Hetedhét holdvilág

Írta: Ésik Sándor

 (Mottó: Sanyikám, én úgy ki tudom magam pihenni a
magaslesen, hogy azt el se tudod képzelni… Zs.B.)

A koromfekete égen fehéren izzó hold korongja vakítóbb világosságot vont a környező dombokra, mintha maga a nap sütötte volna a szelíd zempléni lankákat. Géza szeme még a szőlősorok között is végigfuthatott, egészen a másik emelkedő tetején álló faházig. Nézett is nagyokat a mi Gézánk. Ült a vadkörtefa szúrós ágai közötti villában, és próbált mozdulatlan maradni. Lehetett vagy húsz fok hideg, csend volt, fülhasogató csend.

A mi Gézánknak ez volt az első éjszakai vaddisznólese. A társaság már egy éve befogadta, augusztusban, és ő a kacsaszezonban bemutatta, mit tud. Volt olyan lövése, hogy a gácsér pontosan a lába előtt ért földet. Túl volt tehát az avatáson is, amely errefelé abból állt, hogy az esti tábortűz mellett minden vadász csapott egyet a fenekére, az erre a célra levágott leveles éger ággal. A sajgó, harmatos bőr fájdalmát előbb ketchuppal, később jóféle francia mustárral enyhítették. Géza eltűrte a dolgot, hiszen tudta, ezen mindenki átesett, és a következő szezonban már az avatók között nevet majd a zöldfülűeken.

A vadkörtefa kissé törte az alsó felét, ennek ellenére nagyon jól érezte magát. Harapta a friss levegőt, nézte párálló leheletét. Elmerengett és várt.

A felvezető vadász szavait morzsolgatta fogai között. A szemközti dombon álló háztól idáig nem kevesebb, mint hat lesen maradoztak el a társai. A vadászmester mindenkinek, így neki is a lelkére kötötte:

− Hajnalig nincs visszaút, mert aki elindul, azt az előző vadkannak vélheti, és máris megvan a baleset.

A mi Gézánk halványan ellenvetett.

− Ebben a holdvilágban ez kizárt dolog.

A vadászmester ingerülten állította meg a menetet. Levette Géza válláról a fegyverét, a csövén át mind a ketten megnézték a Holdat.

− Van lőszer ebben a puskában? − kérdezte tanító bácsisan.

− Nincs − felelte a mi Gézánk.

− És mégis: van a világon töltetlen puska? − kérdezett ismét a vadászmester. − Nincs − ismételte a vadászat legelső íratlan szabályát a megszeppent tanítvány.

Több kérdés nem lévén szótlanul ropogtatta tovább a havat a lesek felé a kis puskás csapat. A holdfény vakítón szikrázott a fegyverek csövén.

A mi Gézánk a domboldalon lefutó horhos felől várta a reménybéli kant. A vadászházban szebbnél szebb agyarak hirdették az itteniek szerencséjét és ügyességét. Van ezektől még szebb is, mondogatták társai, amikor indulás előtt végignézték a kollekciót. Úgy felcsavarták az olajkályhát, mintha nem is vadászni készültek volna. Semmi sem mozdult, még szellő sem járt. Olyan csend volt, hogy a mi Gézánk maga is megijedt keményre fagyott bőrdzsekijének ropogásától, amikor megnézte az óráját. A számlapon még a Swiss Made felirat is látszott a karima alatt. Éjfélre járt. Gézát az első meglepetés nem egy kapitális kan képében érte ezen az éjszakán, hanem abban, hogy nem találta a lábát. Ez úgy történt, hogy derekának megropogtatása után le akart könyökölni a térdére. Le is könyökölt, de csak a karja érezte a felső lábszárát. Lábai érzéketlenre zsibbadtak. Még jobban elszörnyülködött, amikor harisnyája alá nyúlva jéghidegnek érezte a bőrét, rajta pedig tövisként szúrtak a szőrszálak. Gézánkon erőt vett a halálfélelem. Odavolt már a kirobbanó jókedv. Kétségbeesetten ereszkedett le a fáról a karjai segítségével, mint egy béna akrobata. Aztán lenn addig paskolta, mozgatta elgémberedett tagjait, hogy lassacskán visszatért beléjük az élet. A fa felé fordult, hogy könnyítsen feszülő hólyagján. Majdnem rosszul lett, amikor ráébredt, nem csak a lába zsibbadt érzéketlenre.

A mi Gézánk tehetetlenül meredt a holdra, melynek ellenségesen vigyorgó képe lassan vándorolt a másik dombon lévő házikó felé. Géza tudta, hogy neki reggelig semmi reménye nincs, nem mehet sehová, legalábbis arrafelé nem, hiszen lelövik, mint egy kutyát. Megpróbálta maga előtt felidézni a környék térképét, merre indulhatna el valamilyen lakott hely felé. Semmi okos nem jutott eszébe. De hiszen éppen ezért szerettek errefelé cserkelgetni, mert jó nagydarab elhagyatott vadon a tájék. Vajon a többiek hogy bírják, kesergett magában. Nem öltöztek melegebben, nem kényelmesebb a magaslesük. Lehet, hogy reggelre mindannyian megfagynak?

Artikulálatlan sikoltás hasított végig a tájon. A mi Gézánk tágra kerekedett szemekkel nézte saját tíz ujját, majd a nadrágját. Képtelen volt begombolni a sliccét, annyira megmacskásodtak ízületei.

Botladozó léptekkel indult el saját csapásukon visszafelé. Aztán megállt, de csak egy pillanatra. Nem eshetek pánikba, mormolta magában. Beosztom az erőmet és visszamegyek. Nem gyorsan, megfontoltan. A lesek előtt már előre kiabálok, akkor nem lőnek meg. Ment, törte a havat. Hosszú fekete árnyéka makacsul követte a fehér szőnyegen. A Hold pedig, mintha csak érdekelte volna a mi Gézánk sorsa, szinte megállt a részvétlen, közömbös csillagokkal tűzdelt égen.

− Józsi, jövök! − rikkantott határozottan az első leshez közeledve, mielőtt kilépett volna a bokrok takarásából. Várt, de semmit nem hallott. Megtapogatta a fülét a sapka alatt, megemelte kissé az irhából készült meleg fejfedőt.

− Józsi, jövök − ismételte. Semmi. Lassan elindult. Úgy érezte magát, mintha kivégzőosztag előtt állna. Óvatosan emelgette fagyos lábait. Lassan a les alá érkezett. Csodálkozva látta, hogy senki sincs fenn. Aha, gondolta, Józsi is fázott.

− Bandi, jövök! − kiáltott a következő les előtt. Itt sem kapott választ a mi Gézánk. Tehát ő sem, állapította meg. Nem érzett már se igazolást saját gyengeségére, se elégtételt, hogy más se bírta ki a hideg éjszakát. Botorkált tovább, és csak arra vigyázott, hogy el ne essen. Puskáját a szíjánál fogva húzta maga után. Valahogy ilyen lendülettel jöhettek hazafelé a Don-kanyarból annak idején odaveszett hadseregünk megmaradottai.

− Bandi, jövök − nyöszörögte időnként, pedig a Bandi lesét már rég elhagyta. Az utolsó métereket úgy tette meg a házikó lámpafényes ablakáig, hogy többször állt meg, mint az egész idevezető úton. Homlokát az üvegnek támasztotta. Leheletétől lassan megolvadtak a jégvirágok, és kirajzolódott a benti látvány. Kihallatszott az olajkályha dohogása, még a vidáman dajdajozó vadásztársak lármája sem tudta elnyomni. Gatyaszárban kártyáztak a fiúk a gyalulatlan asztal körül. A borosflaskák között kolbász, szalonna maradványai hevertek, a hagymából már csak a héja maradt, az is a padlón. A mi Gézánk tekintete a Józsiéval találkozott, aki arcára fagyott mosollyal nézte az ablakban Géza meggyötört képét.

− Józsi, te jössz − csapta hátba a szomszédja. Aztán lassan mindannyiuk arca az ablak felé fordult. A jégvirág kéttenyérnyi foltban olvadt meg, és a mi Gézánk képét olyan kereknek és fehérnek mutatta, mint amilyen a hold volt, odakinn a fagyos éjszakában.

*** 

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Ésik Sándor tárcái 

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése