Hetedhét holdvilág

Írta: Ésik Sándor

 (Mottó: Sanyikám, én úgy ki tudom magam pihenni a
magaslesen, hogy azt el se tudod képzelni… Zs.B.)

A koromfekete égen fehéren izzó hold korongja vakítóbb világosságot vont a környező dombokra, mintha maga a nap sütötte volna a szelíd zempléni lankákat. Géza szeme még a szőlősorok között is végigfuthatott, egészen a másik emelkedő tetején álló faházig. Nézett is nagyokat a mi Gézánk. Ült a vadkörtefa szúrós ágai közötti villában, és próbált mozdulatlan maradni. Lehetett vagy húsz fok hideg, csend volt, fülhasogató csend.

A mi Gézánknak ez volt az első éjszakai vaddisznólese. A társaság már egy éve befogadta, augusztusban, és ő a kacsaszezonban bemutatta, mit tud. Volt olyan lövése, hogy a gácsér pontosan a lába előtt ért földet. Túl volt tehát az avatáson is, amely errefelé abból állt, hogy az esti tábortűz mellett minden vadász csapott egyet a fenekére, az erre a célra levágott leveles éger ággal. A sajgó, harmatos bőr fájdalmát előbb ketchuppal, később jóféle francia mustárral enyhítették. Géza eltűrte a dolgot, hiszen tudta, ezen mindenki átesett, és a következő szezonban már az avatók között nevet majd a zöldfülűeken.

A vadkörtefa kissé törte az alsó felét, ennek ellenére nagyon jól érezte magát. Harapta a friss levegőt, nézte párálló leheletét. Elmerengett és várt.

A felvezető vadász szavait morzsolgatta fogai között. A szemközti dombon álló háztól idáig nem kevesebb, mint hat lesen maradoztak el a társai. A vadászmester mindenkinek, így neki is a lelkére kötötte:

− Hajnalig nincs visszaút, mert aki elindul, azt az előző vadkannak vélheti, és máris megvan a baleset.

A mi Gézánk halványan ellenvetett.

− Ebben a holdvilágban ez kizárt dolog.

A vadászmester ingerülten állította meg a menetet. Levette Géza válláról a fegyverét, a csövén át mind a ketten megnézték a Holdat.

− Van lőszer ebben a puskában? − kérdezte tanító bácsisan.

− Nincs − felelte a mi Gézánk.

− És mégis: van a világon töltetlen puska? − kérdezett ismét a vadászmester. − Nincs − ismételte a vadászat legelső íratlan szabályát a megszeppent tanítvány.

Több kérdés nem lévén szótlanul ropogtatta tovább a havat a lesek felé a kis puskás csapat. A holdfény vakítón szikrázott a fegyverek csövén.

A mi Gézánk a domboldalon lefutó horhos felől várta a reménybéli kant. A vadászházban szebbnél szebb agyarak hirdették az itteniek szerencséjét és ügyességét. Van ezektől még szebb is, mondogatták társai, amikor indulás előtt végignézték a kollekciót. Úgy felcsavarták az olajkályhát, mintha nem is vadászni készültek volna. Semmi sem mozdult, még szellő sem járt. Olyan csend volt, hogy a mi Gézánk maga is megijedt keményre fagyott bőrdzsekijének ropogásától, amikor megnézte az óráját. A számlapon még a Swiss Made felirat is látszott a karima alatt. Éjfélre járt. Gézát az első meglepetés nem egy kapitális kan képében érte ezen az éjszakán, hanem abban, hogy nem találta a lábát. Ez úgy történt, hogy derekának megropogtatása után le akart könyökölni a térdére. Le is könyökölt, de csak a karja érezte a felső lábszárát. Lábai érzéketlenre zsibbadtak. Még jobban elszörnyülködött, amikor harisnyája alá nyúlva jéghidegnek érezte a bőrét, rajta pedig tövisként szúrtak a szőrszálak. Gézánkon erőt vett a halálfélelem. Odavolt már a kirobbanó jókedv. Kétségbeesetten ereszkedett le a fáról a karjai segítségével, mint egy béna akrobata. Aztán lenn addig paskolta, mozgatta elgémberedett tagjait, hogy lassacskán visszatért beléjük az élet. A fa felé fordult, hogy könnyítsen feszülő hólyagján. Majdnem rosszul lett, amikor ráébredt, nem csak a lába zsibbadt érzéketlenre.

A mi Gézánk tehetetlenül meredt a holdra, melynek ellenségesen vigyorgó képe lassan vándorolt a másik dombon lévő házikó felé. Géza tudta, hogy neki reggelig semmi reménye nincs, nem mehet sehová, legalábbis arrafelé nem, hiszen lelövik, mint egy kutyát. Megpróbálta maga előtt felidézni a környék térképét, merre indulhatna el valamilyen lakott hely felé. Semmi okos nem jutott eszébe. De hiszen éppen ezért szerettek errefelé cserkelgetni, mert jó nagydarab elhagyatott vadon a tájék. Vajon a többiek hogy bírják, kesergett magában. Nem öltöztek melegebben, nem kényelmesebb a magaslesük. Lehet, hogy reggelre mindannyian megfagynak?

Artikulálatlan sikoltás hasított végig a tájon. A mi Gézánk tágra kerekedett szemekkel nézte saját tíz ujját, majd a nadrágját. Képtelen volt begombolni a sliccét, annyira megmacskásodtak ízületei.

Botladozó léptekkel indult el saját csapásukon visszafelé. Aztán megállt, de csak egy pillanatra. Nem eshetek pánikba, mormolta magában. Beosztom az erőmet és visszamegyek. Nem gyorsan, megfontoltan. A lesek előtt már előre kiabálok, akkor nem lőnek meg. Ment, törte a havat. Hosszú fekete árnyéka makacsul követte a fehér szőnyegen. A Hold pedig, mintha csak érdekelte volna a mi Gézánk sorsa, szinte megállt a részvétlen, közömbös csillagokkal tűzdelt égen.

− Józsi, jövök! − rikkantott határozottan az első leshez közeledve, mielőtt kilépett volna a bokrok takarásából. Várt, de semmit nem hallott. Megtapogatta a fülét a sapka alatt, megemelte kissé az irhából készült meleg fejfedőt.

− Józsi, jövök − ismételte. Semmi. Lassan elindult. Úgy érezte magát, mintha kivégzőosztag előtt állna. Óvatosan emelgette fagyos lábait. Lassan a les alá érkezett. Csodálkozva látta, hogy senki sincs fenn. Aha, gondolta, Józsi is fázott.

− Bandi, jövök! − kiáltott a következő les előtt. Itt sem kapott választ a mi Gézánk. Tehát ő sem, állapította meg. Nem érzett már se igazolást saját gyengeségére, se elégtételt, hogy más se bírta ki a hideg éjszakát. Botorkált tovább, és csak arra vigyázott, hogy el ne essen. Puskáját a szíjánál fogva húzta maga után. Valahogy ilyen lendülettel jöhettek hazafelé a Don-kanyarból annak idején odaveszett hadseregünk megmaradottai.

− Bandi, jövök − nyöszörögte időnként, pedig a Bandi lesét már rég elhagyta. Az utolsó métereket úgy tette meg a házikó lámpafényes ablakáig, hogy többször állt meg, mint az egész idevezető úton. Homlokát az üvegnek támasztotta. Leheletétől lassan megolvadtak a jégvirágok, és kirajzolódott a benti látvány. Kihallatszott az olajkályha dohogása, még a vidáman dajdajozó vadásztársak lármája sem tudta elnyomni. Gatyaszárban kártyáztak a fiúk a gyalulatlan asztal körül. A borosflaskák között kolbász, szalonna maradványai hevertek, a hagymából már csak a héja maradt, az is a padlón. A mi Gézánk tekintete a Józsiéval találkozott, aki arcára fagyott mosollyal nézte az ablakban Géza meggyötört képét.

− Józsi, te jössz − csapta hátba a szomszédja. Aztán lassan mindannyiuk arca az ablak felé fordult. A jégvirág kéttenyérnyi foltban olvadt meg, és a mi Gézánk képét olyan kereknek és fehérnek mutatta, mint amilyen a hold volt, odakinn a fagyos éjszakában.

*** 

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Ésik Sándor tárcái 

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése