Kézimunkával a Parkinson-kór ellen

„ A mi utcánk olyan utca, nem is utca csak fél utca” – jutott eszembe Kányádi Sándor néhány sora, ahogy a szatmári kis falu nyúlfarknyi, eső áztatta Magtár utcájába értem. A ház és az udvar ahová siettem arról árulkodik, hogy lakói isteni alkotókészséggel vannak megáldva. Az ablakokat, az ajtót mind saját készítésű díszek szépítik. A mozgáskorlátozottak számára kialakított feljáró azt sugallja, hogy a falak között sérült ember éli a mindennapjait.

Már vártak rám. A 64 éves Varga Andrásné  lánya jött elém, vezet szobáról szobára, és büszkén mutatja az édesanyja keze munkájának nyomát minden helyiségben. Körülnézve Zsuzsika néni kisszekeresi otthonában, nyilvánvalóvá válik, hogy nem csak időtöltésnek, hobbinak tekinti a horgolást, hanem igazi szenvedélyévé lett ez a fajta kézműves tevékenység. Érkezésemkor is éppen horgolt,kicsit remegő kézzel, de annál nagyobb boldogsággal.

– Ötödikesek lehettünk mikor tanakodtunk, “mit csináljunk-mit csináljunk” kitaláltuk, hogy horgolunk – meséli az idősödő asszony – még a horgolótű is beleállt a térdem kalácsába, mert közben játszottunk, vergődtünk – kacag fel és csap egyet a térdére. Piros pozsgás arcán látszik, hogy boldogan emlékszik vissza a gondtalan, önfeledt gyermekkorára.

– Akkor még csak terítőket, inggallérokat készítettünk unaloműzésnek, hogy teljen az idő – folytatta a visszaemlékezést. – Testvérekkel, barátnőkkel összeültünk és közben szórakoztunk. Régen nem úgy volt, mint manapság. Akkor még nem volt TV meg rádió, nekünk ez volt a kikapcsolódás – vonja meg vállát és közben szét tárja két kezét – mégis megvoltunk.

Zsuzsika néni diákévei alatt megtanult keresztszemes, farkasfogas, kalocsai mintát hímezni.

10578686_967370169999607_1166459679_n.jpg– Abban az időben Túrricsén az iskolában házi feladat volt elkészíteni egy terítőt vagy kispárnahuzatot – marad még mindig a diákéveknél – és szigorúan vissza kellett bontani a napokig készített varrást ha „trehány” munkát adtunk ki a kezünkből. Muszáj volt jól megcsinálni, azt mondják a rest kétszer fárad.

Miközben beszél, hol egy táskában, hol kis tasakban kotorászik  és lassan megtelik az asztalka a saját készítésű fülbevalókkal, nyakláncokkal, gyűrűkkel. Az évek során kiment a divatból a kézimunkálás, az asztalokról, falakról a szekrény aljába kerültek a kivarott terítők, drapériák, párnahuzatok. Lakásdekorációnak modernebb kiegészítőket használtak azok is akik valamikor varrással, horgolással töltötték az estéiket. A kétgyermekes édesanyának is a család és munka mellett egyre kevesebb ideje jutott ilyesmivel  foglalatoskodni, majd egy időre félre is tette a tűt és a cérnát.

– Mikor még a gyermekek kisebbek voltak a téeszben dolgoztam –  fonja tovább élete történetét. – Aztán az egészségi állapotom megromlott, a START Rehabilitációs vállalatnál kezdtem el dolgozni. Hajnalka testvéremmel könyvekkel kereskedtünk, Kriszti lányom volt a sofőr, hárman jártuk az utakat és árultunk.

Miközben beszélgetünk, lánya kisebb-nagyobb dobozokat hoz be a szobába és rakosgatja ki belőlük a szebbnél szebb ajándék tárgyakat, melyeket édesanyja lészített az utóbbi időkben.

– Néhány éve azért kezdtem el megint horgolni, mert parkinsonos lettem – tárja fel életének szomorú fordulatát. – Annyira remegtem, hogy a doktornő nem tudott velem mit kezdeni, három havonta cserélte a gyógyszerem – meséli, és nem lehet nem észrevenni reszketését ahogy igazítja a vázában a borzos krizantém csokrot, ami természetesen horgolással készült. – Azt mondtam, nekem valamit tennem kell, már szégyelltem kimenni az utcára, úgy járt a fejem meg a kezem mint akit a hideg ráz. Akkor kezdtem el horgolni.

– Először terítőket készítettem – árulja el, hogyan választott motívumokat. – Nagyon tetszettek a virágok, de nem tudtam hogyan is kellene hozzá kezdeni. – Újságokat vesz elő a kis asztalról és lapozgat, keresget bennük. – A Startnál egy asszony mondta, hogy ad ö nekem mintát, és hozott is néhány Diana horgolós újságot – adja kezembe a szóban forgó folyóiratokat és mutatja miről beszél.

És el kezdte gyártani a virágokat. Hóvirág, tulipán és sorba minden ami csak megtetszett neki. Elterelődött a figyelme betegségéről, erőt és reményt adott a mindennapokhoz és boldogságot amint elkészült egy-egy darab és örömöt szerezhetett gyermekeinek, unokáinak vagy a kórházi ápolóknak mikor megajándékozta őket vele. A kezelőorvosa is nagyot nézett, amikor legközelebb elment a rendelőbe.

– A doktornő csodálkozva kérdezte, mit csináltam, hogy nem remeg úgy a kezem?  Horgolok – mondtam

– Hát ez nagyon jó dolog – lepődött meg. – Terápiás kezelésnek fogja ajánlani a többi betegnek is, mert azzal, hogy lekötjük a figyelmünket, kordában tudjuk tartani a Parkinson-kórt. Derűs arccal mondja ezt, szemében mégis könnycseppet látok csillogni, mikor felidézi a történteket.

– Sajnos sokat vagyok kórházban, de nem adom fel, nem szabad elengedni magunkat, Én a kórházban is dolgozok, horgolós néninek hívnak az ápolók – nevetve áll fel székéből, hajlott derekával, reszkető ujjaival rendezgeti a cérnából készült csodákat.

Csak ámulok és gyönyörködök a szebbnél szebb különböző méretű és formájú angyalkák, karácsonyi és húsvéti dekorációk, szalvéta tartók, váza vagy éppen kínáló tálka láttán.

– Ma már bármit megcsinálok, fülbevalót, nyakláncot, cukortartót, nyuszit – sorolja tovább a repertoárját. – A gyerekek is adják az ötletet, Anita unokámnak még csizmát is horgoltam. Interneten küldik a mintát, de ha valahol valamit meglátok nem hagy nyugodni, addig isztikél míg meg nem csinálom. Rögtön hozzákezdek elkészíteni.

– Krisztikém, hozd csak be a babát – int lányának, aki azonnal indul is a piros ruhába öltöztetett szőke babáért – ez is úgy készült, hogy telefonált Ilona menyem, nézzük meg az internetet, mert küldött valamit! Mondja Kriszti, hogy na, anyu, ez felhívás a keringőre, ezt meg kell csinálni! És megcsináltam!

Közben cukorkával kínálnak, ami ama bizonyos baba ruhácskájának redőibe volt bujtatva – Leültem a gép elé, kiszámoltam a szemeket, lerajzoltam és leírtam a technikáját, mert Én minden darabnak a mintáját leírom egy füzetbe, hogyan is készítettem el. – És veszi is elő a füzetet, magyarázza, hogy kell értelmezni a rajzokat, mikor milyen tűt kell használni.

– Ki tudja, ha az elmém már nem lesz olyan friss, hogy emlékezni tudjak, akkor ez alapján hozzá tudok majd kezdeni egy-egy darabhoz.

A gerinc problémákkal is küzdő néni elmondja, hogy többször is abba kell hagynia a munkát, mert nem tud sokáig egy helyben ülni, de folytatja rendületlenül és kitartóan. És persze nem elég csak meghorgolni, formába kell önteni, hogy az angyalka angyal legyen, a karácsonyfát pedig gömbdísz ékesítse. Cukros vízzel keményíti majd formázza a cérnából készült csodákat.

– Mindenhez meg kell találni a formát, egy kis terítőt például cukros vízbe mártok és rásimítom egy méretben hozzá illő edényre. Mikor megszárad máris egy horgolt kis tálka lesz belőle.

Kriszti lánya leveszi a polcról az éppen keményítés alatt álló dekorációt. Amint befejez egy feladatot, máris hozzá kezd a következő alkotáshoz.

– Van úgy, hogy három fajta minta is meg van kezdve, mikor melyikhez van kedvem azt csinálom. – Szoktam más kézműves dolgokat is készíteni, koszorúkat, asztaldíszeket, egyedül a kosárfonás technikájára nem jöttem még rá, ez a következő feladat!

Látom az arcán az elszántságot, ami azt sejteti, hogy ezt a nem éppen női kezeknek kitalált foglalkozást is előbb vagy utóbb de elsajátítja.

– Muszáj csinálni, mert ha nincs a horgolás és a hit régen kerekesszékben ülök.

Zsuzsika néni akaratereje példa értékű! Küzd hittel, reménységgel és kitartással, mert ahogy mondja „ lehetetlenség nincs csak tehetetlenség”

***  szila_gyi_krisztina.jpg
                                                                                                                                                                                   

  Írta: Szilágyi Krisztina

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése