Dr. Antal László

Gyógyszertárvezető,

Görbeháza

hb_4-122_dr_antal_laszlo.jpgA társadalmi valóság jelenik meg az officinában, s ha értő módon közeledünk hozzá, akkor többet megtudunk a világról és önmagunkról, mintha az internetes világhálót faggatnánk. Mindezt dr. Antal Lászlótól, a Skorpió Gyógyszertár vezetőjétől hallottuk. Ő azon kevesek egyike, aki a hagyományos patikai szakterületet választotta a férfiak körében általában kedveltebb kutatói vagy gyógyszerész-látogatói beosztások helyett. Őt korán magával ragadta a gyógyszertár semmihez sem hasonlító világa, hogy ebben a szakmában igyekezett megkeresni a boldogulást családja és önmaga számára.

Debrecenben született 1968. február 24-én. Édesanyja lánykori nevén Molnár Irén, a Matáv hatósági ellenőreként ment nyugdíjba. Édesapja, Antal László, szintén a Matávnál dolgozott, mint igazgatóhelyettes vonult vissza. Testvére, Adrienn, orvosasszisztens Debrecenben. Felesége, dr. Antalné Halász Mária, felsőfokú menedzser, jeltolmács, könyvesbolti eladó szakmákkal a zsebében az anyai hivatást gyakorolja: jelenleg kétéves kislányukkal, Teklával, gyermekgondozási szabadságát tölti.

A debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban 1986-ban tett érettségi után a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész-tudományi Karán szerzett diplomát 1993-ban. Gyakorlatát több nagyvárosban, Szegeden, Pécsett, Egerben és Kiskunfélegyházán töltötte. A nyaralást és a szakmai utat éveken át összekapcsolta. Tíz éve, 1994. augusztus 13-án vezette oltárhoz az általa ismert legszebb lányt.

Nem emlékszik arra Antal László, hogy a felmenői közt valaki is a gyógyszerészi pályát választotta volna. Ő viszont olyan szerencsésnek mondja magát, hogy az egyetemi évek alatt belekóstolhatott a kutatás rejtelmeibe. A tudományos diákkör adta a keretet egy dolgozathoz.

Ebben a tolperison és a ciklodextrin felszívódásának gyógyszer-technoló­giai kérdéseire kereste a választ. Például megnézhette, hogy kevesebb hatóanyagot tartalmazó készítmény is elegendő terápiás hatást fejt-e ki. Az egyetem 1993-ban Apáthy István-emlékéremmel jutalmazta meg.

A tanulmány annyira jól sikerült, hogy témavezető professzora, dr. Kata Mihály biztatta, folytassa az ifjú kolléga a kutatást. Épp akkoriban vetődött fel, hogy az orvosokhoz, állatorvosokhoz, jogászokhoz hasonlóan a gyógyszerészek is doktori címmel lépjenek ki az egyetem kapuin. Ebből sajnos, semmi nem lett, „A tolperison és ciklodextrin termékek vizsgálata” című disszertáció viszont 1995-ben a doktori cím megszerzését jelentette Antal Lászlónak. Gyógyszerhatástanból 1997-ben szakvizsgázott. Görbeháza sajátos mikrokörnyezetet jelent számára. A vidéki emberek nyílt, őszinte viselkedése, szókimondó, egyenes magatartása imponált neki, s őt is a szívébe zárta a közösség. Tekintélyét nemcsak a fehér köpeny és a hagyományos imázs alapozta meg, hanem az a képessége, hogy mindig oda tudott figyelni a betegre. Ezerkilencszázkilencvenhárom augusztusától már Debrecenben, a Csapó utcai Arany Oroszlán Gyógyszertárban kezdett el dolgozni. Itt említi meg dr. Kovács Istvánnét, akinek sokat köszönhet. Ezen időponttól fogva helyettesítette a kollégákat Hajdú-Bihar megye városaiban és községeiben.

Megszerzett tapasztalatai szerint Görbeházán volt érdemes folytatnia a szakmát. A nagyközségben kaotikus állapotok fogadták, de ő nagy kihívásnak érezte, hogy kielégítheti a betegek kívánságait. Emellett maga ura lehetett, személyesen vezethette és irányíthatta gyógyszertárát. Egy évvel később fiókpatikát kezdett üzemeltetni Újszentmargitán, a közel kétezres lélekszámú kis faluban, ahol még nehezebb volt leraknia az alapokat.

Dr. Antal László kollegiális és közeli, baráti kapcsolatot ápol családjával együtt dr. Kandra Edittel. Mint mondja: az orvos és a gyógyszerész jó együttműködésének a betegek is hasznát látják.

Ám látni kell azt is – hangsúlyozza dr. Antal László –, hogy a média felelőssége megnőtt. Az este látott készítményeket másnap már keresik a gyógyszertárban. A vény nélkül vehető készítmények iránti érdeklődés jelzi az újdonság erejét és azt, hogy egyre többen fordítanak gondot az egészségük megőrzésére. A gyógyszerész úr a Görbeházai Hírmondó hasábjain rendszeresen tájékoztatja az olvasókat az időszerű eseményekről, az egyes gyógyhatású készítmények szerepéről.

Szabadidejében közéleti tevékenységet is szívesen vállal. A néhány éve létrehozott Görbeháza Község- és Közösségfejlesztő Egyesület elnökségi tagjaként néhány barátjával – zömében helyi értelmiségiek – az a célja, hogy elindítsák a szellemi pezsgést. A parkosítástól az informatikáig számos területen érezteti jótékony hatását az egyesület. Teszik mindezt lokálpatrióta indíttatásból. Dr. Antal Lászlót hívták oktatni az egyetemre, de ő már az officina világában érzi jól magát. Hobbija az utazás, a fotózás, a novellaírás.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Tanya

Biszák László alkotása A  festő, aki   komplett  képekben  gondolkodik,  vagy  csak  ráhagyja  az  ecsetére, hogy  dolgozzon,  máris  kikerekedhet  keze nyomán egy tájkép, és  ha  van  még festék a palettán ... Tartalom megtekintése

Őszikék 22 – 11 

Bíró Ernő alkotása Lám-lám  idén is eljött minden  híresztelés ellenére az  ősz!  A  nyár  perzselő  volt,  áhítoztunk   az  esőre, kis  lehűlésre,  és  mutató újját  felemelve  hozott  rosszakat,  viharokat, lehűlést ... Tartalom megtekintése

Kertész  utcai  ház, Győr

Hargitai Beáta alkotása …már 2024-et  írunk,  és  2020-ban  készítettem  ezt  a kis  képet.  Révfalut  jártam,  kerestem  az  emlékeket,  lassan  az  épületek  is  úgy  kipotyogtak  a  szitán,  eltűntek  mint  a pergő ... Tartalom megtekintése

Lagúna

Huszár  Boglárka alkotása Lagúnáknak nevezik az atollok korallzátonyától körülzárt vízfelületet is. Magyar neve az olasz laguna szóból ered, melyek jelentése tavacska, pocsolya; végső forrása az azonos jelentésű latin LACŪNA. (Wikipédia). ... Tartalom megtekintése

Fornax

Tüttő József alkotása Képzeletem összes  zugát    nézegetem   az  elvonatkoztatott  témát   bontogatva  ami  a jelenkor megváltozott  világát   képviseli.  A  múlt század  embere  vagyok,  ahol  a tárgyak  tárgyakat ... Tartalom megtekintése

“Nem nyitok vitát…” 

Tüttő József alkotása Két  krumpli  egy  zsákba  hiába  nagy a zsák,  akkor  hátra  arc,  és  úgy  vitáznak  mint két  felfújt  hólyag.  Tüttő  József  két  figurát  állít  elénk,  hogy  fejtsük  meg ... Tartalom megtekintése

Munka  közben

Biszák  László  festőállványa előtt Rajzok,  festmények,  különböző témák,  stílusok, felismerhetők,  és  értékelhetők,  miért  ne  nézzünk  bele  a  kincsesládába  ahol a  színek  alusznak, és  várakoznak,  hogy  teret,  lehetőséget  kapjanak  a kibontakozásra. ... Tartalom megtekintése

A gitáros

Bíró  Ernő alkotása Egy huncut  kép,  egy  kedves  gitáros,  aki  talán  éppen  pihenőjét  tartja.  hosszú  lábai  mintha  nem is ő  viselné, mintha-mintha  rongyból  volna!,  és  csupán  csak  támaszték!!  Aranyos grafika, ... Tartalom megtekintése