München

Él Münchenben egy Kisvárdáról elszármazott üzletember, aki ugyan több mint fél évszázada nem járt a szűkebb pátriában, mégis erősen kötődik a városhoz. Igényli, így el is jutnak hozzá a hazai hírek. Ha arra van szükség, akár pénzt is juttat egykori iskolájának, vagy például a temető rendbetételére. György Andrásról van szó, akinek családja Kisvárdán már a századforduló táján is neves família volt.

Ifjú évei ígéretesen indultak. A Bessenyei-gimnáziumban kiváló tanuló volt, kitűnő sportoló – futó, úszó –, édesapja nyomdokaiba lépve jogi pályára készült. Ám közbeszólt a történelem, s többször is alaposan megtépázta. Nem mindennapi, hogy valakinek a sorsát már megszületése előtt befolyásolják a történelmi események. György Andrással azonban ez történt. Erről így beszélt egy korábbi találkozásunk idején:

– Debrecenben születtem, mégis Kisvárdát tekintem szülőhelyemnek. Nem akármilyen időben várta születésemet a család: 1919 nyara a „dicsőséges Tanácsköztársaság” néven volt közismert Magyarországon az 1990-es rendszerváltozásig. Az egy forró nyár volt. Mivel édesapám jelentős közéleti személyiség volt Kisvárdán (ami akkor könnyen jelenthetett tragédiát is), jobbnak látta, ha legalább a család biztonságban van. Így ment édesanyám Debrecenbe, ahol végül megszülettem. Mint ismert, néhány hét múlva újra változott a politikai helyzet, és én már csecsemőkoromtól Kisvárdán cseperedhettem; ott jártam később iskolába, ott is érettségiztem. Ezt édesapám, korai halála miatt, már nem érhette meg.

Az édesapa, dr. György Ferenc (1881-1935): „Szabolcs megye közgazdasági életének kimagasló alakja, ügyvéd, vármegyei tiszteletbeli főügyész, a Közgazdasági Bank vezérigazgatója” volt, mint az a megye 1929-ben megjelent monográfiájában olvasható. Jogot Debrecenben, Kolozsvárott és Budapesten végzett, fiatalon nyitott ügyvédi irodát szülővárosában. Hamar bekapcsolódott Kisvárda közügyeibe, a város képviselő-testületének több mint negyed századon át volt választott tagja. Munkáját a hivatalos körök is méltányolták: 1916-ban Szabolcs főispánja vármegyei tb főügyésszé nevezte ki, ettől kezdve aktív tagja volt a megye törvényhatósági bizottságának. Kiváló adottsága, felkészültsége volt a közgazdasági, különösen a bankügyekhez. Az 1919-es kommunista hatalomátvételig szerkesztette a Kisvárdán megjelenő hetilapot, a Felső-Szabolcsot. György Ferencet, a polgári társadalom markáns egyéniségét, a kommunisták üldözték, és előlük menekülni volt kénytelen. Csak a kommün után tért vissza Kisvárdára.)

György András ’37-ben kitüntetéssel érettségizett, majd Budapestre ment, ahol jogi tanulmányai mellett, megteremtendő annak anyagi alapjait, egy bankban volt tisztviselő. Aztán ismét a történelem vette át sorsának irányítását: 1942–44 között a bori haláltáborban volt munkaszolgálatos, egyike a kevés életben maradott fogolynak.

A világháború után három esztendeig Kisvárdán élt és dolgozott, majd – látván, hogy az új, kommunista hatalomtól nem sok jót remélhet – 1948-ban emigrált. Erről így írt egy későbbi visszaemlékezésében: „Tekintettel arra, hogy két magyar rezsim alatt «másodrendű» polgárnak számítottam (részben faji, részben burzsuji mivoltom miatt), az emigráció nem esett nehezemre.”

Tíz évig – német nyelvi és jogi ismereteinek dacára – nagyon nehéz anyagi körülmények között élt György András Bécsben, még az albérlet havi díjainak kifizetése is gondot okozott számára, autóra csak gondolni mert, nemhogy sajátja lett volna.

A kemény munka végül meghozta gyümölcsét, amely azonban már Münchenben érett be. Kereskedelmi vállalkozásokban vett részt, vagyona is gyarapodott, háza van az alpesi Kitzbühelben, Mercedessel jár. A nehéz időkben szerzett osztrák állampolgárságát megtartotta, élete párja magyar asszony. Magyarországgal több mint három évtizedig szinte semmilyen kapcsolata nem volt, eltekintve a külföldön élő kisvárdaiaktól, akik ritka hazai útjaik után beszámoltak tapasztalataikról.

A rendszerváltozást követően a személyes érdeklődés is megváltozott. A városi újság jelentette az első új kapcsolatot, amelynek számait rendszeresen megkapta. A friss történések sok régi emléket hívtak elő, néhány ismerősre is talált a cikkek szerzői, riportalanyai között, a régi és új fényképek pedig segítettek áthidalni az évtizedeket. A városról 1991-ben tanulmánykötet jelent meg, amelyben nemcsak saját nevét találta meg, hanem édesapjáét is. Rokonszenvvel kezdte figyelni az itthoni változásokat.

Ha a magyarországi történésekről beszél, azokról mond véleményt, mindig hangsúlyozza: nem szakértő, nem érzi magát hivatottnak a tanácsadásra, csupán egy gazdag élettapasztalatokkal rendelkező, távolból figyelő, érzelmeitől is befolyásolt ember megjegyzéseit mondja.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)