Illatmámor

Míg Csiporka falatozik, Bíborka csodára lel a falusi melegházban

A melegház csendjét csak Csiporka rágicsálása verte fel. Bíborka ínyenc lévén, virágról virágra repdesve fedezte fel az új birodalmat. Minden virágfajtára rászállt, megillatolta, szippantott egyet–egyet mindből, de sehol nem ragadt le. Kereste a tökéletesen fogára valót. Észre sem vette, de lassanként eltávolodott Csiporkától és Márti mamától. Az üvegház túlvégén egy finom, tiszta, mégis átható illatra lett figyelmes. Tudta, ezzel még sosem találkozott. Ettől kezdve nem érdekelte semmi más, csakis az igaziillatot adó virágot kutatta. Körberepülte a területet a növények teteje mentén haladva, de bármelyik kehelyhez libbent, mindig csalódás érte.

– Hol lehet, hogy sehol nem találom??? – bosszankodott. – Feljebb nincs értelme mennem, ott már nincsenek növények, csak a levegő. Megyek akkor lejjebb! – gondolkodott hangosan.

Bevetette magát a növényszárak rengetegébe, és egyre lejjebb hatolt. Amikor már egészen a föld színéhez közel ereszkedett, a sátor sarkában egy csapatnyi liláskékséget fedezett fel. Vágtatva megindult feléjük. Ahogy közeledett, úgy erősödött az illat-tökély.

– Milyen aprókák ezek a félre tartott fejű, halványsárga szemecskés lilaságok! – gondolta, majd megszólalt:

– Végre megvagytok!

– Te kerestél minket? – döbbentek meg a kis virágok.

– A ti illatotokkal ebben a növényházban senki nem vetekedhet! – dicsérte őket Bíborka. – Megkóstolhatlak benneteket?

– Természetesen! – bólogattak apró szirmaikkal beleegyezően az apróságok.

– Mennyei! – sóhajtott boldogan Bíborka két nektárszippantás között. – Kik vagytok, ti csodásak, akik nagy szerényen megbújtok a virágágy legeldugottabb zugában?

– Mi vagyunk az ibolyák – felelték neki kedvesen a kékeslilák, akik a sok dicsérettől legszívesebben elpirultak volna.

– Ibolyááák??? De hát az a mi barátnőnk neve!! Ő ember, és nem virág! – méltatlankodott megdöbbenve a pillangó.

– Rólunk kapta a nevét – vallották be a virágocskák. – Mi vagyunk Márti mama kedvenc virágai kislány kora óta. – És Ibi is kedvel minket! – vallotta be egy apró bimbó, miközben szirmait próbálta kitárni, hogy rendesen láthassa a vendéget. – Sokszor idejön hozzánk, amikor itthon van. Mindig segít az édesanyjának a kertben. Tudja, hogy túl sok már neki itt a munka.

– Ó, már értem, miért szereti mindenben Ibi a kéket, a lilát, meg minden apróságot – mormolta maga elé Bíborka. – Amikor Márti mamánál leszünk, én is meg foglak mindig látogatni benneteket! – ígérte a pille, s egy nagyot szippantott a felé áradó tiszta illatból.

– Bíborkaaa! Merre vaaagy?? – hallotta Márti mama és Csiporka ijedt hangját.

– A viszontlátásra! – súgta új barátainak, és felröppentében még integetett is nekik. – Itt vagyok! Jövök már! – libbent a növények fölé gyorsan, hogy hamarabb megláthassák, és ne aggódjanak fölöslegesen tovább az eltűnése miatt.

– Hol voltál? Miért bújtál el? – faggatta zaklatottan Csiporka.

– Megtaláltam Ibit!

– Ibiiit??? De hiszen ő a városban van, és dolgozik! – hitetlenkedett Csiporka.

– Az igaz – mosolygott rá a pille –, de azok a kis virágok nem, akikről a nevét kapta!

– Létezik Ibi-virág??? Láthatnám én is? – emelte kérő szemeit Márti mamára Csiporka.

– Hogyne, aranyom! Odaviszlek hozzájuk, de ígérd meg, hogy az új hajtásaikból sohasem falatozol! Kislány koromban találtam a kertünk szélén egy tő ibolyát. Azóta szaporítom, gondozom őket. Amikor megépítettük a melegházat, betelepítettem őket, így legtöbbször nem csak tavasszal, hanem ősszel is virítanak.

– Megígérem, persze, hogy megígérem! – tette a szívére a kezét Csiporka, és nagy, őszinte szemeivel Márti mama szemébe nézett. – Induljunk már is!

Márti mama alig néhányat lépett, amikor már Csiporka orrába is belecsimpaszkodott a csodaillat. Majd, amikor odaért a névadó-virágokhoz, apró kezeivel végigsimogatta szirmaikat.

– Örülök, hogy megismerhettelek benneteket! Csiporka vagyok! Ígérem, hogy nagyon fogok vigyázni rátok!

Az ibolyák rámosolyogtak, apró sárga szemeiket vidáman rávillantották, és szótlanul, oldalra hajtott fejjel, szerényen állták csodáló pillantásait. Márti mama sem szólt. Néhány pillanatig visszagondolt a régmúltba, amikor kicsilányként ő is megélte a bogárkák által most átélt, sosem múló csodát. Aztán megrázta magát, és megszólalt:

– Menjünk be, bogárkáim, a házba! Itt bent ugyan nem érzitek annyira, de mielőtt kimegyünk az állataimhoz, készítenünk kell nektek valami ruhát, mert cudar hideg lett ma reggelre!

(A szerző facebook oldala itt.)

Szerző: 2018. 02. 18.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Valahol a Hargitán

Ősz Zoltán alkotása Pasztell, 2009. Talán minden mese így kezdődik,” hogy valahol messze, az üveghegyen is túl” …valóban, a távolság, az érzékelhető messzeség, amit csak szemünk képes befogni a mindenek... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése

Karcolatok…

Huszár Boglárka alkotása 60×45 cm. Olaj, vászon. Arannyá vált a test, mint istenek szobrai a csendesen pislogó gyertyafényekben, amik hidegen sütnek és égetnek, marva a szem zugait, és piszkálva a... Tartalom megtekintése