Kenyérsütő bogárkánon

Csiporka, Bíborka, Ibi és Márti mama kenyeret süt

Ahogy négyesben együtt énekeltek, Márti mama elfelejtette, hogy fáj a háta, a dereka.

– Az éneklés boldogít – tudom –, de az sem mindegy, kikkel dalolunk! – tette hozzá gondolatban.

– Tudtok kánont énekelni? – kérdezte Ibi.

– Nem! – harsogta Csiporka. – Megmutatod, hogy kell?

– Én eléneklem Bíborkával az első sort először, te meg anyával akkor kezded a dalt elölről énekelni, amikor mi a másodikat indítjuk.

– Rendben! Próbáljuk ki! – lelkesedett Bíborka, miközben már harmadjára hajtogatták át a tésztát.

– És most mindenki egyedül! – javasolta Csiporka. – A dal négy soros, és mi is négyen vagyunk! Úgy lesz csak az igazi!

Mire kifulladva elhallgattak, Márti mama már elővette a nagy kést, az asztalra rakott négy hosszúkás kosarat.

– Teszünk mindbe egy-egy konyharuhát. Segítsetek! – kérte Márti mama, majd megszórta liszttel mind a négyet.

– Na, most összepiszkoltuk őket – jegyezte meg Csiporka. – Mehetnek a mosásba! – Miért kellett teleszórni liszttel?! – mérgelődött egy kicsit az éhségtől folytonosan ingerült Csiporka.

– Négybe vágom a tésztát, mert ma négy kenyeret sütünk. Minden kosárba teszek egy-egy tésztaadagot. Azért hintettem meg liszttel, hogy ne ragadjon össze az anyag és a tészta.

– És ebből a kis cipóból hogy lesz akkora kenyér, amekkora a kosár? – kérdezte Bíborka. – Ettől aztán hamar éhen maradtok!

– Ne félts minket! Egy óra múlvára telenövik a kosarukat mindannyian! – bizonygatta Ibi.

– De hát még a fű sem tud olyan gyorsan nőni! – ellenkezett Csiporka eddigi élettapasztalatára támaszkodva.

– Nem bizony! – mosolygott Márti mama. – De hát ők nem is reggeliztek kovászt!

– Na, ha a kovász megnöveszti őket, akkor én biztos, hogy nem eszem belőle! – jegyezte meg Csiporka. – Így is nagy a hasam… – tette hozzá búsan, és titokban a mosdó feletti tükörbe pillantott, hogy megnézze, lát-e már valami változást magán.

–  Nem baj, aranyom! De már jó úton vagy legalább! Ha sokat mozogsz, kevesebbet eszel, és kitartó leszel mindkettőben –  ami nem könnyű –, biztosan fogsz tudni repülni! – bátorítgatta kedvesen Márti mama a bogárkát.

–  Öltözzünk! Vegyük elő Lapátékat! – indítványozta Ibi.

–  Arra a lapátra gondolsz, amivel a kertben arrébb hánytuk a trágyát? – lepődött meg Csiporka. – Hisz az koszos! Sőt agyonkoszos! Mi meg már legalább hússzor kezet mostunk ma, hogy ne vigyünk mocskot a kenyérbe! – túlzott döbbenetében, mert ráadásul ő nem rajongott igazán a folytonos tisztálkodásért.

–  Dehogy! A trágya az állatok ürüléke! Hogy vihetném bele az ételbe?! – kérdezett vissza Ibi. – Vannak a kinti kamrában tisztára mosott különböző méretű, sütéshez használt falapátjaink. Egy nagy, bezippzározható műanyag tároló zsákban tartjuk őket, hogy ne is porosodjanak.

Ahogy Ibi kitárta a zsákot, Bíborka meglepődésében a szájához kapta a kezét:

–  Nekünk csak négy kenyerünk van! Minek ahhoz ilyen tömérdek lapát? Hát, ez egy egész családnyi!

–  Az bizony! Nagyapón sütötték régen nagyapáék az ötkilós kenyereket, amikor még nem volt kenyérbolt a faluban. Nagyanyón tették be a háromkilósokat, apuson a kétkilósakat, de ezeket mi anyával kettesben már évek óta nem használtuk. Kinek sütnénk ennyit?–  szomorodott el Ibi szeme egy pillanatra, mert eszébe jutott az édesapja, meg a nem létező élete párja is, aki miatt, ha lenne, bizony legalább apus lapátját feléleszthetnék sokéves álmából.

–  De cuki ez a legkisebb! – repült rá Bíborka.

–  Aranyos bizony! Rajta toljuk be a zsemléket. Bár mióta anyától külön költöztem, azt sem csinálunk gyakran!

–  És akkor ma anyust vagy a nagyobb lapátgyereket fogjuk használni? – töprengett el Bíborka, akinek az a kis darab kosárba tett tészta maradt meg a fejében, amit a kelesztés előtt látott.

–  Anyust vegyétek ki, és menjünk be! Megkelt a tészta!  Ha túlkel, akkor lapos, sűrű marad!

Márti mama kicsit átdolgozta a jókorára megnőtt kenyérkéket. Egy éles késsel három vágást tett a tetejükre, és máris vitték ki őket a kemencéhez. Ibi benézett a parázsra, bár tudta, ennyi idő alatt el kell múlnia a lobogásnak, de ösztönösen tette, amit nagyanyjától, anyjától olyan sokszor látott.

–  Mért mérgesek odabent a faszenek? – kérdezte Bíborka, aki belesett a kemencébe Ibi feje mellett.

–  Nem mérgesek! Csak jelzik, hogy tegyétek be a kenyeret. Mi meg tartjuk hozzá idebenn a jó meleget!

Márti mama a lapáttal ügyesen benyúlt sorba a nyers kenyerek alá, s egy-egy ügyes mozdulattal a félre kotort parázs helyére letette őket a kemence aljára.

–  Tessék! Eddig egész nap csak kezet mostunk, most meg beletettük a kenyereket a piszokba! – lepődött meg ismét Bíborka.

–  Az égés fertőtlenít! Hidd el, azon kívül, hogy egy jó félóra alatt megsül odabenn a kenyerünk, nem lesz semmi baja.

–  És akkor most itt állunk és várunk? – kérdezte Csiporka, aki a földön ácsorogva már fázott.

–  Ó, hiszen te reszketsz! – kapta fel Ibi, és bedugta a kesztyűjébe. Míg megsülnek, megvarrjuk nektek a cipőket, mert még felfáztok!

Az anyagos zsákban nem kellett sokat keresgélni, mert még a tetején volt a narancssárga és a rózsaszín maradék, amiből a ruhák készültek egy nappal hamarabb. Ibi vágott egy-egy hosszú téglalapot. Az anyag közepét a bogárkák talpa alá tette, majd rátekergette a megkötőt a lábuk szárára, mintha nadrágjuk lenne, majd a végeket visszagyömöszkölte a feltekert anyag felső szegélye alá.

–  Jó lesz így, anya?  Így varrni sem kell!

–  Jó hát, csak hosszú lesz az öltözködés, és mindig segítségre lesz szükségük a lányoknak.

–  Majd segítenek egymásnak! Ne aggódj! Jaj, a kenyér! – kapta az óra felé Ibi a fejét, és magára kapva kabátját, kistartolt a kemencéhez.

–  Jövünk mi is!– ugrottak kabátjukért, turbánjukért a lányok, és Márti mama.

Felkapták a megsült kenyérnek kikészített konyharuhákat és a négy kosarat. Mire kiértek, Ibi már kinyitotta a kemence ajtaját.

–  Jól lebarnultak odabent, pedig nem is érte őket a nap! – ámult Bíborka.

–  A nap nem, de a tűz ereje még erősebben érte őket. Érzitek ezt a finom illatot? – kérdezte a levegőbe szippantva, szinte nyálcsorgatva Ibi.

Márti mama látta, hogy mind elkészült, így ügyesen a kenyerek alá nyúlva a lapáttal, egyesével kiszedegette őket. Ibi megkente egy kis vízzel a tetejüket, Márti mama meg a késsel láthatatlan keresztet rajzolt rájuk, mint mindig. Aztán kettőt, kettőt a hónuk alá csaptak a kosárban, és már indultak is befelé, hogy ne hirtelen hűljön ki a friss kenyér, mert összeesik a bele.

A sietségben nem volt idő a beszélgetésre, így Bíborka már csak akkor kérdezett, amikor odabenn minden a helyére került, és a friss kenyér illata, átmelengette mindőjük szívét:

–  Miért fürdetted meg őket? Ők nem emberek, de nem is állatok! És miért rajzoltál rájuk a késsel?

–  A forró kenyérhéj megfényesedik a hideg víztől. Anyám így tanította. A kereszt meg Isten jelképe. Ő adta a búzát, ő ad erőt, egészséget nekünk az élethez. Így köszöntem meg neki a mai ajándékát – felelte egyszerűen Márti mama, majd mindannyian ültek, ültek elgondolkodva, elfáradva a finom illatba burkolózva.

***

(A szerző Facebook oldala ITT.)

Írta, és az illusztrációkat rajzolta:
Molnár Ágnes

Hasonló

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése