Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Segesvár, utcarészlet
Huszár Boglárka festménye

70×50 cm. olaj, vászon.
2011.
A valamikori álmok, a megfogant pillanatok sokasága teremtette meg a faluk, és városok utcaképét, amit örökül kaptunk. Ma már jobbára úgy nézhetünk rájuk, mint partra vetett kagylókra, amiknek tulajdonosaik csak a külső vázát hagyták használhatóan, vagy veszteni való holmiként. Huszár Boglárka segesvári részlete a mellékutcát mutatja, ahol ízlés, és pillanatnyi megoldások által tarkított, vagy lelakottan az ódonság hatása jelenti a témát. A turista raj zavartan kattint, a felszabadult érzelem is hallik, viszik messze a látványt, aztán a sokkhatás halványodtával törlődik. A festő mást lát, látja a köveket, a rárakódó színeket, a kor stílusát falakra rögzítve, a hangulatot, az elrejtett szagokat, a fényeket, és a mélyülő árnyékokat, hogy az ajtón túlra is mehessünk, ha van fantáziánk. Az utca hosszasan a semmibe szalad, az idő kevés, hogy a nyitva felejtett kapukon bekukkantsunk, hisz az udvarok egy külön világot alkotnak, tabu az idegennek, unalom az ott lakóknak. A festő képes megállítani az időt, és egyúttal képes emlékké vasalni ami talán majd el is tűnik, de agyunk, és szemünk ez a kitűnő kamera rögzít az életünknél is hosszabban, ha van egy-két későbbi kíváncsi, aki merészen „kép-olvasó”.
Hasonló
Santa Maria della Salute
Szent István Bazilika, Buda...
Barcelona, gótikus negyed
Halászbástya
Lagúna
Lübeck
Selmecbánya tornyai
Varázslat
Pomaranski Luca portréja
Lebegés
Faludy György
Horizont
Karcolatok...
Provence
Tűnődések súlya...
Málta
Prága a tornyok városa
Győri hajnal
Esős napok
Precíz, pontos, átgondolt k...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése