Szúrósásósmeredély-veszély

 Csiporka és Bíborka ismerkedni kezd a falusi természettel

img_20180101_0002-crop.jpgA jó meleg konyha után nagyon hűvösnek tűnt az őszi reggel. Először Bíborka borzongott meg, majd Csiporka fogta össze a karjait maga előtt, s közben rágókái összekocogtak.

– Fáztok ugye, tündéreim? Látjátok, milyen bolond vénasszony vagyok? Magamra kerítettem a nagykendőt, bezzeg rátok nem adtam semmit! Láttam pedig, hogy deres a föld, mikor Ibit kikísértem! – szégyenkezett–bosszankodott Márti mama, és óvón a bogárkákra borította a másik tenyerét is, hogy melengesse őket.

– Mires a föld? – kérdezte kíváncsian Bíborka.

– Deres! Ha nagyon hűvössé válik hajnalban a levegő, vele együtt lehűlnek a növények és a föld is. Ilyenkor már nem harmatcseppek borítják a növényeket, hanem a vízcseppek kis hófehér jégkristályokká fagynak össze, amik vékonyan belepik a földet.

– Akkor már értem, miért vacog folyamatosan a rágókám, mióta kiléptünk a házból – motyogta Csiporka két koccanás között. – Először azt hittem, hogy az éhség mardos annyira, hogy kiment a fejemből is az erő, azért ütődnek össze a csápocskáim.

– Ó, dehogy történt ilyen! Hiszen igencsak jóízűen vacsoráztál! Egy éjszakai alvás alatt nem gyengül el annyira a test, Csiporkám! – kacagott fel a kis falánkot hallgatva Márti mama.

– Nézd meg, én milyen jó erőben vagyok! – mutogatta karizmait Bíborka.img_20171113_0001-crop.jpg

Márti mama jóízűen somolygott a pille erőfitogtatása láttán az orra alatt, majd megkezdte a kerti idegenvezetést.

– Itt, közvetlenül a ház előtt, a járda két oldalán szoktak virítani a kerti virágaim. Sajnos, már szinte semmit nem láthattok belőle. Mostanra elszáradtak a virágok, sőt, a száraik és a leveleik is.

– Ott mi az a pirosság? – kérdezte a szemfüles Bíborka.

– A rózsabokrom utolsó ajándéka – ragyogott fel Márti mama szeme.

– Nézzük meg közelről! – kérte a pillangó, és fázós kis tagjaival mit sem törődve azonnal átlibbent a nyíló virágkehelybe. – Csodálatos az illata! Meg az íze is! – jött csakhamar a cuppogós dicséret.

Ahogy Márti mama a kerti földre lépett, érezte, hogy az már nem a nyári puhaságú. Odalépkedett Csiporkával a kezében a pirosaszöld levelű bokorhoz.

img_20180101_0001-crop.jpg– Még sosem láttam piros színű leveleket – nyújtotta simogatásra a kezeit Csiporka.

– Óvatos légy! – figyelmeztette Márti mama. – A rózsák saját hadsereggel védik magukat a támadók ellen!

– Én simogató vagyok, nem támadó! – nézett rá mindaddig értetlenül Csiporka, míg Márti mama meg nem mutatta neki a rózsafa hatalmas, erős tüskéit. – Meg ne mozdulj, Bíborka! – kiabált fel kétségbe esve barátnőjéhez Csiporka. – Akkorák a szúrói, hogy azonnal meghalunk, ha megdöf bennünket!

– Ne aggódj, bogárkám! A kehelyben nincs tüske! Bíborka biztonságban van! – De úgy látom, elkéstem – sopánkodott Márti mama.

– A reggeliről? – kérdezte reménykedve Csiporka.

– Nem, nem! – mosolygott Márti mama. Még nem szedtem fel a virághagymákat, és ha sokáig húzom az időt, már úgy leszáradnak a száraik, meg sem találom őket. No, meg a föld, ahogy egyre hidegebb lesz, fagyosra hűl, és nem megy bele az ásóm.

– A virághagymák nem a földben alszanak? – kérdezte Csiporka.

– Aludhatnának ott is éppen, de akkor tavasszal nem tudom felásni a földjüket, mert nem emlékszem pontosan, melyiket hová ültettem egy évvel korábban, és igen sajnálnám szétvagdalni őket!

– Miért kell felásni a földet? – értetlenkedett Csipoka. – Láttuk már ásni tücsök barátunkat, a vakondokot, de ők nem virághagymákat keresgettek, kerülgettek, hanem a járatukat szélesítették, vagy tisztogatták.

– Azért, hogy megkönnyítsem a magoknak, a hagymáknak a föld alóli kibúvást. Ahogy melegedni kezd tél végén, tavasz elején a levegő, a virághagymák megélednek. Pici, gyenge hajtást hoznak a föld mélyében, aminek át kell törnie magát a rögökön, hogy kibújhasson a földfelszínre, mert a napsütés, a levegő és a csapadék tápláló erejére is szüksége van. Ha jó alaposan felásom, elgereblyézem a földet…

– Elmeredélyezni?? Az micsoda? – vágott közbe a Márti mama vállára visszaröppenő, kíváncsi Bíborka.

– A meredély a hegyek tetején van. Amikor egy szikla annyira meredek, hogy szinte megmászhatatlan, azt szoktuk meredélynek hívni. De itt aztán minden lapos. Még egy dombocska sincs a kertemben – mutatott körbe Márti mama. – A gereblye más. Egy olyasmi kerti szerszám, csak jóval nagyobb, mint az a villa, amivel Ibi, meg én este a palacsintát ettük. Nézzétek csak! Itt felejtettem a fa tövében!  Hosszú szára van, és a fejéből hegyes vasszúrókák néznek a föld felé. Ha a nagy göröngyökön sokszor áthúzogatom, szép pohanyós lesz a föld, amin könnyen át tud bújni a gyenge kis növény – tartott azonnal bemutatót a gereblyézésből Márti mama, miután a bogárkákat a tenyeréből a vállára ültette át, nehogy kárt tegyen bennük, hisz a szerszámok nyelét igen csak meg kell markolni ahhoz, hogy használni tudjuk őket.

– És mivel tetszik ásni? – kérdezte Csiporka. A vakond a mellső lábainak hatalmas körmeivel kaparta a földet, de Márti mama körmei nem hosszúak, hegyesek! – vizsgálgatta meg alaposan Csiporka Márti mama kézfejét.

– Nem bizony, bogárkáim! Szép is lenne, ha hason csúszva kaparásznék a kertemben! – nevetett fel Márti mama. Azt hinné az összes szomszéd, hogy megbolondultam! – kacagott olyan jóízűen, ahogy már régen nem. – Tudom már – gondolta magában –, Ibi miért vonakodott megválni tőletek még erre az egy napra is! – Itt a kis pecuban vannak a kerti szerszámaim, lépett egy kis fa bódé elé Márti mama. – Még az uram tákolta össze ezt a kis helyet nekik, hogy legyen hol tárolni a szerszámainkat. Azt mondta:

– „Ide csak letisztogatva tehettek be mindent, te is Mártám, te is Ibim! Ha kint hagyjátok az esőn a szerszámokat, megrozsdásodnak, eléletlenednek. No, meg nem is jó dolog belelépni az ott hagyott gereblyébe, mert úgy hókon vág, hogy arról kódulsz, és meglátod fényes nappal az éji csillagokat” – idézte félmosollyal az arcán férje szavait Márti mama, majd titkon letörölt kézfejével néhány árulkodó szemharmatát.

A bogárkák sok mindent nem értettek, de most úgy érezték, hallgatniuk kell, így csak egymásra néztek sokatmondóan, és némán megsimogatták Márti mama kezét.

­ – Ez a kihegyesített vas lap az ásó – folytatta pillanatnyi csend után Márti mama. – Ennek is jó hosszú a nyele, hogy ne kelljen nagyon lehajolni a használatakor – tartott azonnal egy kis bemutatót. – Megmarkolod a nyelét. A jobb talpadat ráteszed a vas tetejére és ránehézkedsz annyira, hogy a száráig bemenjen a földbe. Akkor kifordítod a földdel együtt, és az ásó élével felaprózod a nagy göröngyöt.

– Hűűű! Ez nagyon nehéz munka! – állapította meg Bíborka.

– Az, lelkem! Sok éven át a párommal ketten, majd később Ibi segítségével végeztünk itt minden munkát. Az uram halála után rövidesen Ibi a városba költözött, és rám maradt itt minden tennivaló. Egy darabig egyedül küszködtem, majd Ibi meggyőzött, keressünk segítséget. Azóta a szomszéd Pistát hívom el minden tavaszelőn. Nézzetek csak át a kerítés fölött! Ő az ott, az az őszszakállú!

– De hát úgy látom – jegyezte meg Csiporka – ő sem fiatal már! Hogy győz két kertet is művelni?

– Hozza az áramos szerszámát – válaszolta Márti mama.

– Mit mos? – értetlenkedett Bíborka.

– A kezeit, miután elvégezte a munkát! – mosolygott rá szívből jövő jókedvvel Márti mama. – Pista fia néhány éve vett az apjának egy ásógépet. Bedugja a konnektorba, amiből a gépek az elektromos áramot nyerik. Láttátok nálam is és Ibinél is a falban azt a kétlyukút.

– Láttuk, láttuk!  – helyeseltek a bogárkák. A vízmelegítő is az áramtól kezdett el pöfögni!

– És magától ás? – hitetlenkedett Csiporka.

– Nem, nem! Pista megfogja a rotáló két fogantyúját és tolja a gépet maga előtt. Annak pedig az éles vas lapátjai kiforgatják jó mélyen a földet hasonlóan, mintha ásnánk, csak sokkal gyorsabban.

– És az a Pista ilyen jószívű, hogy csak úgy segít? – álmélkodott Bíborka.

– Nem, kispillém! A munkájáért pénzt fizetek neki. Kicsi a nyugdíja, jól jön neki egy kis kiegészítés.

– Nyögdíja? – kérdezett ismét Bíborka.

– Bizony, sokszor nyögésig kellett azért a kis pénzért dolgoznia mindegyikünknek egész életünkben. Fizettük az adókat, a havi számláinkat, meg még azt is, hogy öreg korunkra havonta kaphassunk egy kis havi fizetésszerűséget. Ha nem lenne a kert, amiben szinte minden élelmem megterem, bizony bajban lennék – jegyezte meg Márti mama keserűen –, olyan kicsi a nyugdíjam.

A két bogárka döbbenten összenézett. Most értették meg, hogy az emberek élete sem olyan könnyű, és problémamentes, mint gondolták, majd egyszerre megszólaltak:

– Márti mama! Bízz bennünk! Mi mindenben segíteni fogunk!

***

(A szerző Facebook oldala ITT.)

Szerző: 2018. 02. 12.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Valahol a Hargitán

Ősz Zoltán alkotása Pasztell, 2009. Talán minden mese így kezdődik,” hogy valahol messze, az üveghegyen is túl” …valóban, a távolság, az érzékelhető messzeség, amit csak szemünk képes befogni a mindenek... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése

Karcolatok…

Huszár Boglárka alkotása 60×45 cm. Olaj, vászon. Arannyá vált a test, mint istenek szobrai a csendesen pislogó gyertyafényekben, amik hidegen sütnek és égetnek, marva a szem zugait, és piszkálva a... Tartalom megtekintése