A Férfi illata

Írta: M. Szlávik Tünde

Nem tudom, más is így van-e ezzel, de nekem a régi emlékek gyakran illatokkal párosulva tódulnak az agyamba. Mostanában rosszul alszom, jobb híján a fiókból óvatlanul kirántott papírköteget válogatom. A Bruce Lee-kártyanaptárról bevillan az edzések utáni csípős verítékszag, a soha meg nem sütött aprósütemény receptjéről nagymamám vaníliaillatú lakktáskája, amelyben vasárnap délutánonként a kóstolót hozta, az újságból kivágott gyászjelentésről meg édesapám illata.

Nem beszéltünk róla, de Anya sejtette, miért megyek ki időnként a műhelybe. Még halála után hónapokkal is ott éreztem leginkább a jelenlétét. A satut tekergetve, a vasakat, a keze nyomát őrző tárgyakat simogatva ismét magam mellett éreztem őt. Hogyan is lehetett volna arról beszélni, hogy időnként befúrtam a fejemet a fogasra felakasztott munkásruhába? A koszos bőrköténybe temettem az orromat, hogy érezzem a hegesztés szúrós fémszagát, s a köszörülés szikrái által hagyott mákszemnyi lyukakban keresem az apámat. Így próbáltam feledni a vérszagot…

A baleset után a mentősök a kezembe nyomták a holmiját, csak Anya mehetett vele. Szinte félálomban mentem haza, a helyére akasztottam a kabátot, vacogtam a sokktól, feltekertem a termosztátot. A melegben éreztem meg… Émelyítő volt. Addig észre sem vettem, hogy a kezem is véres. A csíkokra vágott nadrággal együtt begyömöszöltem a kabátot a mosógépbe, kitisztítottam a bakancsot, hogy ne Anyának kelljen, ha hazaér a kórházból. Csak később gondolkodtam el rajta, hogy talán nem lett volna szabad… Akkor csak ültem, hallgattam az Apa által Dünnyögőnek keresztelt mosógépet meg a közönyös óra rideg kattogását, egyik kezemmel az orromhoz szorítottam Apa megmaradt fél pár kesztyűjét, a másikkal nyugtatni próbáltam szívem alatt vergődő parányi kisbabámat.

Egy olajfoltos noteszlap… A kisfiam első talplenyomata – ma már csak egy kihajtott napilapra férne rá… Utánozhatatlan babaillat, az alvástól megnyirkosult hajtincsek finom csiklandozása, hintőpor és tejszagú boldogság.

Egy régi jelvény, parányi fenyőfákkal és ötágú csillaggal. A hátoldalán a tű alá beszorult egykopekes. Vodka! Első komoly alkoholélményem, huszonegy évesen, innen hatezer kilométerre, ami sokat elárul a szülői szigorról. Az azerbajdzsán fiú, aki a sziktivkari vendéglőben itallal akarta megtörni az ellenállásomat. Egy feles is elég volt… Feloldódott bennem valami ősi gátlás. A taxisofőr cinkosan vigyorogva kívánt jó éjszakát, s én életemben először felszabadultan – elkezdtem oroszul beszélni. A diákszálló előtti téren idegenvezetést tartottam, bemutattam Moszkva és Leningrád nevezetességeit, különös tekintettel a szökőkutak szépségeire, majd a liftben elénekeltem a Nyírfácskát. A dúli-dúl-balalajkánál még reménykedett, de a répamesénél feladta. Pedig annak a vége a legjobb, a totális katarzis. A tancevala repka sz makom-at már csak a magam szórakoztatására adtam elő.

Erről persze eszembe jutott a másnapi ebéd a tejüzem étkezdéjében. A sok kimondhatatlan nevű és lenyelhetetlen étel után a földöntúlian finom kalácsillat. Mentünk az orrunk után. A munkások szokás szerint lapockán veregettek minket, kedvesen sorolták: egy, kettő, három, szem, haj, máj, a komik és a magyarok testvérek. S a drága rokonok végre valami ehetőt sütöttek! A kövér szakács néni beleegyezően bólogatott: persze, lehet, hármat is ad a finom pirogból, végre esznek valamit ezek a magyar gyerekek, ha már ilyen messziről ide jöttek dolgozni. A legnagyobbat vettem ki a ropogós, fényes, barna tészták közül. Óriásit haraptam, vártam a nyelvemre omló édességet. De lekvár helyett alig dinsztelt, szinte nyers hagyma és zöld hagymaszár bújt elő a fogaim közül. És le kellett nyelni, jó képet kellett vágni hozzá, hiszen mindenki minket nézett nagy boldogan. Rágtuk, nyeltük, befelé könnyezve átkoztuk azt, aki kitalálta ezt a cserediák dolgot. Szép kis rokonság! Valamelyikünk nagyon elfajzott az alomból…

Egy fotó – halott öcsém utolsó képe… Na, nem! Felugrottam, feltéptem az ablakot. Odakint februári hó pilinkélt, még nem jártak az autók, csak a szél szlalomozott a tuják között. Mélyet szippantottam, a fehér hidegség mintha torkon ragadott volna. Behunytam a szemem. S akkor… Az orromba kúszott a Férfi illata. A leírhatatlan feromon, amitől megbicsaklik a térd és sztepptáncba kezd a szív. Meglátni és megszeretni? Ugyan! Ez a megszagolni-és-rabul-esni illat, amitől az ember abbahagyja az ócska papírok válogatását, s inkább visszabújik az ágyba, hogy reggelig még elfeledje, milyen kaleidoszkópos volt a hajnal.

*** 

Próza és piktúra

M. Szlávik Tünde rovata

***

Tetszett az írás? A Megosztás gombra kattintva ajánlja ismerőseinek! 

Olvassa el a szerző további műveit is: M. Szlávik Tünde tárcái

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése