Ahogy Márti mama kitárta a második, hófehér falú házikó ajtaját, hangos kárálással kétlábú, tollas lények tódultak ki a friss levegőre. Némelyik fürgébben, mások meg lassan, cammogósan lépegettek az udvar közepén álló etető felé.– Ha egyszer van szárnyatok, miért nem használjátok?! – szólította meg őket értetlenül Bíborka.
A tyúkok rá se hederítettek, így kénytelen volt beérni Csiporka magyarázatával:
– Mert nagy a hasuk, mint nekem… Nem látod? – érzett közösséget velük azonnal a kis pockos bogárlány.
– Odanézz! Mekkora ott az egyik fején a piros bóbita! – álmélkodott Bíborka a legszínesebb tollazatú madárra mutatva. – Menjünk oda hozzá – kérte Márti mamát Csiporka –, hadd nézzem meg közelebbről!
Ahogy közeledtek, Kurri kihúzta magát, megfeszítette színpompás tollú nyakát, és egy hatalmasat kukorékolt.
– Segítség! – sikította Bíborka. – Biztosan azt hiszi, hogy meg akarjuk támadni, és harcolni akar ellenünk!
– Jé! Az összes tyúk mögé húzódott! – vette észre csodálkozva Csiporka.
– Ő itt a főnök? – kérdezte Bíborka Márti mama kendőjének ránca mögé bebújva, de a szokott kíváncsiságával kikandikálva onnan.
– Ő bizony! A baromfiak között a kakas a férfi. A madárféléknél mindig a hímek tollazata a színesebb, a tojók, vagyis a tyúklányok mindig kevésbé mutatósak – mutatott Márti mama az apró, színtelenebb tarajú káráló népségre.
– … A felnőtteknek szabad csúnyát mondaniuk? – szólalt meg félénken egy leheletnyi csend után Bíborka.
– Kitől hallottál, csúnyát, aranyom? Nincs itt senki rajtunk kívül – lepődött meg Márti mama.
– Tőled – felelte egyszerűen Bíborka szemlesütve. – Azt mondtad, …barom…
– Az nem csúnya szó! Baromnak nevezték régen a szarvasmarhát. Tudjátok, a tehenet, aminek a tőgyéből folyik a finom tej, amit többször felforralva, megtisztítva árulnak a boltokban – magyarázta Márti mama. – De régen baromnak, jószágnak mondták az emberek értékeit is. A kisebb háziállatokat szintén hasonlóan nevezték, csak a fi szócskát hozzácsatolták, amiből mindenki tudta a régiek közül, hogy sokkal kisebb állatokat jelöl. De hívják őket háziszárnyasnak is.
– Ó, bocsánat! – szabadkozott pironkodva Bíborka. – Én ezt a szót az utcán hallottam, amikor Ibivel a fogorvoshoz siettünk. Az egyik autó beleszaladt a másik hátuljába, és az összetört kocsi gazdája kipattant a kormány mögül, és vörös fejjel üvöltötte ezt a szót a másikra. Ebből gondoltam, hogy a” nem szabad kimondani szavak” közé tartozik.
– Nem szabad kimondani szavak??? Kitől tanultatok ti ilyet?!
– Bagoly Brúnó bácsitól az Erdei Tanodában. Sokan jártunk oda az erdő apró lényei közül, és többen mondtak olyanokat, ami nem tetszett a tanító bácsinak. Így összegyűjtöttük őket boldogságtan-órán. Brúnó bácsi a tollával felírta mindet egyesével a szép nagy falevelekre, és beástuk őket együtt a földbe, hogy elő ne kerülhessenek többet – mesélte Csiporka.– Milyen szerencse, hogy ilyen tanítómesteretek volt! Az embergyerekeknek sem ártana ilyen elásható szózsák! Olyanokat hallok tőlük sokszor, hogy kettéáll a fülem tőle – jegyezte meg Márti mama.
Bíborka szavai hallatán felröppent, és körbelibbent Márti mama fején.
– Most is van füled a fejed mindkét oldalán – állapította meg. – Csak nem annyiszor hallottad a csúnya szavakat, hogy azoktól maradtál így?? – döbbent meg a kis pille.
– Dehogy, aranyom! – kacagott fel jóízűen Márti mama. – Mindig is volt a jobb és a baloldalon is egy-egy fülem. A Teremtő azért tette így ránk a hallószervünket, hogy bármerről meghallhassuk, amit szükséges.
Ahogy Márti mama befejezte a beszédet, a nagykapu felé egy idegen közelített. Kurri kihúzta magát megint, és egy hatalmasat rikoltott.
– A kakasok is házőrzők? – kérdezte Bíborka.
– Nem, Bíborkám. A baromfikat nem házőrzőnek tartjuk, hanem a húsukért és a tojásukért. A tyúkok tojják a tojást, amiből Ibinek hajnalban a bundáskenyeret sütöttem.
– És hol tárolod azt a rengeteg tojást? – kérdezte Csiporka.
– Nem potyog az folyton belőlük, nehogy azt hidd, Csiporkám! Minden felnőtt tyúk naponta csak egyet tojik. Bent a testükben képződik a tojás. Gyertek, szedjük bele a kosárba a mai termést! – lépett be a vállán a bogárkákkal a tyúkólba Márti mama.
Odabent falábú ülőkék voltak felállítva az ól közepén, a sarkokban pedig fedetlen, szalmával kibélelt fa dobozkák sorakoztak. Mindben ott kucorogtak a fehér-barna tojások.
– Kevés a tojás!– jelentette ki Csiporka, aki titokban megszámolta a baromfiakat odakint, és most idebenn a tojásokat is.
– Kevés? Hát ezt honnan szeded? – lepődött meg ismét Márti mama.
– Tíz tyúk volt az udvaron és egy kakas. Az tizenegy.
– De mi csak tíz tojást találtunk! – tette hozzá Bíborka.
– Ó, értem már! A kakas nem tojik! Nekik egészen más a hasznuk. Amikor kiscsibéket szeretnénk, a kakas termékenyíti meg a tyúkokat, hogy olyan tojásokat tojjanak, amikben már benne kucorog a csibe-csíra.
A két kis bogár ezen annyira elgondolkodott, hogy egy darabig nagy csend támadt.
– … Kitojja a tyúk a csibés tojást, és egyszer csak kiugrik belőle a tyúkgyerek? – kérdezte a gondolatait összegezve Bíborka.
– Nem ilyen egyszerű az! A megtermékenyített tojásokat puhára kibélelt kosárba szoktuk tenni tavasszal, és a tyúkmama rájuk ül-fekszik, hogy a teste melegétől keljenek ki a kiscsibék.– És honnan lehet tudni, hogy egy tyúk anyuka akar lenni? – kérdezte meg érdeklődve Csiporka.
– A kotlós – mert így nevezzük a tyúkmamákat – folyton felborzolja a tollait, alig mozog, szinte mereven ácsorogva, ücsörögve kotyorászik maga elé, mint egy elgondolkodó ember.
– És meddig kell melengetnie a tojásokat? – kérdezte a gyakorlatias Csiporka.
– Általában huszonegy napig ül rajtuk – válaszolta Márti mama.
– Te jó ég! Hogy nem vész éhen?! – kapott a fejéhez döbbenetében a mindig éhes Csiporka.
– Ne aggódj! Nem hagyjuk őt éhen, szomjan veszni. Minden nap odatesszük elé külön tálkákban az enni- és innivalót.
– És hány tojást szoktak egy tyúk alá tenni az emberek? – kérdezett tovább Csiporka.
– Úgy húszat teszünk egy alá, és abból körülbelül 16-17 csibe bújik ki. Sajnos nem minden tojás bizonyul jónak.
– És akkor a tyúkanyónak ennyi rengeteg csibére kell egyedül vigyáznia??? – döbbent meg Bíborka. – Nem lehet valami könnyű munka az anyaság!
– Bizony, nem az, de nagyon szép feladat szeretni a kis jövevényeket, nevelgetni és gondoskodni róluk – mosolyodott el Márti mama, akinek a védtelen-törékeny, újszülött Ibi jutott azonnal eszébe.
Bíborka, mintha ráérzett volna a gondolataira, kisvártatva megszólalt:
– Jó lehetett Ibinek, hogy pici korától te vigyáztál rá! – simogatta meg Márti mama arcát.
***
