A hócsoda-ünnep

Csiporka és Bíborka karácsonya

– Csiporka! Gyere gyorsan! – kiabált döbbenten Bíborka a virágbolt ablakából kinézve. – Eltűnt a város színe! Minden hófehér lett!

– Csakugyan elvarázsolódott! – ámult Csiporka is a jégvirágos ablaküveg réséhez nyomva az orrát. – Ibi! Gyere gyorsan!

– Nincs semmi baj, bogárkáim! Csak leesett végre az első hó.

– Mi az a hó? – néztek rá a bogárkák.

– A levegőben – bármilyen hihetetlen – mindig van vízgőz.

– Komolyan?? – hitetlenkedett Bíborka. – Észre sem vettem, hogy akár az orrommal is ihatnék!

– Hát, azért az nem lenne lehetséges, hiszen icuri–picuriak a cseppek – mondta Ibi, majd folytatta. – Ez a rengeteg cseppecske odafent felhőkké válik. Ha a felhőben lévő vízcseppek megfagynak, és lefelé esés közben sem olvadnak meg, akkor ezek a picike jégkristályok leszállingóznak a földre. Ez a hó.

– Ez a gyönyörű takaró apróka jegecskékből áll? – kérdezte meg elámulva Csiporka.

– Jó hatalmas lehet odafenn az ég, ha ennyi kristály belefér! – tette hozzá teljesen lenyűgözve Bíborka. – De Ibi! Miért öltöztél ilyen szép ruhába?

– Mert ma ünnep van.

– Mi az az ünnep? – kérdezte Bíborka.

– Az ünnep egy különleges nap, amire jó előre felkészíti az ember a lelkét. Már hetekkel korábban mindig arra gondol, hogyan tehetné különlegessé. Ilyenkor mindig a szívünkhöz legközelebb állókkal tervezzük a nap eltöltését. Ahogy a testünket, úgy mosdatjuk, tisztítjuk meg a lelküket is, hogy beleférjen a szeretteinktől kapott, és a nekik adott sok szeretet, szépség, megértés, kedvesség, törődés. Szép ruhát öltünk, hogy ez is jelezze, nem egy átlagos napra virradtunk.

– És ma az első hó ünnepe van? – kérdezte Bíborka.

– Nem, Bíborkám. Ma karácsony van.

– Mi az a kácsarony? – értetlenkedett Bíborka. – A kácsa az a kacsa. Olyat láttam már édesanyád udvarán. De mitől ünnep egy kacsa??!!

– Nem kácsarony, hanem karácsony! – kacagott fel Ibi, majd elkomolyodva folytatta. – Tudjátok, régen nagyon sok gonoszság, rossz történt az emberekkel. Nem hittek a saját erejükben. Azt gondolták, a vágyaik és a tetteik kevesek, így vártak egy megváltóra, aki jobbá teszi számukra a világot.

– És honnan termett nekik ilyen? Van megváltófa??? – kérdezte Csiporka.

– Nem fán terem ez sem, Csiporkám! Egy különleges képességekkel megáldott gyermek születésére vártak, aki felnőttként majd képes lesz a segítségadásra. A legendák szerint volt egy ember, akit Józsefnek hívtak. Názáretben élt párjával, Máriával. Uralkodójuk, Augustus császár meg akarta tudni, hány ember tartozik a népéhez, így elrendelte, mindenki menjen el a szülővárosába, és jelentkezzék az összeíróknál. Így József és Mária is útnak indult Betlehembe, pedig a szeretett asszony már nem sokkal állt gyermekük megszületése előtt. Amikor odaértek, jelentkeztek, majd azonnal szállást kerestek maguknak, mert Mária érezte, hamarosan világra jön a kisded.  A város egyetlen házában sem fogadták szívesen őket, így egy állatokkal teli istállóban született meg a kisfiú, Jézus. Édesanyja bepólyálta, megetette, elaltatta, s gyönyörködött benne, mint ahogy minden gyermekét szerető, gondos édesanya tette volna. A város környékén pásztorok őrizték nyájukat. Hirtelen fényesség támadt körülöttük, s egy angyal elmondta nekik, hogy megszületett a megváltó. Ha bemennek a városba, arról ismerik fel e különleges gyermeket, hogy egy jászolban fekszik, nem a puha ágyban, mint a többi újszülött. Besiettek hozzá mindannyian. Vittek maguk készítette egyszerű ajándékokat, és szeretettel köszöntötték a régen áhított megváltót, és dicsőítették Istent, aki e különleges gyermeket nekik ajándékozta.

– Igazán szép történet! – sóhajtott elégedetten Csiporka.

– Csak azt nem értem – szólalt meg Bíborka –, hogy a Jézusfiú születése hogy jön a mai naphoz!

– Ó, igazad van! Azt kifelejtettem a meséből, hogy karácsonykor Jézus születését ünnepeljük.

– A várakozást is? – kérdezte Bíborka, mert, ha igen, akkor már értem, miért áll annyi ember ott szemben a buszmegállóban.

img_20171210_0002-crop.jpg– Azt is, de nem úgy, ahogy te gondolod, Picipillém. November 30–ához, Szent András napjához a legközelebbi vasárnapon indul az advent, az eljövetel várása. Az emberek koszorút készítenek, rajta négy gyertyával, melyek közül az első, a második és a negyedik lila. Ez a katolikus egyháznál a bűnbánat színe, míg a harmadik rózsaszín, mert azt az öröm vasárnapján gyújtjuk meg először.

– Előszöööör?? Hát nem csak egyszer gyújtanak meg egy-egy gyertyát? – csodálkozott Bíborka.

– Nem bizony! Minden adventi vasárnap eggyel többet gyújtunk meg, hogy egyre növekedjen a fény a lelkünkben.

– Mi miért nem gyújtottunk egy gyertyát sem, Ibi? – nézett rá szomorúan Csiporka. – Én is szívesen növesztgettem volna a szeretetlángokat…

– Kérlek, ne gondold, hogy nem vagytok fontosak a számomra! – lábadt könnybe Ibi szeme.  – Elkészítettem a koszorúnkat. Eldugtam előletek, hogy meg ne lássátok idő előtt, amilyen kis szemfülesek vagytok – mosolygott a bogárkákra. – Aztán, mivel folyton nyitva volt a virágbolt, mert karácsony előtt még vasárnap is nyitva szokott tartani minden üzlet, teljesen megfeledkeztem róla. Ne haragudjatok! Most viszont felöltözünk, veszünk a piacon egy kis fenyőt.

– Minek kell a lakásba fenyő? – nézett rá Csiporka.

–  Az erdőnkben volt néhány hatalmasra nőtt, illatos lábú. De egy sem vágyott szerintem házban lakásra! – tette hozzá Bíborka.

– Nálunk is csak Vízkeresztig, vagyis január hatodikáig lesz, utána kiültetjük kora tavasszal mami kertjébe. Ha hazahoztuk, feldíszítjük, és meggyújtjuk a gyertyáinkat is. Körbeüljük és énekelünk.

– Én nem tudok egy karácsonyi dalt sem – jegyezte meg Bíborka.

– Majd mami tanít nektek!

– Éljen! Eljön Márti mami is! – sikították örömükben a lányok!

– Vele együtt pont olyanok leszünk, mint az adventi gyertyák! – mondta Csiporka.

– Mi leszünk a négy szeretetfények! – ragyogott fel Bíborka arca. Vegyük meg gyorsan azt a fenyőt, és induljunk édesanyád elé! Alig várom, hogy ideérjen!

Ibi egy szót sem tudott szólni. Meghatódott a bogárkák feltétlen szeretetétől. Úgy érezte, csakis a Jóisten irányíthatta hozzá őket azon az őszi napon, mert tudta, szüksége van olyan igazi barátokra, akikkel szebbé tudják tenni egymás életét.

***

(A szerző Facebook oldala ITT.)

 

Szerző: 2018. 02. 05.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése