New York állam

Szép szeptemberi délután adatott George Patakinak, hogy megtekintse ősei szülőföldjét, megnézze a Tiszát, amelynek vonzása generációkon át visszahúzza a szíveket. Amerika után olyan kicsi ez az ország, de csak annak, aki nem ismeri.

New York állam kormányzója számára azonban a gyermekkori mesék, a történelem innen eredt, maga is hangoztatta, hogy milyen erősen kötődött nagyszüleihez. Állunk a nyíregyházi skanzen udvarán. Körülöttünk a népes kíséret, a vendéglátók, a kíváncsi újságírók, és megkérdezem: Tudja-e, hogy amikor nagyszülei elmentek erről a vidékről, ilyen házakban éltek az emberek? A majd mindenkinél egy fejjel magasabb kormányzó meglepődve néz rám.

Nem tudom mire gondol, arra, hogy keresztülhaladva a megyén már nem látott nádtetős tornácos parasztházakat, vagy hirtelen végigfutott előtte a kilencven év, amely nemcsak az ő családjának a történelme. Ekkor George Pataki arról kezd beszélni, hogy nagyapjának is szép almafái voltak.

Egy kicsit már magunk vagyunk a tömegben. Ő az emlékeivel, én meg azzal a vággyal, hogy valamit elmondjak neki, amit csak olyan ember mondhat, aki szereti ezt a tájat, és tud az innen kiszakadókról, a valaha elvándorlókról, mert számon tartja őket. Az almával folytatjuk, amely szimbólum lehet. A Szabolcs aranyaként emlegetett jonatánalma Amerikából került hozzánk, és az itteni emberek úgy ápolták, hogy szebb és zamatosabb lett nálunk.

A kormányzó érzi, hogy valamit még mondani fogok, és szemében érdeklődés villan. Elmondom neki, hogy száz év alatt erről a vidékről vándorolt ki a ma Amerikában élő magyarok döntő többsége. Debrecentől Nagyváradig, Ungvárig kiegészíthetjük a vidéket, de a legtöbben mégis Kisvárda környékéről indultak el, hogy szerencsét próbáljanak.

A Pataki család története ugyanis nem volt egyedülálló, sokan kezdték nagyapjáéhoz hasonlóan életüket, és talán a folytatásban is van valami közös, noha kormányzót eddig mások nem neveltek.

Pataki János 1905-ben feleségül vette Kopócsapátiban (ma Aranyosapáti) Szanics Erzsébetet. Az ifjú férj földművelő, a feleség szegény kisnemesi család lánya. Földjük nem volt annyi, amennyi egy népes család eltartásához elég lett volna. A fiatalok rövid időre elválnak, mert Pataki János útlevelet kap Amerikába.

Felesége előbb megszüli gyermeküket, és utánamegy. Még három gyerekük születik az óceán másik partján, köztük Lajos, akinek fia, a mostani kormányzó, György 1945-ben jött a világra. Ezen a néven a nagyszülők szólították, akikkel együtt éltek, de a mamája olasz-ír származású lévén legfeljebb a konyháját vegyíti magyar ételekkel. Kedves asszony, aki megértette az emigránsokat, hiszen az ő ősei is európaiak.

Most, hogy elkísérte fiát Magyarországra, a büszkeség és a csodálkozás látszik rajta. Láthatóan jólesik neki, hogy őt is megismerem, talán sejti, hogy láttam a róluk készített filmet a tv-ben. Természetesen viselkednek menyével együtt. A kormányzó négy gyermekéből egy jött el. Az édesapja, Pataki Lajos egészségi állapota miatt nem jöhetett, a fia azonban mintha hazajött volna. Felelevenednek a gyermekkori szavak, és nekem eszembe jut a magyar történelem egy mozzanata. I. László királyunkról szól, aki 900 éve élt, hogy mindenkinél egy fejjel magasabb volt. Nem véletlenül jutott eszembe. A kormányzó sportos alkatáról már korábban hallottam, amikor édesanyja mesélt arról, hogy tanulmányai alatt nemcsak tudásával, hanem sportteljesítményével is kitűnt.

Ez Amerikában így természetes, de itt, ennek a múltat idéző falunak a közepén beszélget emberekkel egy alkatában is kiemelkedő ember, olyan közvetlenül és mégis méltósággal, hogy ismét a történelemre terelve kezdem a jelent provokáló beszélgetést. Mi magyarok elengedtük nyomorunkban a legjobbjainkat évtizedeken keresztül, és ők az új hazájukban megállták helyüket, de itthon is hasonló emberek maradtak. Ez a vidék mégis nagyon mostoha gyermeke volt a sorsnak. Tehetséggel megáldotta, és élethalálharcra késztette századokon át. A nagypolitika nem segített minket, de tehetséggel, szorgalommal még bírjuk a holnapért való küzdelmet.

Ő mint politikus, vajon mit gondol az európai helyzetről, Magyarországról, rólunk?  − kérdezem. Aztán elhallgatok, mert tudom, erre csak felelősséggel válaszolhat. Vállalja a gyökereit, megérezte − úgy sejtem −, hogy neki küldetése van. Államügyekkel 1984 óta foglalkozik, elég ez ahhoz, hogy Európa bonyolult történelmének szálait felfejtse? Ám a válasz mélyen emberi és bölcs. Nem tudom elmondani milyen mélyen hatottak rám a látottak. Nem ígérhetek mást, csak hogy mindent megteszek azért, hogy a kinti magyarok megismerjék az óhazát, és amiben csak tudunk, segítsünk.

Mielőtt beszáll a kocsiba, hogy folytassa hivatalos útját az élményeit összegezve magyarul mondja: ez több mint szerelem! Én pedig elgondolkozom, vajon ezt magyarul is gondolta?

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)