Szúrósásósmeredély-veszély

 Csiporka és Bíborka ismerkedni kezd a falusi természettel

img_20180101_0002-crop.jpgA jó meleg konyha után nagyon hűvösnek tűnt az őszi reggel. Először Bíborka borzongott meg, majd Csiporka fogta össze a karjait maga előtt, s közben rágókái összekocogtak.

– Fáztok ugye, tündéreim? Látjátok, milyen bolond vénasszony vagyok? Magamra kerítettem a nagykendőt, bezzeg rátok nem adtam semmit! Láttam pedig, hogy deres a föld, mikor Ibit kikísértem! – szégyenkezett–bosszankodott Márti mama, és óvón a bogárkákra borította a másik tenyerét is, hogy melengesse őket.

– Mires a föld? – kérdezte kíváncsian Bíborka.

– Deres! Ha nagyon hűvössé válik hajnalban a levegő, vele együtt lehűlnek a növények és a föld is. Ilyenkor már nem harmatcseppek borítják a növényeket, hanem a vízcseppek kis hófehér jégkristályokká fagynak össze, amik vékonyan belepik a földet.

– Akkor már értem, miért vacog folyamatosan a rágókám, mióta kiléptünk a házból – motyogta Csiporka két koccanás között. – Először azt hittem, hogy az éhség mardos annyira, hogy kiment a fejemből is az erő, azért ütődnek össze a csápocskáim.

– Ó, dehogy történt ilyen! Hiszen igencsak jóízűen vacsoráztál! Egy éjszakai alvás alatt nem gyengül el annyira a test, Csiporkám! – kacagott fel a kis falánkot hallgatva Márti mama.

– Nézd meg, én milyen jó erőben vagyok! – mutogatta karizmait Bíborka.img_20171113_0001-crop.jpg

Márti mama jóízűen somolygott a pille erőfitogtatása láttán az orra alatt, majd megkezdte a kerti idegenvezetést.

– Itt, közvetlenül a ház előtt, a járda két oldalán szoktak virítani a kerti virágaim. Sajnos, már szinte semmit nem láthattok belőle. Mostanra elszáradtak a virágok, sőt, a száraik és a leveleik is.

– Ott mi az a pirosság? – kérdezte a szemfüles Bíborka.

– A rózsabokrom utolsó ajándéka – ragyogott fel Márti mama szeme.

– Nézzük meg közelről! – kérte a pillangó, és fázós kis tagjaival mit sem törődve azonnal átlibbent a nyíló virágkehelybe. – Csodálatos az illata! Meg az íze is! – jött csakhamar a cuppogós dicséret.

Ahogy Márti mama a kerti földre lépett, érezte, hogy az már nem a nyári puhaságú. Odalépkedett Csiporkával a kezében a pirosaszöld levelű bokorhoz.

img_20180101_0001-crop.jpg– Még sosem láttam piros színű leveleket – nyújtotta simogatásra a kezeit Csiporka.

– Óvatos légy! – figyelmeztette Márti mama. – A rózsák saját hadsereggel védik magukat a támadók ellen!

– Én simogató vagyok, nem támadó! – nézett rá mindaddig értetlenül Csiporka, míg Márti mama meg nem mutatta neki a rózsafa hatalmas, erős tüskéit. – Meg ne mozdulj, Bíborka! – kiabált fel kétségbe esve barátnőjéhez Csiporka. – Akkorák a szúrói, hogy azonnal meghalunk, ha megdöf bennünket!

– Ne aggódj, bogárkám! A kehelyben nincs tüske! Bíborka biztonságban van! – De úgy látom, elkéstem – sopánkodott Márti mama.

– A reggeliről? – kérdezte reménykedve Csiporka.

– Nem, nem! – mosolygott Márti mama. Még nem szedtem fel a virághagymákat, és ha sokáig húzom az időt, már úgy leszáradnak a száraik, meg sem találom őket. No, meg a föld, ahogy egyre hidegebb lesz, fagyosra hűl, és nem megy bele az ásóm.

– A virághagymák nem a földben alszanak? – kérdezte Csiporka.

– Aludhatnának ott is éppen, de akkor tavasszal nem tudom felásni a földjüket, mert nem emlékszem pontosan, melyiket hová ültettem egy évvel korábban, és igen sajnálnám szétvagdalni őket!

– Miért kell felásni a földet? – értetlenkedett Csipoka. – Láttuk már ásni tücsök barátunkat, a vakondokot, de ők nem virághagymákat keresgettek, kerülgettek, hanem a járatukat szélesítették, vagy tisztogatták.

– Azért, hogy megkönnyítsem a magoknak, a hagymáknak a föld alóli kibúvást. Ahogy melegedni kezd tél végén, tavasz elején a levegő, a virághagymák megélednek. Pici, gyenge hajtást hoznak a föld mélyében, aminek át kell törnie magát a rögökön, hogy kibújhasson a földfelszínre, mert a napsütés, a levegő és a csapadék tápláló erejére is szüksége van. Ha jó alaposan felásom, elgereblyézem a földet…

– Elmeredélyezni?? Az micsoda? – vágott közbe a Márti mama vállára visszaröppenő, kíváncsi Bíborka.

– A meredély a hegyek tetején van. Amikor egy szikla annyira meredek, hogy szinte megmászhatatlan, azt szoktuk meredélynek hívni. De itt aztán minden lapos. Még egy dombocska sincs a kertemben – mutatott körbe Márti mama. – A gereblye más. Egy olyasmi kerti szerszám, csak jóval nagyobb, mint az a villa, amivel Ibi, meg én este a palacsintát ettük. Nézzétek csak! Itt felejtettem a fa tövében!  Hosszú szára van, és a fejéből hegyes vasszúrókák néznek a föld felé. Ha a nagy göröngyökön sokszor áthúzogatom, szép pohanyós lesz a föld, amin könnyen át tud bújni a gyenge kis növény – tartott azonnal bemutatót a gereblyézésből Márti mama, miután a bogárkákat a tenyeréből a vállára ültette át, nehogy kárt tegyen bennük, hisz a szerszámok nyelét igen csak meg kell markolni ahhoz, hogy használni tudjuk őket.

– És mivel tetszik ásni? – kérdezte Csiporka. A vakond a mellső lábainak hatalmas körmeivel kaparta a földet, de Márti mama körmei nem hosszúak, hegyesek! – vizsgálgatta meg alaposan Csiporka Márti mama kézfejét.

– Nem bizony, bogárkáim! Szép is lenne, ha hason csúszva kaparásznék a kertemben! – nevetett fel Márti mama. Azt hinné az összes szomszéd, hogy megbolondultam! – kacagott olyan jóízűen, ahogy már régen nem. – Tudom már – gondolta magában –, Ibi miért vonakodott megválni tőletek még erre az egy napra is! – Itt a kis pecuban vannak a kerti szerszámaim, lépett egy kis fa bódé elé Márti mama. – Még az uram tákolta össze ezt a kis helyet nekik, hogy legyen hol tárolni a szerszámainkat. Azt mondta:

– „Ide csak letisztogatva tehettek be mindent, te is Mártám, te is Ibim! Ha kint hagyjátok az esőn a szerszámokat, megrozsdásodnak, eléletlenednek. No, meg nem is jó dolog belelépni az ott hagyott gereblyébe, mert úgy hókon vág, hogy arról kódulsz, és meglátod fényes nappal az éji csillagokat” – idézte félmosollyal az arcán férje szavait Márti mama, majd titkon letörölt kézfejével néhány árulkodó szemharmatát.

A bogárkák sok mindent nem értettek, de most úgy érezték, hallgatniuk kell, így csak egymásra néztek sokatmondóan, és némán megsimogatták Márti mama kezét.

­ – Ez a kihegyesített vas lap az ásó – folytatta pillanatnyi csend után Márti mama. – Ennek is jó hosszú a nyele, hogy ne kelljen nagyon lehajolni a használatakor – tartott azonnal egy kis bemutatót. – Megmarkolod a nyelét. A jobb talpadat ráteszed a vas tetejére és ránehézkedsz annyira, hogy a száráig bemenjen a földbe. Akkor kifordítod a földdel együtt, és az ásó élével felaprózod a nagy göröngyöt.

– Hűűű! Ez nagyon nehéz munka! – állapította meg Bíborka.

– Az, lelkem! Sok éven át a párommal ketten, majd később Ibi segítségével végeztünk itt minden munkát. Az uram halála után rövidesen Ibi a városba költözött, és rám maradt itt minden tennivaló. Egy darabig egyedül küszködtem, majd Ibi meggyőzött, keressünk segítséget. Azóta a szomszéd Pistát hívom el minden tavaszelőn. Nézzetek csak át a kerítés fölött! Ő az ott, az az őszszakállú!

– De hát úgy látom – jegyezte meg Csiporka – ő sem fiatal már! Hogy győz két kertet is művelni?

– Hozza az áramos szerszámát – válaszolta Márti mama.

– Mit mos? – értetlenkedett Bíborka.

– A kezeit, miután elvégezte a munkát! – mosolygott rá szívből jövő jókedvvel Márti mama. – Pista fia néhány éve vett az apjának egy ásógépet. Bedugja a konnektorba, amiből a gépek az elektromos áramot nyerik. Láttátok nálam is és Ibinél is a falban azt a kétlyukút.

– Láttuk, láttuk!  – helyeseltek a bogárkák. A vízmelegítő is az áramtól kezdett el pöfögni!

– És magától ás? – hitetlenkedett Csiporka.

– Nem, nem! Pista megfogja a rotáló két fogantyúját és tolja a gépet maga előtt. Annak pedig az éles vas lapátjai kiforgatják jó mélyen a földet hasonlóan, mintha ásnánk, csak sokkal gyorsabban.

– És az a Pista ilyen jószívű, hogy csak úgy segít? – álmélkodott Bíborka.

– Nem, kispillém! A munkájáért pénzt fizetek neki. Kicsi a nyugdíja, jól jön neki egy kis kiegészítés.

– Nyögdíja? – kérdezett ismét Bíborka.

– Bizony, sokszor nyögésig kellett azért a kis pénzért dolgoznia mindegyikünknek egész életünkben. Fizettük az adókat, a havi számláinkat, meg még azt is, hogy öreg korunkra havonta kaphassunk egy kis havi fizetésszerűséget. Ha nem lenne a kert, amiben szinte minden élelmem megterem, bizony bajban lennék – jegyezte meg Márti mama keserűen –, olyan kicsi a nyugdíjam.

A két bogárka döbbenten összenézett. Most értették meg, hogy az emberek élete sem olyan könnyű, és problémamentes, mint gondolták, majd egyszerre megszólaltak:

– Márti mama! Bízz bennünk! Mi mindenben segíteni fogunk!

***

(A szerző Facebook oldala ITT.)

Szerző: 2018. 02. 12.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése