Itt van az Ősz, szólt a Szellő 

Csiporkát és Bíborkát megmenti egy lágy fuvallat 

Csiporka, a csíkos hasú bogárlány a nyárutó késői napsugaraiban fürdette arcát, és jólesően kinyújtóztatta tagjait kényelmes gombaágyán. Már majdnem álomra zárta folyton lecsukódó szemeit egy könnyed, délutáni szunyókálásra, amikor valami nagyot koppant az orrán.

– Na, Bíborka! Miért dobálsz?! – kérdezte morcosan. Mivel sokáig nem érkezett válasz, kénytelen-kelletlen felült, és szétnézett. Ámulva látta, hogy színes falevelek borítják gombaházuk padlóját, a környező fonnyadtzöld füvet, és a virágokat. Épp kiáltásra nyitotta száját, vett egy jó nagy levegőt, hogy maga mellé hívja barátnőjét, Bíborkát, a pillangólányt, amikor egy halk reccsenést hallott, ő maga pedig a földre zuhant.

– Mi történik itt??? Jaj, a fenekem, a hátam!!!

Lassan, óvatosan, az orv támadót fürkészve, és a fájdalomtól sziszegve kezdett feltápászkodni, amikor Bíborka váratlanul mellé huppant.

– Sehol nem találok virágokat! Nincs virágpor, nektár! Éhen veszek! – jajongott éhes hasára szorítva vékony karjait. – Te meg mit keresel a földön, Csiporka? Hol vannak az ágyaink? És a gombaházunk???!!! – nyitotta a döbbenettől tágra amúgy is nagy szemeit Bíborka.

– Itt van minden a földön, a falevelek alatt – dugta ki végre a fejét Csiporka a levéltakaró alól. – Valami furcsa történik velünk. Egyre hűvösebb van, folyton borzongok!

– Hullanak a falevelek, eltűntek a virágok, összefonnyadtak a gombák – folytatta a pusztuláson elszomorodva Bíborka.

– Nem maradhatunk itt tovább! – sóhajtott Csiporka.

– De igen! Az erdőszél az én világom, az én hazám! Nem megyek innen sehová! – toppantott idegesen az éhségmardosta hasú Bíborka.

– Pedig jobban teszitek, ha beköltöztök a városba! – sóhajtotta közeledtében a jószándékú, mindig segítőkész Szellő.

– Napsütést akarok, virágokat és a gombaházamat! – sírta el magát Bíborka.

– Tegnap a város felé fújdogáltam – simította körbe a pillangót vigasztalóan Szellő. Láttam, hogy ott házakban élnek az emberek és az állatok, falak között, tetővel a fejük felett. Ha oda költöznétek, mindig találnátok ennivalót és nem áznátok, fáznátok – javasolta.

– Te tudod, mi történik most a természetben??? – álmélkodott Csiporka elfeledkezve szomorúságáról, fájdalmairól.

– Kezdődik az ősz – felelte egyszerűen Szellő.

– A micsodaaa??? – ámuldozott Szellő okosságán, tájékozottságán már Bíborka is.

– Az ősz egy évszak. Ti tavasszal jöttetek a világra a kiserkenő leveleken. Azt követte a napsugaras, forró nyár, teli virággal, terméssel, és most köszöntött be az ősz. Egyre hűvösebb lesz, esni fog az eső. A növények elszáradnak, összefonnyadnak.

– És utána? – kíváncsiskodott tovább Bíborka.

– Utána érkezik a tél. A fák téli álomra hajtják kopasz fejüket. A felhőkben megfagy a vízpára, és fehér hótakaró borít be mindent. A Nap is pihen, így egyre kevesebb ideig lesz világosság. Hosszú, hideg éjszakák jönnek – adta tovább évszázados tapasztalatait Szellő.

– Akkor tényleg el kell innen költözünk, Bíborka! Induljunk minél hamarabb!

– Köszönjük, Szellő, hogy jobb belátásra bírtál bennünket – hálálkodott Bíborka. Szavai közben jól hallhatóan összekoccantak szívókái az éhségtől, a fázástól, és az újdonságtól való félelemtől. – Induljunk, Csiporka! Repülök fölötted, mutatom az utat! Kövess! – libbent fel megdermedt szárnyait jólesően átmozgatva Bíborka.

Csiporka mosolyogva búcsút intett Szellőnek, majd útnak indult. Néhány lépés után azonban feladta a küzdelmet.

– Bíborka! Állj meg! Nem tudok átmászni a levéltakarón! Mindenbe beleakad a lábam, a karom, a szárnyam!

Bíborka tanácstalanul leszállt és megpróbálta áthúzni barátnőjét egy nagy, elszáradt fűcsomón.

– Nem bírlak kihúzni, sem átemelni! – lihegte. Mi lesz most velünk??? – sírta el magát az amúgy mindig vidám pillangó, aznap már másodjára.

– Várjatok, segítek! – fordult vissza azonnal segélykiáltásukat meghallva Szellő. Fogjátok meg egymás kezét és számoljatok háromig!

– Egy, kettő, három! – kiáltották a lányok.

Szellő vett egy nagy levegőt és teli tüdővel repíteni kezdte őket és a körülöttük lehullott sok-sok színes falevelet a város felé.

* * *

(A szerző Facebook oldala ITT.)

Írta és az illusztrációkat rajzolta:
Molnár Ágnes
Written by
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése