Bogárpihenő

Csiporka és Bíborka jutalmul és pihenésképpen mesét hallgat

– Jól esett az ebéd? Csiporkám! Betartottad-e a fogyókúrád első lépését? – kérdezte kedvesen érdeklődve Márti mama.– Be én! – ragyogott rá azonnal Csiporka büszke mosolya. És mire Bíborka előkerült, még sétálgattam is fel-le a leveleken, guggolgattam, hajlítgattam a törzsemet, és csapdostam a szárnyaimmal is.

– Igazán dicséretes! Csak arra vigyázz, hogy ne közvetlenül evés után hajlongj, mert hányingered, rossz közérzeted lehet tőle! – tanácsolta a büszkeségtől ragyogó mosolyával Márti mama. – Jutalomból – ha szeretnétek –, míg pihenünk egy keveset, mesélek nektek.

– A te szádban mesék vannak? – álmélkodott Bíborka Márti mama szájába leselkedve.

– Bizony vannak, de inkább a fejemben.

– És hogy kerültek bele?? – irigykedett egy kicsit a saját üres száját lopva a tükörben nézegető pillangó.

– Magam sem tudom. Minden, ami történik velem, mesévé változik bennem. Úgy kezdődött, hogy régen az iskolában a tanító úrtól sok mesélős feladatot kaptunk. Aztán jött a sok munka, a férjhez menés, és azt hittem, elmúlt belőlem a mesélés tudománya. De mikor Ibi megszületett, rájöttem, hogy ezt nem lehet elfelejteni. Mindig megnyugodott a cseppem, ha meghallotta a hangomat.

– Biztosan Isten teremtette a fejedbe ezt a mesedolgot. Tudod, aki karácsonykor született, a megváltó – bizonygatta a Márti mamát csodáló Csiporka, akinek mindig minden elfogadásához valami legalább megközelítőleg kézzelfogható magyarázat kellett.

– Ki tudja! – villant fel Márti mama mosolya ismét. – Gyertek! Bújjatok mellém ide a párnámra! Betakargatlak benneteket a takaróitokkal, és a mese végéig megpihentetjük a testünket.

A két bogárka engedelmesen ledőlt a puha párna két oldalára. Fejüket úgy fordították, hogy láthassák Márti mama kedves arcát. Kezeikkel önkéntelenül megfogták egy-egy hajtincsét, hogy teljesen összekapcsolódhassanak vele.

– Egyszer volt, hol nem volt – kezdte Márti mama kedves, szép mély hangján –, volt egy nagy mező. Éppen tavaszodott, így egyre több virág dugta ki kíváncsi kis fejét, a környező fák meg lassacskán mind frisszöldbe borultak. Az ég világoskéken virított, a nap boldogsárgán mosolygott le rájuk a felhők fölötti, messzi-messzi kastélyából. Úgy tűnt, minden rendben, a mező minden lakója éli a saját, boldog életét a háborítatlanságban.

Történt egyszer, hogy egy délután a kíváncsi szellő végiglebbent a föld fölött, hogy megláthassa a sok földi szépséget. Közeledő leheletétől az egymáshoz túl közel nyíló virágfejek összekoccantak.

– Jaj! Darabokra törsz! – sóhajtott a szerény, kékszirmú búzavirág a sokvirágú, nehéz fejű szarkalábnak.– Én??? Hozzád se értem! Te repesztetted be az alsó lila levélkéimet, amikor direkt nekem csapódtál azokkal a hegyes végű szirmaiddal! – sziszegte mérgesen a szarkaláb, rengeteg sok lila ajkát méltatlankodón tátogatva.

– Még te beszélsz? – kapcsolódott be barátnőjét ért vád miatt a piros pipacs is a szóháborúba. – Te beszélsz, aki mindenkit elnyomsz a hatalmas magasságoddal? Te, aki elveszed előlünk még a fényt is?! Azt hiszed, csak azért, mert jó sok szád van, így te vagy a leghangosabb, te vagy az egyedül fontos is??? – vörösödött el a haragtól még jobban a pipacs.

– Igen! – helyeselt a szarkaláb a pipacs gúnyos hangját, haragját észre sem véve. – Én vagyok itt a legnagyobb, a legszebb, a leggazdagabb. Jogom van mindenki fölé magasodni! Biztos lehetsz benne, hogy megtorlom, hogy ártottál a tökéletességemnek! – fordult fennhéjázón a csendesen álló búzavirág felé, aki apró hosszúkás leveleivel némán dörzsölgette sajgó zúzódásait.

– Megtorloood??? – csilingelte haragosan a szópárbajt eddig némán hallgató, kicsit távolabb álló harangvirág. – Hát azt meg hogy képzeled? Kiugrassz tán a földből, és letarolod a környezetedet, hogy teljesen egyedül viríthass?! – döbbent meg fölényességén, hajthatatlanságán, erőszakosságán a harangvirág, és kis liláskék fejeit haragosan, helytelenítőn rázogatta.

– Nem ugrok ki a földből, bárhogy is örülnél a vesztemnek! – vágta oda neki a szarkaláb, de alig várom, hogy Vihar apó erre járjon. Majd megkérem, suhintson közétek egy jó nagyot! – szította tovább értelmetlen dühét a szarkaláb.

– Ez butaság! – szólt közbe a füvek mélyén kucorgó, hófehér szirmú, apró kamilla. – Gondolkodj! Az erős fuvallat, amire annyira vágysz, épp téged fog először elérni!

– Hogy érne már engem??? – dacolt tovább az észérvekre sem hallgató, feldühödött virág, és nyomban szólongatni is kezdte Vihar apót:

– Vihar apó! Jöjj! Segíts rajtam! Tegyél rendet! Ezek az alávaló népségek megsértettek, összetörtek! Tegyél igazságot! – kiáltozta ezer szájával, jó hangosan.

– Itt vagyok…! – sóhajtotta mérgesen a mély alvásból felvert Vihar apó. – Azt hittem, lesz végre egy kis nyugtom! Ki hívott? Mit akaszt tőlem? – suhintott egy jókora fuvallatot a hangoskodó virág felé, és egy szempillantás alatt derékba is törte annak hivalkodóan magas szárát.

– Vihar apó! Bocsáss meg! Enyhítsd haragodat! – nyögték a korábban is békére vágyó, jobbra-balra hajlongó virágok.

– Megbékélek, rendben, lazította el erős levegőtestét Vihar apó, de áruljátok el, ki és miért vert fel? – enyhült meg azonnal a sok szenvedő szépséget látván a titkon nagyon jószívű apó.

– … Én voltam…! – szólt elhalóan a fűszálak közé hanyatlott szarkaláb.

– Hát, te hová tűntél? Nem látlak! – forgatta kereső szemeit Szél apó.

– Erre gyere! – mutatott vékony szára tövéhez a búzavirág. – Itt a nagyképű szarkaláb alattam, aki azt állította, hogy összetörtem a szirmait.

Vihar apó visszafogta lélegzetét, és lenézett a fűben haldokló szarkalábra.

– Ezt nem mondhattad komolyan! – szólt hozzá megrovóan. – Hogy is árthatna neked ez a kis kék virág?! Sokkal nagyobb és erősebb vagy a többieknél.  Neked kellett volna vigyáznod, nehogy megsebesítsd őket!

– … Igazad van! – szállt magába a szarkaláb. – Egész életemben magasra törtem. Elszívtam mindenki elől a nap első sugarait, és én ittam be a legtöbb harmatot is. Most viszont… eltört a száram…, ha nem segítetek, meghalok…

Hatalmas csend támadt szavai hallatán. Vihar apó is elgondolkodott, hogyan segíthetne. Aprókat fuvintott, hátha a lábára tudja állítani a nagy virágot, de az képtelen volt állva maradni.

– Nem tudok rajtad segíteni… Úgy látom, csak ártok, ha tovább próbálkozom.

– Majd én segítek!– szólalt meg a magas fű közül épp csak kiragyogó kamilla. – Vihar apó! Szakíts nekem egy jó erős, hosszú fűszálat. Ti mind markoljátok meg a szarkalábat, emeljétek fel, és tartsátok mindaddig erősen, míg Vihar apó a szárra nem kötöz engem, és jó erősen körbe nem tekergeti vele a sérült szárrészt. Tudom, az én gyógyerőm és a fűszál tartó ereje meggyógyítja őt.

Vihar apó szó nélkül engedelmeskedett. Mindent pontosan úgy csinált, ahogy a kamilla kérte. Rövidesen a szarkaláb újra lábra állt. Mosolya még kissé zavart volt, de aki korábban nem ismerte, észre sem vette volna, hogy történt vele valami.

– Köszönöm a segítséget, Vihar apó! – mozdította ezerszáját a szarkaláb.

– Ne nekem köszönd! – nyögte végre elgondolkodva a történeken a hirtelen nagyon szomorúvá váló Vihar apó.

– Kinek köszönném, ha nem neked? – nézett körbe kérdőn,értetlenül a szarkaláb.

– Kinek? Kinek? – sóhajtotta a többi mezei virág elsápadva. – A kamillának, aki feláldozta magát érted.

– De gyönyörű volt! – pottyant ki az érzékeny Bíborka könnye.

– Azt már tudtam, hogy az állatok és az emberek tudnak gonoszak, de nagyon jók is lenni egymással. De azt nem is gondoltam, hogy a virágok között is lehetnek problémák – jegyezte meg Csiporka. – Azt hittem, ők békében élnek, s csodás szépségükön, illatukon kívül más nem is fontos nekik… De már jó sokat pihentünk! Indulhatunk végre lisztért?

– Indulás! – kelt fel azonnal Márti mama a marasztaló, meleg puhaságból. – Igazad van! Ibi nem soká hazaér! Igyekeznünk kell!

***

(A szerző Facebook oldala ITT.)

Szerző: 2018. 03. 03.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése