– Más állatod nincs, Márti mama? – kérdezte Bíborka.– Régen voltak disznóink, tehenünk, libák, kacsák, nyulak, de mióta az uram elment, eladogattam őket. Sok volt nekem egyedül a munka körülöttük. A teheneket naponta fejni kellett, a tejből tejfölt, túrót készítettem, vajat köpültem.
– Ültél a vajon? – döbbent meg Bíborka. – Ibi otthon a reggeli kenyerére kente.
– Ültem, álltam mellette bizony eleget, de bele még sohasem pottyantam eddig, pedig azt mondják, jót tesz a bőrnek a tejben-vajban fürdés – kacagta el magát Márti mama. – A köpülés egy munkafajta. A tehén tőgyéből kifejt tejet egy magas, keskeny faedénybe öntik. Beleállítják a köpüt, ami egy hosszú szárra erősített kilyuggatott fa korong, és azt jó sokáig kell fel-le húzgálni, nyomkodni a tejben.
– És a lyukfától vajjá varázsolódik a tej? – lepődött meg Csiporka.
– Nem magától a fadarabtól, hanem a sok-sok veréstől és a melegedéstől sűrűsödik össze.
– És ma is mindenki ennyi rengeteg munkával juthat csak vajhoz? – kérdezte megdöbbenve Csiporka.
– Nem, bogárkám. Ma a tejgyárakban gépek végzik el ezt a nehéz munkát. De tudjátok, ha igazi finom vajra vágyom, megcsinálom magamnak. Az enyémben biztos, hogy nincs semmiféle E-cucc, adalék frinc-franc!
– Hát nem csak tej van a bolti vajban? – lepődött meg Bíborka.
– Nem bizony! Mostanában rengeteg ízfokozót, és ki tudja, még mit tesznek bele mindenbe.
– Akkor már értem, Ibi miért nem bolti kenyeret eszik – jegyezte meg Csiporka.
– Mikor érkezik Ibi? – kérdezte hirtelen feltámadó hiányérzettel Bíborka.
– Este tud csak jönni. Tudjátok, péntekenként valahogy több virágot vesznek az emberek, így tovább tart a kassza zárása is. Ha mindennel elkészült, leadta a hétfői rendelést is, csak azután tud hazaindulni.
– És van itthon minden a kenyérsütéshez? – kérdezte meg továbbgondolkodva a gyakorlatias Csiporka.
– Jó, hogy eszembe juttattad! A finom őrölt kenyérliszt aligha lesz elég. Délután elmegyünk a molnárhoz, veszünk néhány sütésre valót.
– Nem indulhatnánk máris? – türelmetlenkedett Bíborka, mintha az azonnali lisztvásárlással el tudná érni, hogy este legyen, és Ibi megérkezzen.
– Előbb megebédelünk, aztán pihenünk egy kicsit, és csak utána indulunk.
– Kitaláltad a gondolatomat! – kordult egy hatalmasat Csiporka gyomra.
– Beengedlek benneteket a melegházba falatozni, én meg megmelegítem magamnak a ragut.
– … El kéne kezdenem a fogyókúrát – hervadt le Csiporka mosolya, ahogy végignézett pufi kis testén.
– Egyél kevesebbet! Mindig olyan mohó vagy! Ízlelgesd a zöldeket! Keresgéld meg közöttük a legfinomabbat, ne csak falj válogatás nélkül! – tanácsolta Bíborka, aki nagy ínyenc volt.
– De ha egyszer nekem mind finom! Ahogy meglátom magam előtt azt a sok finom zöld csodát, teljesen elmegy az eszem – hajtotta le elszomorodott kis fejét a bogárka.
– Kössünk egy megállapodást! – ajánlotta Márti mama, aki úgy érezte, Csiporka mindjárt elsírja magát. – Harminc harapásnyit ehetsz ma ebédre. Rágj lassan, sokszor forgass át minden falatot, így jobban teltnek fogod érezni a gyomrod, pedig nem is faltad tele. Este meg készítünk egy táblázatot, amibe beleírjuk, melyik étkezésnél hány harapásnyit ehetsz, és mikor, mit, és mennyit kell mozognod. Fokozatosan fogjuk az étel mennyiségét csökkenteni, a mozgást meg növelni, nehogy megbetegedj!– Honnan tudsz te ilyeneket? – nézett fel Márti mamára csodáló tekintettel Csiporka.
– Régebben gond volt a szívemmel és a térdemmel. Keveset bírtam miattuk mozogni, de az étvágyam persze nem változott. Hízni kezdtem, pocakosodtam, combosodtam, fenekesedtem. Nagyon utáltam – sóhajtott az emléktől is elszomorodó Márti mama –, hogy nem tudok magamon segíteni. Aztán fogtam magam, elmentem a térgydoktorhoz, aki megműtötte a térdem, és azóta jól mozog mindenem, és nincs túlterhelve a szívem sem. Ő adta a tanácsot is, hogyan hozzam vissza a régi formába magam kevesebb evéssel, mozgással, amit most ajánlottam neked is, Csiporkám.
– Arany egy ember lehet! – sóhajtott Bíborka.
– Éééss… meddig tartott ez a folytonvigyázok állapot? – érdeklődött visszafogott lelkesedéssel a mindig éhes Csiporka.
– Hát, sokáig. De megérte. Tudod, lassanként majd hozzászokik a gyomrod, hogy nincs mindig dugig tömve, és összébb húzódik. Onnantól könnyebb lesz kiállnod a próbát, mert már nem leszel folyton éhes – simogatta meg Csiporka fejét bátorítóan Márti mama.
– Rendben, megpróbálom! Fogjunk bele! – tette a szívére a kezét a bogárlány, mintha fogadalmat tenne. – Annyira vágyom rá, hogy tudjak repülni!
– Ezért a vágyálomért érdemes, küzdeni, szenvedi egy kicsit! – mosolygott rá Márti mama a legszebb, gödröcskés arcú mosolyával.
– Menjünk ebédelni! – indítványozta Bíborka. – De mindenki figyeljen oda magára! – nézett jelentőségteljesen Csiporkára, és mellé még apró mutatóujját figyelmeztetően fel is emelte, hogy nyomatékot adjon szavainak.
***
