A mindig támadásra kész bogárevő lény

Csiporka és Bíborka a kétlyukú lábcsattogtató  birodalmában

 – Hol vagyok? Mi ez a fehérség? Ez nem az ágyam! – riadt meg Csiporka, amikor másnap reggel, egy jó hosszú alvás után kinyitotta szemeit.

– Ne ijedj meg! – kiabált fel az emeletre Ibi, aki a boltban pakolgatva meghallotta a bogárka kiáltását.  – A fogorvosnál mindketten elaludtatok, nem volt, aki szóval tartson hazafelé. Olyan álmos lettem, mire hazaértem, hogy nem volt kedvem a bolt sötétjében odabukdácsolni a házikótokhoz, csak felszaladtam az emeletre, hálóingbe bújtam, és lefeküdtem. Benneteket így a kabátom prémes gallérjáról a párnámra tettelek, hogy fel ne ébredjetek.

– Igazán kényelmes az alvóhelyed! – kapcsolódott be a társalgásba a még ásítozó, de igazán kipihent, mosolygós Bíborka.

– Szeretnétek, ha varrnék nektek is saját párnát, takarót? – mosolygott rájuk a közben felérő Ibi, aki nagyon szerette volna, ha új barátai igazán otthonosan éreznék magukat nála.

– Varrni??? Az mit jelent? – nyílt tágra Csiporka szeme. Odahaza gombaszárból, falevelekből, fűszálakból, virágszirmokból készítettünk ágyat, ágyneműt, itt nálad meg abból, amit a földre hullva találtunk.

– Éreztem is a különbséget! – vágott közbe Bíborka! Ilyen szuperpuhaságban még sosem volt részem!

–Még a pocakom súlya sem tudta elzsibbasztani a karomat! Eddig bizony rázogattam, dörzsölgettem, hogy le tudjak mászni a gombaágyam alá a friss harmatban mosdani – emlékezett vissza Csiporka. – De már megint nem engedünk szóhoz jutni – mosolygott Ibire.

– A varrással anyagdarabokat lehet tartósan összeilleszteni. Kell hozzá egy hosszú, vékony szál, amit cérnának hívunk, és egy tű.

– Olyan, amit beléd bökött este a fogorvos? Szörnyű látvány volt, ahogy közelített feléd! – borzongott meg Bíborka.

– Hasonló, de rövidebb, és a tompábbik felén van egy nyílás. Oda fűzzük be a cérnát. Gyertek, menjünk a varróasztalomhoz! Ott megmutatom, hogyan kell varrni!

Ibi választ sem várva a tenyerére vette a bogárkákat és az ablak elé, a tetőablaktól jól megvilágított asztalkához vitte őket. Előkapta a fiókból a színes cérnaspulnikat, a szív alakú tűpárnát, és az asztallap alatti szekrénykéből pedig sok-sok maradék anyagot húzott ki.

– Ez a tű – mutatta fel.  – Mindig a hegyes végét tűzzük be a párnába, hogy ne szurkálja agyon a kezünket. Látjátok? Itt a tű foka, vagyis a cérna-befűző hely.

Levágok egy darabot a szálból – vett elő egy fényes ollót a fiók mélyéből. A nagy és a mutatóujjára húzta, majd gyors mozdulattal közelített vele a cérnaspulni felé.

– Jaj! Meg akar enni a kétlyukú lábcsattogtató! – sikított fel Bíborka, és arrébb ugrott.

– Nem pillangókra vágyik, ne aggódj! – csattogtatta meg az olló vágókáit Ibi. Csakis cérnával és anyaggal szereti tömni a hasát!

Ibi gyorsan levágott egy rövid cérnadarabot, hogy bebizonyítsa Bíborkának, hogy az olló nem bogárevő lény, majd a tűt a bal kezébe fogta, és a jobbjába fogott cérnadarab egyik végét néhány centire átdugta a résen. A másik végét megpödörte a jobb keze nagy és mutató ujja között, és egy kis göböcskét hurkolt rá.

– Ez a csomó azért kell a végére, hogyha átdugjuk a tűt az anyagon, áthúzzuk a szálat, a cérna vége ne tudjon kifutni a varrnivaló hátuljából. Utána már csak újra és újra át kell szúrni a tűt a szállal együtt az anyagon le és fel, le és fel, sokszor egymás után, majd a varrás végére ismét hurkot kell kötni, hogy ne tudjon visszafesleni a cérna, mert akkor az anyagok ismét különválnak.

– Értem! A csomó és a hurok belerögzíti a cérnát az anyagba! Emlékszel, Bíborka? Mi is csomót kötöttünk a pipacsgubók száraira, hogy ne hulljanak szerteszét, amikor hazavontattuk őket – gondolt vissza Csiporka.

– Válasszatok anyagot az ágyneműtöknek! – kérte őket Ibi, és kitett eléjük egy színes anyagkupacot. Hosszas nézelődés után Bíborka szólalt meg elsőként:

– Ééén ezt az ezervirágú kékséget szeretném! – sóhajtott fel a gyönyörűségtől Bíborka. Olyan, mint otthon a gombaágyam fölötti kék ég és a virágos rétem!

–Ééén meg ezt a fűzöldet az ezerszínű gombákkall! – szorította magához Csiporka a hamvaspuha anyagot.

– Tudom. Ettől mindig a gombaházatokban fogod érezni magad – mosolygott rá Ibi. – Nagyon szeretném, ha nálam is otthon éreznétek magatokat! De most itt az ideje, hogy megreggelizzünk! – nézett a nagy faliórára.  – Mindjárt nyitnom kell!

– Te mit eszel? Még sosem láttam embert enni – kíváncsiskodott Bíborka.

– Vajas kenyeret fogok ma enni málnadzsemmel és gyümölcsteát iszom hozzá. Most valahogy egy kis édességre vágyom. Gyertek velem, megmutatom, hogy, miből és mit esznek az emberek! Ti később, ráérősen is eszegethettek, csak nekem kell sietnem.

***

(A szerző Facebook oldala ITT.)

Írta, és az illusztrációkat rajzolta:
Molnár Ágnes
Written by
Szerző: 2018. 01. 26.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése