Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Útra kész asszonyok
Írta: Nagy Farkas Dudás Erika
Dédi vasárnapi táskájában csak a csontkeretes szemüvege, a kapcsos imakönyve és a szépre hímzett, horgolt szegélyű batiszt zsebkendője volt. Utóbbit néha finom mozdulattal arcához érintette, de orrtörlésre a zseb mélyéről marokba gyűrten előszedett másik zsebkendőjét használta, amit a már foltozhatatlan rossz ágyhuzatból szabott ki és szegett el, majd nevezett ki a hétköznapi feladatra. Tüsszentéskor el kell fordulni, tanította, és akkor az emberre az a zsebkendőnek csúfolt rongy sem hozhat szégyent. A halotti ruhái közé is becsempészett egy ilyen elszegett lepedődarabot, miközben a látható helyre, a fekete blúza zsebébe a legszebben hímzett zsebkendőjét tette.
Könnyű a szép macskát szeretni, de szeresd öregen, betegen, és amikor már mosdani sincs ereje! Irma türelmesen kezeli a macska sebeit, könyörgi bele a vizet, közben ő izzad, jajgat a tehetetlenségtől, a másik meg időnként keservesen fölnyávog. Bátor irgalmasság kellene, és belenyugodni, hogy vége, mondom kívülállóként és elfordulok. Irma maga sem tudja eldönteni, hogy ilyen kétségbeesett ragaszkodás lenne-e a szeretet, vagy csak gyáva rábólintani az állatorvos ajánlatára, aki mindennap fölajánlja az ingyen altatást. Irma néha már affelé hajlik, de olyankor a macska mintha érezné, fölélénkül, már-már virgonc. Joga van a betegségéhez, a fájdalmához, élni. És a saját halálához is, mint néhány napra rá kiderül. Egy reggel a szokott helyén nem találva órákig hiába keressük, sem közel, sem távol nincs. Végül Irma látja meg a tőlünk harmadik kert egyik birsalmafája alatt, a rakásra gereblyézett puha mohaágyon. Irma azt mondja, hogy már a hetedik macskáját temeti. Később újságot tesz elém, cikk körbefirkálva, pirossal jelölt fotók. A képeken egy-egy szobabelső, minden szobában egyetlen személy: nők, asszonyok fotelben, egyszemélyes ágy szélén, díszpárnás rekamién ülve. Ünnepi hangulatú beállítások, a közeg mégis olyan meghitt és otthonos, hogy meglesni őket már-már illetlenség. Komoly tekintetű, idősebb boszniai nők ülnek a halotti ruháik között, a szokásos hálószobai berendezésekkel, vagy az egyetlen szobában élő idős ember kellékeivel körülvéve. Néhol a jólét látszik, máshol érezhető a szegénység, de a képeken közös az utolsó útra minden apró részletében átgondoltan előkészített holmi. Irma azt mondja, hogy akár ő is lehetne az egyik fénykép főszereplője, mert több éve kinevezett egy fiókot, ahová a halotti ruháit gyűjti. Van úgy, hogy hónapokig sem nyúl hozzájuk, mert ahogyan ő minden percben indulásra kész, a ruhái is rendben vannak, hiánytalanul minden darab a helyén, de néha elfogja valamiféle változatosságra törekvés, és elveszi belőlük az időközben meguntat, hogy kicserélje egy másik, frissen szerzett darabra. Néha kizárólag feketében képzeli el magát az elporladásban, máskor, ha kedve tartja, és a lázadó természetének enged, például virágos blúzt tesz a fekete bársonyszoknya fölé, vagy a sima fekete harisnya helyére azt a kockásat, amit még Tildánál vett, ugye én is emlékszem. Hát persze, de Tilda boltja legalább húsz éve nincs, és akkor még Irma lába sem volt ilyen visszeres. Az mindegy, úgy sem látszik. Nevetünk. A fiókban a magas sarkú cipője állandó, a lapos elképzelhetetlen, mert akárhány évesen sem mondana le a női kelléktár szerinte legfontosabb ünnepi darabjáról, és ez lesz az utolsó ünnepi alkalom. Nekem azért mutatja meg a fiókot, mert valakinek kell tudni róla, hogy miben és hogyan öltöztessék, de külön és nyomatékosan megkér, hogy azt a piros sálat le ne merjem róla hagyni! És elképzelteti velem annak az utolsó éjszakának a szikrázó égboltját, ahol majd káprázat módjára tűnik el, a piros sál hosszan lebegve visz a mindig reménytelenül sápadt Tejútra némi színt. Irma szeme közben csillog, és talán hogy megvigasztaljon a rám törő nevezhetetlen, ismeretlen érzésekért, azt mondja, hogy te csak ne félj semmitől, te csak ne félj, és közben a fekete ruhák tetejére visszateszi a piros sálat, és a helyére tolja a fiókot.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése