Hat pár ökör húzta a haranglábat

Szamoskér

Szamoskér267.jpgSose tudtam szégyenszemre eddig, hogy a Felső utca Szamoskéren itt van rögtön a Szamos partján. Az út egyik oldalán a házsor, a másik oldalt nyomban a töltés, az alatt meg a meredek folyómeder. A túlsó oldal már Kérsemjén, a mind kopaszabb fűz, meg nyárfák között vígan látni a házakat. S persze a templomtornyukat is, melyről az a híres nóta járja: „Kérsemjéni templom előtt, háromágú diófa nőtt csuhajja, három ágnak hat levele, nem t’om mi a babám neve, csuhajja…”

Az innenső oldalt, Kéren sem múlik el persze vigadalom, hogy a prímás el ne húzná a ropogós csárdást, ám kinek van manapság vigadni kedve? Régi ismerősömnek, Koszta József teknővájó mesterembernek aligha. Hiába süt kint a szép októberi nap, nem látni sehol az udvaron az öreget. Nem csattog a fejsze, s nem szaporáz az ősi vájószerszám, a kapocska.

Öt éve is van már talán, hogy utoljára találkoztunk, így aztán nem csoda, ha kezdetben nem tudja hová tenni a látogatót. Bent találom a szobában, tucatnyi kész, s egy most formálódó sózóteknő szomszédságában, s csak néz, csak hümmög.

— Honnan jött az úr? S mit akar tudni…? — böki ki végre. s óvatosságán semmi csodálkoznivaló.

Sőt! csak helyeselni lehet. Nem elég, hogy idegen az „úr”, ráadásképpen még olyanokat is kérdez, hogy mennyiért lehet eladni egy ilyen tekenőt! Mert elhiszi ő, hogy jártam én már nála, de megfordul az ő házában mindenféle ember. Teknővásárkor nem szokás erkölcsi bizonyítványt kérni. Lehetek én valami finánc is, különben mért kérdezném, hány tekenőt készít egy évben. Még csak az hiányzik neki, hogy kivessenek rá valami nehéz adót!

Mit tagadjam, nem esik jól e fogadtatás. Megbántva ballagok ki a kocsihoz, s már nyitom az ajtót, mikor Koszta József utánam kiált:

— Jaj, el ne menjen már! Hát tudom már kicsoda maga. Maga tartozik nekem egy fél liter pálinkával!

Bizony most rajtam a pironkodás sora. Mert akkor, öt éve valóban megegyeztünk. hogy az „interjú” fejében hozok egy üveg vodkát. Lám-lám nemcsak a 75 éves ember feledékeny…

De most már nincs gond, Józsi bátyánk nem titkolódzik. Újból szóba kerülnek a gyermekkori évek, a tanulóévek. Nyírtasson született, a berkeszi grófnál tanulta ki a mesterséget. Persze nem a gróf mutatta be, hogyan fogja a fejszét. Kanalas János volt a tanítómestere, aki az uradalom alkalmazásában állt.

— Milyen ember volt a mester?

— Kemény. Nem lacafacázott. De értette a szakmát, Igazságos embernek tartotta mindenki.

— S a gróf? Magukkal szóba állt?

— Ó… hogy állt volna! Még a mesteremmel se. Csak a kasznárral, az ispánnal beszélhetett ő is.

Ám Koszta József így is megtanulta a szakmát. Megnősült, a szomszédos Panyoláról hozott asszonyt. s letelepedett itt Kéren. Több mint ötven éve már annak. Élt csendesen, megelégedetten.

Most is csak azért mérgelődik, hogy rettenetesen felment a nyersfa ára. A teknőét meg sokallják.

— Valamikor eladtam egyet, s tudtam belőle venni egy biciklit. Most próbálnám meg…!

Már pedig ha üzletet akar kötni, bizony nagy szüksége lenne egy új biciklire. Mert itt, a néhány perc alatt gyalog is bejárható Szamoskéren már telített a piac. Jó ha ötszázan élnek, s köztük is rengeteg az idős, beteges ember, akinél üres a disznóól.

Ha az idegen nem a megszokott tunyogmatolcsi utat választja, hanem Szamosszeg felől közelíti meg a falut, elszorul a szíve. Lépten-nyomon üres házakat lát. Szép fehér falú, tornácos parasztházakat, elvadult bokrokat, gyümölcsfákat.

Két évtized alatt felére csökkent a szamoskéri lelkek száma. Hiába nevelt fel Menyhárt Lászlóné is három derék lányt, mind máshová ment férjhez. Egy Debrecenbe, egy Géberjénbe, egy meg ide a szomszédba, a „nótás” Kérsemjénbe.

— Ez legalább közel van.

—Jaj, dehogy… messzibb van Semjén a messzibbnél.

Vagy öt éve állt még itt a parton egy kis révészház, csónakkal bármikor át lehetett kelni. De a révészt már rég elvitte Kharon ladikja, s a házat egy tavaszi áradás. Kerülni kell hát a messzi Gyarmatnak, ha a néhány száz méterrel arrébb lakó unokákat látni akarja az ember.

A szomszéd Bíró Gyuláné sem hitte, hogy milyen igaza lesz egyszer a nagyapjának. „Meglátod lyányom, mennyi bajod lesz neked a vízzel!” De nem lehetett bírni a nábrádi unokával, s Bíró Gyula csak áthozta Kérre. Ami persze cseppet sem lenne baj, hiszen itt is emberek élnek, csak ne lenne ennyire csendes.

— Nem volt ez lelkem, dehogy volt mindig ilyen. Ha látta volna, micsoda fogatok jártak itt az utcán!

Tóth Lászlóné egy fürge, szép, tiszta beszédű nénike mondja mindezt, aki azért sietett át szemből, mert látván az autót azt hitte, megjött a debreceni unokája. Tóth László az ő neve is, mint néhai nagyapjáé, s orvos lett belőle.

Novemberben lesz a disznóölés, mert a telet Debrecenben a fiánál, az unokájánál tölti. Ám most a nyáron az unokája a fejébe vette, hogy nyomban viszi magához. Hiába hajtogatta a nagyanyja , hogy mi lesz fiam a két kis malackával. „Engedje ki az utcára, majd befogja valaki…!

— Cöcö… cő — mondja most a mázsán felüli két hízónak Berta nénénk és csendben mosolyog: — No ha meglátják a két kis malackát a fiúk, tátva marad a szájuk.

A két derék jószág egyébként gyarmati illetőségű, ott vette a piacon. Taxit fogadott, úgy hozta haza őket.

— Bizony megfordult a világ. Én mondom, megfordult. Nincs lovunk, nincs szekerünk. Fizetni kell mindenért.

Az udvaron bármerre néz az ember, példás rend, s gyümölcsfa mindenütt. Diófa, meggyfa, birsalma, körte. Lent a kertben meg szilva szilva hátán, s persze újból diófák.

— Ó, ezek a diófák már semmik…! Akkor látta volna meg, mikor egyéni gazdák voltunk. Csak annyi hely volt szabad, hogy két diófa közé beférjen egy-egy kazal. De aztán elvették a 13 holdat, s a kertet meg beszámították a háztájiba. Ki kellett vágni a gyönyörű fákat… Kellett a hely a tengerinek, a kolompérnak.

Tóth Lászlóné, azazhát Gáspár Berta nénénk 81 tavaszt élt már meg, így aztán mindent tud a falujáról. Szó szerint így mondja:

— Egy kis parasztfalu volt ez mindig, de ritka intelligens emberek éltek benne. Aki csak tehette, taníttatta a gyermekeit.

Így tettek ők is. Egy szem fiúkat — Istenem, már majdnem 50 éve! — a Debreceni Református Kollégiumba íratták. Tíz éves volt akkor az a gyermek!

— Nem sajnálták azt az ártatlan fiúcskát a messzi idegenbe…?

Fél évszázad múltán is harmatos lesz a szeme.

— Jaj lelkem… hullattam én annyi könnyet, hogy megfüröszthettem volna benne…

Az akkori kislegény már maga is nagyapa, s ha korán el is szakadt a szülői háztól, Szamoskért soha nem feledte. Igaz, mind halványabbak az emlékek, de elég, ha otthonjártában benéz a hátsó szobába, s szemügyre vesz egy képet. Nyomban előtte van a régi Szamoskér. Az innen elszármazott neves művész, Vincze László festette még 1952-ben: A régi kéri templomot, s a gyönyörű haranglábat. Meg mellette az öreg házakat.

A régi templomnak már csak a nyoma van meg, egy szépen faragott kopjafa jelzi a helyét.

Nézem a régi képet, s egy több mint tízéves téli emlék jár a fejemben. Ülök az öreg, Nagytiszteletű Úr, Bölcskey Géza parókiáján, s egy 1881-ben megkötött szerződés cirkalmas mondatait betűzöm. Megállapodás a helyi presbitérium és egy Matyi György nevezetű ácsmester között. Az utóbbi vállalja, hogy a Szamos által állandóan fenyegetett haranglábat — mely szakasztott mása a csécsinek — egy magasabb helyre költözteti. Mai mérnökemberek figyeljetek! Mindössze hat pár ökör, s néhány megszappanozott fa kellett a régi mesternek, hogy új helyre gördítse át a hatalmas építményt.

— Ám hiábavaló volt az igyekezet. Még egészen kicsi lányka voltam, mikor belecsapott a villám, s leégett. De volt itt egy siketnéma ember, aki szeretett festegetni. S még a villám előtt lefestette ezt is. Vincze Lackó még mondhatnám pulya volt, mikor átmásolta. Én meg őrzöm azóta is…

— Kérték már azt a képet rengetegen. Legutóbb például egy szabályos papi küldöttség. Mondták. hogy a püspöküknek szeretnék ajándékozni. Ám nem eladó!

— Szeretem én a püspökünket… De én a fiamnak szánom. Mást nagyon úgy sem örökölhetnek tőlünk… legalább ez a kép maradjon rájuk.

Legalább ez a festmény emlékeztesse őket a falura, a Szamosra, az ártér ficfáira.

A szülőfőldre.

Balogh Géza

(Barangolások Szabolcsban, Szatmárban, Beregben Gold Ász Kiadó Nyíregyháza 1991.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése