Bölcsődal, torkaszakadtából

Írta: Ésik Sándor

 

Huszárik Roland Válás 1.jpgIsmét megnyomtam a csengőt, és a kiskapu vasrácsai között tovább fürkésztem a bejárati ajtót. Tekintetemmel végiglépdeltem a repedezett betonjárdán, számolgattam a gazos hézagokat. A vállam mögött visszanéztem, mert neszezést hallottam. A szomszédból idősebb asszony lesett ki a ház sarkától.

– Itthon van, de nem szokta kinyitni – mondta súgó hangon. Amikor közelebb mentem hozzá, még halkabban folytatta.  – Ordítani szokott, tudja, ordítani. Bentről csak az üvöltés hallatszik, ő maga ritkán jön ki. Nagyon vigyázzon, mert ez veszélyes. Mi már jelenteni is akartuk, de sajnáljuk. – Megigazította a fejkendőjét, aztán váratlanul, köszönés nélkül besietett a házába.

Amint megfordultam, láttam, hogy kinyílt az ajtó. Álmos tekintetű, borzos  nő nézett rám. Bizonytalan mozdulattal engedte el a kilincset, és a kiskapuhoz indult. A terméskő kapuoszlop kormos tövű zöld moháihoz hasonlított a szeme színe. Ruhája gyűrött, cipője félretaposott, a vállán pedig egy valószínűtlenül rózsaszín műszőrme díszelgett.

– Mit akar? – kérdezte ijedt, rekedt hangon.

A válasz szemmel láthatóan meglepte.

– Igen? Kiközvetítettek a munkaügyön? – kapta fel a fejét. Aztán leküzdötte a meglepetést.

– Éppen ideje – legyintett.

Kicsit könnyedebb lett az arckifejezése.

– Nem mintha nem volnék meg nélküle – igazította meg a rózsaszín műszőrmét.

– Várna egy picikét? – sarkon fordult, és faképnél hagyott.

A néptelen utca csendjét csak egy magasan húzó repülőgép távoli zúgása oldotta. Vártam, vártam. Megfordultam, és kitekert nyakkal követtem a kondenzcsíkot az égen. Mi az, hogy ordít, jöttek vissza fejemben a szavak. Mi az, hogy üvölt?

A szőlőlugason keresztül a másik szomszéd árnya tűnt fel. A középkorú férfi egy pillanatra megállt, döbbenten nézte, amint a kiskapuban egyik lábamról a másikra állok. Botladozva folytatta útját, és zavarában átköszönt, majd kilépve kiskapuján távozott.

Végre ismét feltűnt a ház ajtajában a rózsaszín műszőrme.

– Egy kicsit rendbe szedtem magam – mondta olyan kacérsággal, amitől hideg verejtékcsepp indult el a hátamon. Próbáltam megfejteni, mit szedett rendbe magán a nő, de ilyesminek semmi jelét nem láttam. Hogy rajta volt-e előbb a szakadt harisnya vagy nem, eldöntetlen maradt.

– Jöjjön be! – invitált széles mozdulattal. Az előszoba közepén egy Singer varrógép mintha asztalként szolgált volna. Rajta beszáradt margarinos doboz, mellette egy fél fej hagyma, körülötte a lepucolt héjával. A sarokban egy törött ajtajú vaskályha sugárzott sarkvidéki hűvöst a langymeleg nyári délutánba. A falon viszont egy gyönyörű, míves kard függött.

– Ezt visszapereltem – tette rá gyengéden a kezét. Gyászkeretes körmei ívbe hajlottak, mint a ragadozó nagymacskáké. – Mikor meghaltak a szüleim, nem volt pénzem – sóhajtotta –, fillérekért vitte el az ócskás.

(Meghaltak a szülei, mégpedig mindketten ugyanazon a héten – harangozott a fülemben a hivatalnok hangja, aki a munkára ajánlotta. – Egy kicsit furcsa a természete, de jól jönne neki a pénz.)

– Nagyon szép kard – dicsértem meg őszintén.

– És szakszervezet van maguknál? – érdeklődött a nő.

– Igen – mondtam.

– Mennyi baba! – folytattam csodálkozva. A szomszédos szoba résnyire nyílt ajtaja látni engedett egy nagy ágyat, telis-tele kicsi, nagy, szoknyás, nadrágos, pártás, pruszlikos babákkal.

– Jaj, ki hagyta nyitva az ajtót? – lépett hátra fürgén a nő. Kezével olyan mozdulatot tett, mint egy balett-táncos. Bénultan engedte, hogy belépjek. Ott még több baba várt. Az ablakpárkányon, az éjjeliszekrényen, a komódon, a párnákon, a terítőkön, a ledobott ruhákon, az eldőlt cipők között.

– Ugye, milyen szépek? – nézett végig rajtuk kigyúlt tekintettel. – Ezt anyámtól kaptam, ezt keresztanyámtól, ezt a barátnőmtől.

Egyiktől a másikhoz lépett.

– Ezt a sírósat meg a vőlegényemtől – vett az ölébe egy nagyobbacskát az ágy melletti bölcsőből. – Csak már elromlott benne a masina.

Ringatni kezdte, a mellére vonta. Előbb halkan dúdolni, aztán mind hangosabban sírni kezdett. Az ordítást, ahogy torkaszakadtából üvöltött, már csak az utcáról hallottam. A kicsődült szomszédok sorfala között futottam vissza-visszapillantva.

 

***  2cm user_15153816_1286461986515_tn2.jpg

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: Ésik Sándor tárcái

 

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése