ibi vagyok! Ezennel cicatestvéremmé fogadlak! Mondd, honnan tudtad, hogy éppen most kell idevetődnöd?
– Nem lehetett véletlen! – szólalt meg Bíborka. – Érezte Márti mama szomorúságát. Meg azt, hogy nem szeret egyedül lenni!
– Te szomorú voltál? – nézett Márti mamára Csiporka. – Észre sem vettem! Annyit nevettünk mostanában, hogy egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy közben meg szomorú vagy.
– Nem is búsult ő egy pillanatig sem, mióta itt vagytok vele, csak amikor kimentetek ebédelni a fóliasátorba, akkor döbbent rá, hogy mi ebéd után haza fogunk utazni – magyarázta meg Ibi.
– Ó, de jókor jöttél, te cicaszép! – cirógatta meg Bíborka szeretettel a cicus puha orrát.
– Édesanya! Biztos, hogy ez a kis jövevény azután is veled marad, ha jóllakott? – nézett Ibi kérdőn Márti mamára.
– Nem biztos! De mondd, jányom! Tudnál csak egy dolgot mondani, ami biztos?
– Én tudok! Kettőt is! – bizonygatta Bíborka. – Az első, hogy nagyon szeretlek! A második, hogy nagyod szeretnéd, hogy ez a cica veled éljen!
– És én is tudok! – kontrázott Csiporka. – Te vagy a legjobb ember az egész világon! Megérdemled, hogy ilyen szép cicatársad legyen!
– És én is! – csatlakozott barátnőihez Ibi is. – Te vagy a világ legjobb anyukája!
– Ó, tündéreim! – lábadt könnybe Márti mama szerető szeme.
Ő is el szerette volna mondani, hogy mindőjüket nagyon szereti, de érzelmeit, gondolatait most nem volt képes szavakba önteni, csak a szeméhez szorította zsebkendőjét, és szipogott.
Az új kis családtag ránézett, s mint aki a gondolatait szavak nélkül is érti, bólintott, majd orrával finoman megbökte Ibit, majd a két bogárkát.
– Ennek a cicának lelke van, anya! – ámult el Ibi. – Elmondta helyetted, hogy szeretsz minket!
– Akkor ő az Orrbeszélő Szívlátó Puhaszőr! – keresgetett önkéntelenül találó cicanevet az érzelmekre nagyon fogékony Bíborka.
– Ez a név egy kicsit hosszú lesz neki! – kacagott Ibi. – Az állatok jobban hallgatnak a rövid nevekre. Nem a szavakat értik meg első sorban, hanem megjegyzik a szavak dallamát, és megérzik a kimondottak mögötti érzéseket, indulatokat, hangulatokat.
– Legyen akkor Pihe! – forgott a puha, sárgás szőrben boldogan Csiporka.
– Az jó lesz! – ragyogott fel Bíborka szeme! – Ez elég rövid? – nézett kérdőn Ibire.
Ibi még válaszolni sem tudott, mire Márti mama a karjára emelte a cicát, és megszólalt:
– Gyere, Pihe! Itt a kályha mellett csinálunk neked cicaágyat. Néhány napig nem engedlek ki, és akkor megtanulod, hogy itt nálam van az otthonod.
– Akkor ez eldőlt! – örvendezett Ibi, és azonnal bement a kamrába a faládáért, meg a régi tepsiért. A szekrény aljából régi takarót, foszlott szélű, de puha törölközőt vett ki, majd belesimította a dobozba. Alig, hogy letette a tűzhely mellé, pihe lekérezkedett Márti mama kezéből, és befeküdt az új ágyába, lábára hajtotta a fejét, karikába görbítette testét, és elaludt a jó melegben.
– Minek hoztad ki azt a tepsit? – kérdezte Csiporka súgva Ibit, hogy fel ne ébressze a cicát.
– Abban csinálunk cicavécét! Ha anya nem engedi ki néhány napig Pihét, valahová el kell végeznie a dolgát – mondta Ibi, azzal a mosdóállvány mellé letette a csupasz tepsit a földre. Csiporka odaszaladt, és belehuppant, majd gyorsan ki is ugrott belőle.
– Ez a pisitepsi nagyon hideg! – nézett szemrehányóan Ibire. – Pihe ebben fel fog fázni!
– Nem fog az! Gyertek! Öltözzünk fel! Apa műhelyében van zsákokban elrakva finom, puha faforgács. Hozunk be belőle Pihe kakatáljába!
Egy szempillantás alatt felkapkodták a ruháikat, és szaladtak forgácsért, nehogy Pihe túl hamar felébredjen, és használni kívánja a túl hidegnek minősített cicavécét.
– Vigyünk be a ház elé egy zsákkal! – indítványozta Bíborka.
– Minek? Nem kell abba a kis tepsibe olyan sok! – nézett rá értetlenül Ibi.
– De csak vigyük! – szólt bele Csiporka is. – Akkor Márti mamának nem kell messzire mennie, hogy mindig tisztán tudja tartani Pihe wc-jét!
– Ó, de jó, hogy ilyen előrelátóak, gondoskodók vagytok! – mosolygott rájuk Ibi, és a vállára dobta a zsákot.
Aztán visszamentek a házba, és gondosan kibélelték az alját, hogy Pihe meg ne fázzon.
– Próbáld ki, most elég meleg-e! – kérte Ibi Csiporkát.
Csiporka gondosan körbejárta az egész cicáldát, majd nagy komolyan közölte:
– Jelentem, a cicakakálda használatra alkalmas!
***
(A szerző Facebook oldala ITT.)
Molnár Ágnes
