Kenyérsütő bogárkánon

Csiporka, Bíborka, Ibi és Márti mama kenyeret süt

Ahogy négyesben együtt énekeltek, Márti mama elfelejtette, hogy fáj a háta, a dereka.

– Az éneklés boldogít – tudom –, de az sem mindegy, kikkel dalolunk! – tette hozzá gondolatban.

– Tudtok kánont énekelni? – kérdezte Ibi.

– Nem! – harsogta Csiporka. – Megmutatod, hogy kell?

– Én eléneklem Bíborkával az első sort először, te meg anyával akkor kezded a dalt elölről énekelni, amikor mi a másodikat indítjuk.

– Rendben! Próbáljuk ki! – lelkesedett Bíborka, miközben már harmadjára hajtogatták át a tésztát.

– És most mindenki egyedül! – javasolta Csiporka. – A dal négy soros, és mi is négyen vagyunk! Úgy lesz csak az igazi!

Mire kifulladva elhallgattak, Márti mama már elővette a nagy kést, az asztalra rakott négy hosszúkás kosarat.

– Teszünk mindbe egy-egy konyharuhát. Segítsetek! – kérte Márti mama, majd megszórta liszttel mind a négyet.

– Na, most összepiszkoltuk őket – jegyezte meg Csiporka. – Mehetnek a mosásba! – Miért kellett teleszórni liszttel?! – mérgelődött egy kicsit az éhségtől folytonosan ingerült Csiporka.

– Négybe vágom a tésztát, mert ma négy kenyeret sütünk. Minden kosárba teszek egy-egy tésztaadagot. Azért hintettem meg liszttel, hogy ne ragadjon össze az anyag és a tészta.

– És ebből a kis cipóból hogy lesz akkora kenyér, amekkora a kosár? – kérdezte Bíborka. – Ettől aztán hamar éhen maradtok!

– Ne félts minket! Egy óra múlvára telenövik a kosarukat mindannyian! – bizonygatta Ibi.

– De hát még a fű sem tud olyan gyorsan nőni! – ellenkezett Csiporka eddigi élettapasztalatára támaszkodva.

– Nem bizony! – mosolygott Márti mama. – De hát ők nem is reggeliztek kovászt!

– Na, ha a kovász megnöveszti őket, akkor én biztos, hogy nem eszem belőle! – jegyezte meg Csiporka. – Így is nagy a hasam… – tette hozzá búsan, és titokban a mosdó feletti tükörbe pillantott, hogy megnézze, lát-e már valami változást magán.

–  Nem baj, aranyom! De már jó úton vagy legalább! Ha sokat mozogsz, kevesebbet eszel, és kitartó leszel mindkettőben –  ami nem könnyű –, biztosan fogsz tudni repülni! – bátorítgatta kedvesen Márti mama a bogárkát.

–  Öltözzünk! Vegyük elő Lapátékat! – indítványozta Ibi.

–  Arra a lapátra gondolsz, amivel a kertben arrébb hánytuk a trágyát? – lepődött meg Csiporka. – Hisz az koszos! Sőt agyonkoszos! Mi meg már legalább hússzor kezet mostunk ma, hogy ne vigyünk mocskot a kenyérbe! – túlzott döbbenetében, mert ráadásul ő nem rajongott igazán a folytonos tisztálkodásért.

–  Dehogy! A trágya az állatok ürüléke! Hogy vihetném bele az ételbe?! – kérdezett vissza Ibi. – Vannak a kinti kamrában tisztára mosott különböző méretű, sütéshez használt falapátjaink. Egy nagy, bezippzározható műanyag tároló zsákban tartjuk őket, hogy ne is porosodjanak.

Ahogy Ibi kitárta a zsákot, Bíborka meglepődésében a szájához kapta a kezét:

–  Nekünk csak négy kenyerünk van! Minek ahhoz ilyen tömérdek lapát? Hát, ez egy egész családnyi!

–  Az bizony! Nagyapón sütötték régen nagyapáék az ötkilós kenyereket, amikor még nem volt kenyérbolt a faluban. Nagyanyón tették be a háromkilósokat, apuson a kétkilósakat, de ezeket mi anyával kettesben már évek óta nem használtuk. Kinek sütnénk ennyit?–  szomorodott el Ibi szeme egy pillanatra, mert eszébe jutott az édesapja, meg a nem létező élete párja is, aki miatt, ha lenne, bizony legalább apus lapátját feléleszthetnék sokéves álmából.

–  De cuki ez a legkisebb! – repült rá Bíborka.

–  Aranyos bizony! Rajta toljuk be a zsemléket. Bár mióta anyától külön költöztem, azt sem csinálunk gyakran!

–  És akkor ma anyust vagy a nagyobb lapátgyereket fogjuk használni? – töprengett el Bíborka, akinek az a kis darab kosárba tett tészta maradt meg a fejében, amit a kelesztés előtt látott.

–  Anyust vegyétek ki, és menjünk be! Megkelt a tészta!  Ha túlkel, akkor lapos, sűrű marad!

Márti mama kicsit átdolgozta a jókorára megnőtt kenyérkéket. Egy éles késsel három vágást tett a tetejükre, és máris vitték ki őket a kemencéhez. Ibi benézett a parázsra, bár tudta, ennyi idő alatt el kell múlnia a lobogásnak, de ösztönösen tette, amit nagyanyjától, anyjától olyan sokszor látott.

–  Mért mérgesek odabent a faszenek? – kérdezte Bíborka, aki belesett a kemencébe Ibi feje mellett.

–  Nem mérgesek! Csak jelzik, hogy tegyétek be a kenyeret. Mi meg tartjuk hozzá idebenn a jó meleget!

Márti mama a lapáttal ügyesen benyúlt sorba a nyers kenyerek alá, s egy-egy ügyes mozdulattal a félre kotort parázs helyére letette őket a kemence aljára.

–  Tessék! Eddig egész nap csak kezet mostunk, most meg beletettük a kenyereket a piszokba! – lepődött meg ismét Bíborka.

–  Az égés fertőtlenít! Hidd el, azon kívül, hogy egy jó félóra alatt megsül odabenn a kenyerünk, nem lesz semmi baja.

–  És akkor most itt állunk és várunk? – kérdezte Csiporka, aki a földön ácsorogva már fázott.

–  Ó, hiszen te reszketsz! – kapta fel Ibi, és bedugta a kesztyűjébe. Míg megsülnek, megvarrjuk nektek a cipőket, mert még felfáztok!

Az anyagos zsákban nem kellett sokat keresgélni, mert még a tetején volt a narancssárga és a rózsaszín maradék, amiből a ruhák készültek egy nappal hamarabb. Ibi vágott egy-egy hosszú téglalapot. Az anyag közepét a bogárkák talpa alá tette, majd rátekergette a megkötőt a lábuk szárára, mintha nadrágjuk lenne, majd a végeket visszagyömöszkölte a feltekert anyag felső szegélye alá.

–  Jó lesz így, anya?  Így varrni sem kell!

–  Jó hát, csak hosszú lesz az öltözködés, és mindig segítségre lesz szükségük a lányoknak.

–  Majd segítenek egymásnak! Ne aggódj! Jaj, a kenyér! – kapta az óra felé Ibi a fejét, és magára kapva kabátját, kistartolt a kemencéhez.

–  Jövünk mi is!– ugrottak kabátjukért, turbánjukért a lányok, és Márti mama.

Felkapták a megsült kenyérnek kikészített konyharuhákat és a négy kosarat. Mire kiértek, Ibi már kinyitotta a kemence ajtaját.

–  Jól lebarnultak odabent, pedig nem is érte őket a nap! – ámult Bíborka.

–  A nap nem, de a tűz ereje még erősebben érte őket. Érzitek ezt a finom illatot? – kérdezte a levegőbe szippantva, szinte nyálcsorgatva Ibi.

Márti mama látta, hogy mind elkészült, így ügyesen a kenyerek alá nyúlva a lapáttal, egyesével kiszedegette őket. Ibi megkente egy kis vízzel a tetejüket, Márti mama meg a késsel láthatatlan keresztet rajzolt rájuk, mint mindig. Aztán kettőt, kettőt a hónuk alá csaptak a kosárban, és már indultak is befelé, hogy ne hirtelen hűljön ki a friss kenyér, mert összeesik a bele.

A sietségben nem volt idő a beszélgetésre, így Bíborka már csak akkor kérdezett, amikor odabenn minden a helyére került, és a friss kenyér illata, átmelengette mindőjük szívét:

–  Miért fürdetted meg őket? Ők nem emberek, de nem is állatok! És miért rajzoltál rájuk a késsel?

–  A forró kenyérhéj megfényesedik a hideg víztől. Anyám így tanította. A kereszt meg Isten jelképe. Ő adta a búzát, ő ad erőt, egészséget nekünk az élethez. Így köszöntem meg neki a mai ajándékát – felelte egyszerűen Márti mama, majd mindannyian ültek, ültek elgondolkodva, elfáradva a finom illatba burkolózva.

***

(A szerző Facebook oldala ITT.)

Írta, és az illusztrációkat rajzolta:
Molnár Ágnes

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése